exchange student ⚣

10.

ugrottunk az időben, figyelitek?

Taehyung az ébresztő előtt kelt fel. Volt egy pár pillanat, amíg gondtalanul, tudatlanul pisloghatott, aztán eszébe jutott.
A vizsga napja.

Napok óta dolgozott a dalon. Már jól hangzott nem csak dúdolva, hanem zongorán eljátszva is. Tetszett neki, de nem volt vele megelégedve.
Nem volt különleges a dal. Ez elszomorította, de nem tehetett ellene semmit. Kifutott az időből, életében először. Hiába hagyta ki a fotózásokat, hiába kerülte az iskolát és barátait. Valami hiányzott.

Épp hogy megmosta az arcát és elvégezte a teendőit a fürdőszobában, mikor laptopja pittyegve jelezte: hívják.

- Jungkookie- suttogta, majd ölébe kapta a gépet és fogadta a hívást, ami valóban a cserediáktól érkezett.

A fiatalabb arcát egy lámpa világította meg, valószínűleg már késő este lehetett.
- Jó reggelt, Tae hyung.
- Köszi, azt hiszem...- dörzsölte meg szemeit az idősebb.
- Ma van a nagy nap?- kérdezte izgatottan, nyuszifogait kivillantva Jungkook.
- Ma.
- Izgulsz?
- Igen.
- Szűk szavú vagy ma reggel. Remélem nem én ébresztettelek fel.
- Nem. De nemrég keltem. Bocsi a fejem miatt- húzta el a száját Taehyung, majd haját szemébe seperte.
- Nehogy bocsánatot kérj, te hülye! Gyöny- szóval nagyon... nincs baj a fejeddel.

A fiatalabb elpirult, valószínűleg a gondolatai miatt. Gyönyörűnek gondolta Taehyungot. Így, hogy arca sápadt volt és minden bizonnyal nagyon puha..., ahogy a haja szemébe lógott... egyszerűen nem tudta levenni róla a szemeit. Lélegzetelállító volt. Pedig csak most kelt fel.

- Szóval szűk szavú vagy- váltott vissza előző témájukhoz gyorsan, mielőtt még Taehyungnak bármi feltűnhetett volna.
- Igen. Mondtam hogy izgulok, Jungkookie.
- Te nem szoktál izgulni.
- De.
- Nem.
- De.
- Jó, hagyjuk, akkor ne mondd el.

Jungkook durcás és még mindig elszíneződött arcát látva Taehyung elmosolyodott.
- Tényleg nincs baj. Ha túl leszek rajta, minden jó lesz. Majd hívlak, ha szeretnéd- ajánlotta fel.
- Úú, rendben! Csak... mikor? Mert az időeltolódás miatt...
- Jó, akkor majd hívj te. Én remélhetőleg egyre végzek. Akkor ott...
- Hajnali öt, jó az!

Lelkes hangja jobb kedvre derítette Taehyungot és már előre várta a következő beszélgetésüket, noha a mostanit még be se fejezték.

- Akkor kilenckor.
- Figyelj, Tae...

Jungkook nem tudta befejezni az elkezdett mondatot, mert valahol mögötte megszólalt a telefonja. A csengőhangja olyan egyszerű volt, hogy Taehyung szíve szinte belesajdult. A dallam egyike volt az alap- beállított csengőhangoknak, mégis...
- Ez az. Ez lesz az- suttogta maga elé.
- Sajnálom, hyung, de mennem kell. Szurkolok, jó leszel!- Bontotta a hívást sietve a nyuszi fiú.

És Taehyung készülni kezdett.

***

Tizenegy óra vége fele közeledett az idő. Emberek jöttek és mentek. Volt, aki mosolyogva jött ki az ajtón, viszont többen voltak, akik ájulás közeli állapotban támolyogtak ki a vizsgateremből.

Taehyung izgult, de már közel sem annyira mint a nap korábbi óráiban. Jungkook csengőhangja- bármilyen furcsa is ez- megihlette, így az utolsó órában belekomponálta a dalba ezt az egyszerű dallamot és legyen ez akármilyen meglepő, így már elégedett volt a művével.
A problémát inkább az jelentette, hogy mindössze egyszer próbálta el a dal átírt változatát.

Egyebek mellett nem igazán érdekelte már, hogy megnyeri -e az ösztöndíjat, ami a legsikeresebb vizsgamű bemutatójának járt. Így is ő volt dél Korea egyik legígéretesebb feltörekvő zenésze, és egyben az egyik leghíresebb tinédzsere is, sőt- ahogy ezt Jungkooktól megtudta, nem csak szülőhazájában volt híre. Ez megnyugtatta, hiszen, ha az emberek érdeklődnek iránta, az minden bizonnyal egy pozitív jövőképet vetít előre.