Adopted Girl (Bnha f.f.)//Befejezett//

~~35.~~

- Igazad van.. újra a régi vagyok- mondtam halkan, míg a kezeim ökölbe szorultak.

- Na, az csodálatos! Hisz végre akkor elpusztíthatjuk ezt az igazságtalan világot! Melyben visszautasított Kicchan.- motyogta a végét, mire kikerekedtek a szemeim.

- U-ugye csak viccelsz velem?- hebegtem a földet nézve, mire rám nézett.- E-ezt egy lány miatt csinálod?

- Többé-kevésbé. Eredetileg nem voltam biztos benne, hogy véghez akarjam e vinni a szüleid tervét, de mikor Kicchan visszautasított, annak ellenére, hogy gyerekkorunk óta barátok vagyunk, eldöntöttem. -mondta, s eddig ökölbe szorított kezét kinyitotta.- Elpusztítom ezt az igazságtalan világot, ahogy a szüleid akarták, és lakhatatlanná teszem!- nevetett, mire összeszorítottam a fogam. Beugrott a videó felvétel a kis házban.

- Ez csak egy vicc.- álltam fel, de még nem voltam nagyon ura magamnak. Kicsit imbolyogtam.- A szüleim sose akarták elpusztítani a világot!- felnevetett.

- Ne viccelődj most! Na, fogadd el az ajánlatom és légy a társam!- tartotta felém a kezét.- Na, fogadd el, fogadd el, fogadd el!

- Azt mondod most nem tudom aktiválni a képességem?- néztem rá.

- Nem tudod se átharapni a bőröd, se megkarmolni. Így voltaképpen igen. Teljesen gyenge, védtelen és erőtlen vagy.

- És mit fogsz tenni, ha nem fogadom el az ajánlatod?- néztem a földet.

- Megöllek.- mondta egyszerűen. Ugyanolyan nyugodtan mosolygott, mintha annyit mondott volna, hogy elmegyek a boltba.

- Heee?!- kérdeztem nyugodtan. Megérintettem a medálom, és rajta apám gyűrűjét.

- Sakuko!- kiabáltak a többiek, de hangjuk tompa volt.

- Tudod, ugyanolyan vagy, mint mindenki más.- mondtam halkan.

- Tessék?- húzta fel fél szemöldökét Yuuki.

- Azt hiszed, hogy a szüleim gonoszak voltak.- mondtam levéve a láncot a nyakamból és a gyűrűt áthúztam róla az ujjamra.

- He?- nézett, már összehúzott szemöldökökkel.

- És azt hiszed, ha nincs képességem ártalmatlan vagyok. -mondtam, míg visszatettem a nyakláncot. Ránéztem. Kék, könnyes szemeim vérben forogtak a dühtől.- Pedig hidd el tartogatok még meglepetéseket.- mondtam, míg letekertem a kötszert a kezemről. A vékony bőrréteges sebhelyeim látszódtak.

- Miről beszélsz?- húzta össze a szemöldökét.

- Megmutatom.- néztem rá, abban a pillanatban kattant a gyűrű és egy apró penge állt ki belőle. Elkerekedtek a szemei, ahogy rájött mit fogok tenni. Rácsaptam a másik karomra, és szorosan hozzányomtam, mire a penge mélyen beleszúrt. Végig simítottam a karomon, mire végig szántotta a penge és az egész karomból folyni kezdett a vér. Végig nyaltam rajta, megszívtam, mire rengeteg vért lenyeltem. Megjelent a szememben az arany karika, fényesen izzva. Megjelentek a szarvaim, szárnyaim. Yuuki egy lépést hátrált. Elnevettem magam. -Azta! Sose volt még ennyi erőm! Olyan érzés, mintha egy szorítással megölhetnék mindenkit, és elpusztíthatnék mindent ezen a világon!- nevettem ökölbe szorítva a kezemet. Körbenéztem. -Mi lenne, ha kicsiben megpróbálnánk?

- N-n-ne m-merészeld!- dadogta hátrálva Yuuki.

- Eeeh?! Pedig azt hittem pont ez a célod!- nevettem el magam.

- De ne az én találmányaimat!- akadt ki. Egy ideig néztem, majd megemeltem a karom, mire az árnyékok elfedték az egyik, nagyobb gépét. Ökölbe szorítottam a kezem, mire összetört. Odanézett, tátott szájjal, kiakadva.

- Azta! Ilyen egyszerűen megy!- nevettem fel. Megnyomott egy gombot, mire robot tűnt fel.- Ez mi?- néztem unottan.

- A testőröm. Megöllek vele!- mondta a távirányítót szorongatva.- Árnyék biztos!

- Aha... Miért nincs szoknyája, ami mögé bújhatnál?- néztem végig a roboton, ami tüzet nyitott rám. Egy árnyék burokba bújtam, mire felnevetett.

- Ilyen könnyű lenne legyőzni a nagy Sakukot?- nevetett.

- Tch.- mondtam, míg kinyújtottam a karom és ökölbe zártam. A távirányító(ami nem volt árnyék biztos) porként hullott ki a kezéből, a robot leállt.

- Nani?- nézett a kezébe ijedten. Egy pillanat múlva mellette teremtem és egy gép falának nyomtam.

- A képesség Vér-árnyék démon, az IQ-m 250-nél is több, mit hittél, hogy egy kis vegyszerrel és egy gagyi robottal biztonságban leszel, és nem fogok rád veszélyt jelenteni. Nem, nem Yuuki-chan, ez nem így van. Lehetsz bármilyen erős, vagy bármilyen okos ebben a világban sose leszel biztonságban, és ezt akár így, akár egy súlyos sérülés árán fogom neked megtanítani. Na, Yuuki-chan melyik legyen? Megtanulod ezt a száraz anyagot, vagy mutassam meg, és hagyjak a testeden emlékeztetőt?- döntöttem meg a fejem a könnyező fiú arcát figyelve. Hátráltam egy lépést, mire összeesve sírni kezdve.- Tch.. szánalmas. A világ elpusztításáról beszélsz, majd úgy sírsz, mint egy gyerek, akinek elvették a kedvenc játékát. -léptem el tőle, majd egy darabot leszakítottam a ruhámból, és a kezeit összekötöttem a háta mögött. A helikopter felé fordultam. Füttyentettem.- Hé, kérem közvetítsék!-kitártam a karomat, majd az egyiket a szívemre tettem és meghajoltam.- Kedves rendőrség, akik kicserélték az emlékeimet! Tudják, ha egy hatalmas erőt elnyomsz, mint ketrecbe zárt démon, az egy idő után kitör.- egyenesedtem fel.- Most megbocsájtok, de csak, hogy tudják, hogy miért nem szabad engem ketrecbe zárni.- vigyorodtam el, majd hirtelen lerántottam a kezem, és lassan felemeltem. Egy kisebb árnyék tornádó jelent meg  mögöttem. Ökölbe zártam a kezemet, mire az árnyékok körül váltak és a gépezetek porrá tették. Az osztály és a hősök ott álltak érintetlenül.- Legközelebb, ha kell egész Japánnal ezt teszem. Elég levágni hozzá egy ujjam. És annak tekintetében, hogy tíz van, nem félnék megtenni.- mondtam elsötétült tekintettel, míg egy csettintéssel deaktiváltam a képességem.

A vér végig folyt a karomon, mire odanyúltam, majd a lenyaltam az ujjamról.

- Akkor... megjegyezték?- kérdeztem halkan.

***************************************************************************************

Bocsánat, hogy tegnap nem volt rész, ma megpróbálok kárpótlásul hozni még egy részt!

Mindenkinek kellemes húsvétot!

Ha tetszett a rész dobj rá egy csillagot és írj kommentet!

Sayonara!

W23.