6.

948 78 11
                                    

Taehyung az ébresztő előtt kelt fel. Boldog volt, bár tudta, hogy sok dolog vár ma rá. A félévi vizsga anyagával még nem végzett, sőt, nagyon is távol állt attól, hogy végezzen vele. A szöveg megvolt már, azzal sosem volt gondja. A dallam megírásával már sokkal több. Arról nem is beszélve, hogy hangszerre is át kellett írni...

A dallam megalkotása, bármilyen lassan is ment, ilyenkorra már mindig meg volt neki, így érthető, hogy okkal izgult.

Mivel is lehetne ezt orvosolni, ha nem egy jó kis reggelivel?-gondolta, majd keserűen elhúzta a száját mikor eszébe jutott, mi is lesz az a reggeli. Valószínűleg valami egészséges, és kevés szénhidrátot tartalmazó dolog.

Korán volt még, így nem remélte, hogy találkozhat bárkivel is a személyzeten kívül. Felvette a köntösét a pizsamájára, belebújt a papucsába és lesétált az emeletről egyenesen a konyhába.

A konyhában tartózkodó személyzet nem vette észere őt, így Taehyung egy ideig figyelhette közvetlen viselkedésüket. Őszintén mosolyogtak, valami apróságon vitatkoztak. Az egyik asszony a felmosóval keringőzött, de olyan gyöngéden mozgott, mintha saját gyermekét tartaná karjaiban.

Aztán megtört a varázs, mert észrevették őt. Egymás mellé álltak és meghajoltak.

- Jézusom, ezt ne! Mondtam, hogy egy szimpla jó reggelt is elég! Nekem kellene előttetek meghajolnom, nem fordítva.

A személyzet hálásan elmosolyodott és mindannyian köszöntek neki, immáron szavak formájában. Majd ezt a kialakult helyzetet egy harsány kiáltás szakította meg.

- Taehyung! Ó, drágám! Milyen régen láttalak. Milyen vékony vagy, hát nem etettek ezek téged rendesen?! Na gyere, csinálok palacsintát.
- Sung, nee, tudod, hogy nem lehet... A modellkedés miatt.
- Ugyan már fiam. A testedet nem is mutatod soha. Egyébként pedig soha nem tudnál meghízni, mert mindig olyan kis vékonyka vagy. Gyerek korod óta. Látnod kellett volna magadat, amikor megszülettél... Hát, megmondom neked, hogy már akkor is egy giliszta voltál. Pedig az ember gyerekkorban tűnik a legkövérebbnek, de te...

Az alacsony, ősz asszony karjánál fogva húzta maga után, míg fecsegett, majd leültette a székre. Ő Taehyung gondozója születése óta. Olyan, mint egy nagymama. Tae imádta, sokszor mindenkinél jobban.

- Mesélj inkább te, Sung ajumma (jelentése(elvileg): család nő tagjainál használják, de idegen nőknél is, akik 35, vagy annál több évesek), milyen volt Monsieur Defouttal?- kacsintott Tae a nőre, mire az elpirult és nyakon csapta a fiút.
- Meséljen neked a... na. Nem akarok mesélni. Nincs mit mesélnem neked.
- Ugyan már, Sung. Egy hétig távol voltál ezzel a francia férfival. Olyan ritkán jutok el Párizsba, mesélj, milyen volt?

A nő elgondolkozó arcot vágott, majd oda sem figyelve kiöntött egy adag palacsintatésztát, a nemrég kitett serpenyőbe.

- Na jó, egy kevés élménybeszámoló nem a világ vége... Nos Pierre nagyon kedves volt velem, mint korábban is. Kicsit nehézkesen értettük csak meg egymást, mert a francia tudásom vetekszik a tiéddel. Ami ugye nem létezik... De valahogy megértettük magunkat. Minden gyönyörű volt, az idő is és viszonylag kevés turista volt. Pierre azt mondta, ha egy héttel hamarabb, vagy később megyek, az emberektől alig láttam volna az Eiffel tornyot... Na de fecsegek... A lényeg, hogy jól éreztük magunkat- mosolyodott el az emlékre és megfordította a palacsintát.
- Örülök, hogy boldog vagy, ajumma.

Ezután apróságokról beszélgettek, Tae pedig már csak arra eszmélt fel, hogy öt palacsintát magába tömött. Amilyen udvariasan csak tudta, elutasította a következő turnust és megköszönte a reggelit.

- Köszönöm, Sung, de most mennem kell készülődni.
- Ó, erről jut eszembe, apád üzeni, hogy csak az első három órádra menj be, mert aztán fotózásod lesz, sürgős, mint kiderült. A céghez menj.
Taehyung sóhajtott.- Rendben.

Gyorsan elkészült, majd magára kapta kedvenc kiegészítőjét: az egyik Gucci táskáját. Nagyon boldog volt, amiért a Gucci egyszer felkérte őt szponzornak, mert imádta a márkát. Mikor először felkeresték, el se hitte, hogy ekkora szerencséje lehet.

Ma az egyik sofőr vitte őt iskolába, így nem kellett a hidegben sétálnia. A hó szállingózott, ő pedig nem akart megfázni, főleg a fotózás előtt.

Beérve az iskolába, barátai már a szokásos helyen várták.

- Na, beszéltél a kisherceggel?- kérdezte a Yoongit ölelgető Hoseok.
- Igen- vigyorgott Tae, miközben lehámozta magáról a táskáját.

A válaszra egyértelmű "úú"-zást kapott.

- És milyen a kicsike?- kérdezte Namjoon.
- Ezt úgy kérdezed, mintha bejönnének a fiúk- foglalt helyet Namjoonnal szemben, aki csak mindent tudóan hümmögött.- Egyébként aranyos. Mondtam neki, hogy ma belehúzok a vizsgamunkámba, ő meg írta, hogy szurkol.
- Pedig kész vagy már, nem?- kérdezte Yoongi, aki egészen addig keményen próbálta leküzdeni magáról Hoseok birtokló karjait.
- A dalszöveg megvan, de a dallam sehol. Már vagy ötöt dobtam ki a kukába, mert mindegyik egy rakás fos. Tudjátok, hogy nem megy a kottázás...
- Na ne már!- csattant fel Yoongi, aki végül Hobi ölében kötött ki és úgy simult bele, mint egy kiscica. Talán, mert az is volt.- Még így is te vagy az évfolyam legjobbja. Ne sajnáltasd, hanem inkább szedd össze magad!

Taehyungnak hirtelen három mérges szempárral kellett szembenéznie. Védekezően emelte maga elé kezeit.- Az egy dolog, hogy az értékelés mit mutat. Az eddigi vizsgák olyan egyszerűen megvoltak. Ráéreztem és bumm. De ez most nem megy. Nincs ihletem.
- Menj el sétálni. Azt szoktad ilyenkor, nem?- kérdezte Namjoon.
- Már próbáltam- legyintett.- De nem segített sokat. Menjünk inkább órára.

Az első óra tánc volt. Taehyung pedig utált táncolni. Bénának érezte magát. Nem volt olyan hajlékony, mint bárki más a csoportból. Nem volt gyors, sem ügyes- így érezte. Utálta, hogy lenyűgözi a tánc, a társai lépéseiből áradó kecsesség. Utálta, ahogy egyszerre mozognak, hajlongnak, fordulnak és ő ezt nem tudja lemásolni. Utálta, hogy olyan béna.

Az pedig hozzátett még egy lapáttal, hogy nem volt elégedett a testével. Tudta ám, hogy nem kövér, látta. De, mint ahogy az Sung is mondta korábban, vékony volt. Nem volt olyan izmos, mint barátai, ezért gyengének érezte magát és a bő ruhák gyöngéd takarásába burkolózva fedte el a testét.

Az öltözőben megint a sarokba fordulva öltözött, amit barátai szomorúan néztek végig, de nem szóltak semmit.

Immáron átöltözve álltak a tükrös teremben. A fiatal tanár úr, aki sok lány és néhány fiú ideálja volt- lelkesen összecsapta tenyereit.

- Régen találkoztunk- vigyorgott-, de ne aggódjatok. A következő félévben egyel több óránk lesz egy héten! Tudom, hogy nem vagytok táncosok, de az igazgató úr úgy döntött, jobb, ha megduplázzuk az eme csodás tantárgy elsajátítására szánt időt.

Taehyung megszédült.

Nyolc órával, egy fárasztó fotózással és egy kis sétával később Tae ismét Jimin ágyán ült, aki sokkal jobban nézett ki, mint az előző nap.

- Én örülök neki. Imádok táncolni, ráadásul a tanár úr!- tette szívére túljátszott szenvedéllyel kezeit.
- Nem tudom, mit eszel rajta. Olyan... fura. Mint egy nagyra nőtt óvodás.

Jimin vonzódott a férfiakhoz, ugyanúgy, mint a nőkhöz. Taehyungnak eleinte furcsa volt ez, de- ahogy a szülei tanították- elfogadó volt mindennel kapcsolatban.

- Szerintem rohadt helyes, és az a test! Hát öcsém, ha tudnám, hogy meleg és nem illegális a dolog, én esküszöm aláfeküdn...
- Jimin-ah! Nem beszélhetnénk valami másról?
- Dehogy nem- kuncogott.- Megvan a vizsga anyagod?

-
-
-

heeló. ez egy jó hosszú rész lett. ez jó, vagy rossz? amúgy ilyenkor olyan, mintha magamhoz beszélnék. talán mert így van. hmm. remélem tetszett. és hogy mindenkinek jó lett a félévi:)
~random fact: vkook miatt kezdtem el kpopot hallgatni~

190203

exchange student ⚣Where stories live. Discover now