Certainty of Fate /Book1/ {hun.}

Szokovia

A repülő úton avattak be a tervbe, a fő cél, evakuáció... volt. Miután Ultron-t - ahogyan ő fogalmazott - a víziója lekapcsolta a netről, minden a feje tetejére állt. A várost valahogy a levegőbe emelte, hirtelen eluralkodott a pánik.

Elvben a város közepén lévő templomban van a gép, ami az egészet előidézte. Stark megpróbált kitalálni valamit; egyik terv sem a legjobb, de én azt hiszem tudom mi lenne - talán - jobb, mint az eddig felmerültek. Majd Fury hangja rántott vissza a jelenbe.

-Örülök, hogy tetszik Romanoff, de én még feldobnám. Szép, mi? Pár barátommal előkotortuk a fészerből. Kicsit rozsdás, de megteszi.

-A büdös úristenit.

-Huhu huh... valakinek mocskos a szája.

Egy pillanatig élveztem a megmosolyogtató párbeszédet, az igazgató és a Kapitány között, de munkánk van.

-Stark, azt hiszem meg lehet oldani nagyobb veszteségek nélkül.

-Hiszed...? Egyébként mit keresel itt?

-Tudom... - jelentettem ki a kérdésére - Amikor vissza értünk lesz mit elmondanom, ezután, de kérlek bízz bennem... Meg tudom állítani.

Kis szünet és egy sóhaj után válaszolt csak:

-Mi a terv?

-A kimenekítés az elsődleges, de kell egy védelem a maghoz. Oda kell mennem, csak ott tudok hatékonyan bármit is csinálni.

-Rhodey, tereld be az embereket a mentőhajókba. Bosszúállók, ideje mutatni valamit. - hallottam, ahogy a többiekhez szólt. Már ott vártam őket, Tasha kérdésére Tony rám mutatott, de nem volt időm bármit is elmagyarázni, mert megjelent Ultron.

-Ez a legtöbb, amit tudsz? - tette fel a kérdést Thor, mire talán több száz robot jelent meg.

-Kellet kérdezned.

-Nem... Ez a legtöbb, amit tudok. Pontosan ezt akartam. Ti így együtt az én csapatom ellen. Mégis, hogy tudnátok megállítani.

-Ahogy az öreg mondta. - válaszolta Tony Steve-re nézve, majd egy fél pillanatra rám nézve - Együtt.

Bólintottam, és imádkoztam, hogy ne legyen semmi gáz, majd elszabadult a pokol.

Én pedig nagy levegőt vettem és azt tettem, amit a hang mondott. Láttam, honnan indultam - Asgard, Jotunheim, New York; a jelent - a páncélokat, ahogy megindultak és a csapatot, ahogy felveszik a harcot. És éreztem a jövőt - rohanást, Pietro-t és Wanda-t, káoszt és halált. Éreztem az erőt, ami mindig kísértett... de eldöntöttem, hogy már nem futok tovább.

Mikor felnéztem, minden kékbe borult, a gép felett lebegtem, de semmi nem ért el hozzám. Halványan mintha láttam volna, ahogy mindenki meglepetten megáll egy pillanatra.

Éreztem a levegőt, ahogy a város megállt benne. Már nem emelkedett, de még nem is süllyedt.

Így tovább...

Engedtem, hogy kiteljesedjen, de én irányítottam; olyan volt, mint amilyennek anya a vezetést mondta. Fogom a kormányt, de nem szorítom; így vagyok teljesen ura a helyzetnek.

Mikor már biztosnak éreztem a helyzetet, elkezdtem szépen lassan lefelé mozdítani a holt tömeget.

Nem tudom mennyi idő telt el, a kezdés és a vég között, mert teljesen elvesztem. Mikor éreztem, hogy lenn vagyunk a földön, és nem lesz túlságosan nagy a kár, elkezdtem „leállni". A városnak talán, de nekem egyáltalán nem volt zökkenőmentes az érkezésem. Arra még emlékszem, hogy elkezdtem leereszkedni, Tony és Wanda jöttek felém, majd minden elsötétült.