Fény és sötétség: örökösök. [Bleach fanfiction] (BEFEJEZETT)

Chapter 27

- Essünk túl minél hamarabb ezen a gyűlésen és keressük meg Anyut és Aput. - mondtam és elindultam Kyoraku Főkapitány irodájához. A többiek még nem követtek, csak Shunsuke jött utánam Shunpo-val.

- Rendben vagy, húgi? - kérdezte.

- Ezt én is kérdezhetném... Mindketten láttuk... - mondtam halkan. 

- Igaz... Megtaláljuk őket... Ne aggódj... - mondta a bátyus a vállamra téve kezét.  

...

      Megérkeztünk a Főkapitány irodájához. Útközben a többiek is utolértek minket. Mikor beléptünk, a kapitányok már a teremben voltak kétoldalt sorakozva. Gondolom, Ichigo idefele jövet szólt nekik. 

- Oh, hát megjöttetek! Hol van Sousuke-san és Hikari-san? - kérdezte Kyoraku-san. A bátyussal rögtön Ichigo fele pillantottunk. 

- Nem mondtad el? - kérdeztük egyszerre. 

- Nem... Nem éreztem rá alkalmasnak magam. - mondta.

- Tessék? Mit nem mondott el Ichigo? - kérdezte Kyoraku-san. Feléje fordultam és egy sóhaj hagyta el ajkaim. 

- Jobb ha attól kezdve mondom el, ahonnan már mi is ott voltunk... - kezdtem. - Ugyebár Anya elment, hogy megküzdjön Zenno-val, de valami történt vele... Apa meg utána ment, hogy megnézze, mi történt... Nekünk persze megtiltotta, hogy utána menjünk... Nem sokkal később megéreztük, hogy valami vele is történt, így mi is odamentünk az Elmúlás Hegyére... Ott láttuk Anyát eszméletlenül a saját vérében feküdve egy súlyos sérüléssel a testén... Apa előtte volt pár méterre Zenno-val... Apa mellkasán egy nagy, szúrt sem volt, amit Zenno okozott... Az a kis gömb a mellkasán ketté volt törve... Zenno éppen készült, hogy végezzen vele, amikor váratlanul egy tűzgömb csapódott neki, amitől hátrált pár lépést... Anya lőtte ki azt a tűzgömböt... Egy szempillantás alatt Apa mellett termett és erős fény vette őket körül... Amikor eloszlott a fény, egyikőjük sem volt ott... Zenno mondott nekünk egyet s mást, aztán ő is eltűnt... - mondtam. Csend volt utána a teremben legalább egy percig. Egy örökkévalóságnak tűnt. Váratlanul hatalmas robajjal kitárult az ajtó, és nagyapa lépett be rajta, mögötte kevésbé tombolva pedig Kisuke-san. 

- Fater? - értetlenkedett Ichigo, ahogyan mindenki más is.      

- MI AZ ÖRDÖG FOLYIK ITT?!?!?! - ordibált nagyapa dühösen. - Senki sem szólt nekem, hogy elmentek a Lélek Palotába!!! Mégis mi ez már!!! - kiabálta.

- Kérlek, nyugodj le, Isshin. Még a végén- - mondta volna végig Kisuke-san, de nagyapa folytatta.

- Nem érdekel!! Soul Society romokban!! Mégis mi folyik itt?! - mondta tovább nagyapa, majd odament Ichigo-hoz és megragadta a ruhájánál fogva. - Miért nem szóltatok nekem?! - kérdezte.

- Azért, mert Hikari azt kérte! Ezt kérte, mert tudta, hogy akkora botrányt fogsz csapni, mint most! Szóval ne ordibálj, te barom! Nézz körül, hogy hol vagy! - mondta Ichigo és leszedte magáról nagyapa kezét. Nagyapa látszólag lenyugodott és lassan körbevezette tekintetét a termen. Az évek során annyi őszhajszála lett, hogy valamikor alig tudom megismerni. Végül tekintetét rám és a bátyusra vezette. 

- Hol vannak a szüleitek? - kérdezte halkan. Eszembe jutottak a nemrég látottak és éreztem, hogy a könnyeim elkezdenek folyni az arcomon. Térdre rogytam és arcomat a tenyereimbe temettem.

- Húgi! - mondta a bátyus és letérdelt mellém. Egyik kezét a hátamra tette. - Hé, húgi! - hiába szólítgatott, nem válaszoltam. Elkezdtem zokogni, mire Grimmjow is letérdelt mellém.

- Hé, Tökmag! Nyugodj meg! Nem oldasz meg semmit a sírással! - mondta Grimmjow. 

- Mégis mi történt?! Hol van Hikari és Sousuke?! - hallottam meg nagyapa hangját.

- Megjelent egy új ellenség... - kezdte Ichigo. - A neve Zenno. Yhwach öccse és ő is a Lélek Király leszármazottja... Hikari harcba szállt vele, de veszített és súlyos sérüléseket szenvedett... Zenno elvette minden erejét és képességét, így halandó lett... Sousuke Hikari megmentésére indult, és ő is harcolt Zenno-val... Ahogyan azt Ayumi és Shunsuke elmondták, Zenno kettétörte a Hougyoku-t és Sousuke is halandó lett... Aztán eltűntek kitudja hova... - mondta Ichigo. 

*Shunsuke szemszöge*

      Elaltattam Ayumi-t Kaidou-val, hogy ne kelljen tovább ezt hallgatnia. Azért is, mert nem akartam, hogy ennél is jobban szenvedjen. Rábíztam Grimmjow-ra majd felálltam.

- Micsoda?... Zenno?... Halandók?... Eltűntek?... - kezdte nagyapa. - Mégis hogyan lehetséges ez?! Hol vannak?! Hova tűntek el?! - kérdezte idegesen. 

- Ezt még nem tudjuk... - kezdtem, mire mindenki rám nézett. - Amikor eltűntek, erős fény vette őket körül. Olyan volt, mintha elteleportáltak volna... De megbizonyosodtam róla, és nincsenek Soul Society-ben... Tehát egy portál volt az, amit a húgival láttunk... Csak ezt nem tudjuk, hogy hova vezetett... Át kéne kutatni mind az öt világot és keresni kell őket... Mivel már nem halhatatlanok és életveszélyes sérüléseket szenvedtek, így gyorsan kell cselekedni... Én és Ayumi a Lélek Uralkodó erejével átvizsgáljuk a világokat... De a 4. osztagra is hatalmas szükségünk lesz, amint megtaláltuk őket... Elég érthető voltam? - kérdeztem. 

- Persze. - mondta Ichigo. 

- Tch! Miért kéne azt tennünk, amit ő mond? Csak egy gyerek. - szólalt meg a 2. osztag kapitánya.

- Egyelőre még nem kértem az Onmitskidou segítségét, Soi Fon Kapitány. - mondtam feléje fordulva. - A 4. osztagtól kértem eddig csak segítséget... Mondja, hajlandó nekünk segíteni, Kotetsu Kapitány? - kérdeztem az említett felé fordulva. 

- P-Persze, Shunsuke-san... Segítek amiben csak tudok. - mondta Kotetsu Kapitány.

- Köszönöm. - mondtam egy kis mosollyal az arcomon. Majd a arcvonásaim megkomolyodtak és a többi kapitány felé néztem. 

- De mielőtt bárki is elmenne innen,... szeretnék tisztázni egy-két dolgot... - kezdtem. - Először is... Többször is feltűnt nekem, hogy egyesek nagyon pikkelnek rám és a húgomra, de legfőképpen rám... Nem csak Soi Fon Kapitány, aki nyíltan kifejezi a megvetését és az utálatát, hanem még sokan mások is... Megtudhatnám az utálatuk okát?... Netán az zavarja Önöket, hogy gyerek létemre parancsot adok Önöknek?... Netán az, hogy nincs rá jogom, hogy megtegyem?... Hát képzeljék, hogy van rá jogom... Mielőtt idejöttünk volna, a szüleink megmondták, hogy ha történne velük valami, akkor Ayumi és én vesszük át a Lelkek Trónját... Más szóval... Amíg ők elő nem kerülnek, addig a mi parancsaink akkora súllyal bírnak, mint az övéik... Még egyszer megkérdem... Mégis miért gyűlölnek engem és néznek megvető tekintettel rám amikor azt hiszik, nem látom? - kérdeztem. Senki sem válaszolt, vagy mozdult meg.

- Naruhodo... Akkor máshonnan közelítjük meg ezt a témát... Azért gondolnak rám így, mert Aizen Sousuke fia vagyok? - kérdeztem, mire nem egy ember felkapta a fejét, vagy látszólag megingott. - Hm!... Sejtettem, hogy emiatt... Azért gyűlölnek, mert hasonlítok rá?... Netán ugyanúgy beszélek, mint ő?... Netán azért, mert a pontos mása vagyok?... Netán azért, amit ő követett el? - kérdeztem komoly hangnemben, elsötétült tekintettel. 

- Ha úgyis tudod, akkor mi az ördögért kérdezed meg?! - szólalt fel hangosan Soi Fon Kapitány.

- Téved, Soi Fon Kapitány... Nem tudok semmit. - kezdtem, mire meglepetten, de csendben maradt. - Nem tudom, hogy milyen volt régen az apám... Nem ismerem a múltját... Nem tudom, hogy miket követett el Önök ellen... Mielőtt Zenno elment volna, azt mondta nekünk, hogyha az apja egy olyan múlttal élt volna, mint az apánk, akkor gyűlölte volna... Azt mondta, hogy miatta nem élhetünk soha normális életet... Nem értek egyet vele... Szóval megkérem Önöket egy dologra... Mivel Önök jól ismerték apám régi énjét és tisztában vannak a múltjával, kérem Önöket, hogy mondjanak el mindent... Minden apró részletet... - mondtam majd Ichigo felé fordultam. - És senki se hagyjon ki semmit... Mindenki mondjon el mindent...Nem érdekel, hogy mi lesz a következménye... - mondtam.

---

Helló! Itt van a folytatás! Remélem, tetszett. :)