Certainty of Fate /Book1/ {hun.}

Ahol elkezdődött

New York, a S.H.I.E.L.D. repülő központja:

- Hé, te igen te gyere ide. – kiáltotta egy irodai dolgozó.

Hát ilyen gyakornoknak, vagy minek lenni. Mondhatnám, hogy nem egészen erre gondoltam nyári munka alatt.

- Vidd fel ezeket a papírokat a parancsnokiba, az igazgatónak. Semmi kukucs. Csak oda viszed és visszajössz. Értve? – kérdezte mire egy bólintással feleltem, és ezzel egyidejűleg el is indultam. Ahogy haladtam a parancsnoki felé, egymást váltották az ügynökök a folyosón, akik mind a dolgukra igyekeztek. Amikor az ajtó elé érkeztem, bekopogtam majd benyitottam.

- Csak én csináltam meg a házi feladatot? – amint beléptem, megfagyott az ereimben a vér. A férfi, aki beszélt elhallgatott és a társaság felém fordult, kivéve egy embert. Szembe találtam magam az egyetlen emberrel, akivel, a legjobban el akartam kerülni a találkozást.

- Jó napot! – köszöntem és fejemet egy kissé leszegve a lehető leggyorsabban akartam eljutni Nick Fury-hoz. – A papírok, amiket kért, igazgató úr. – adtam át a kezemben lévő dossziékat. Egy kissé meglepődve nézett rám, de nem szólt semmit, csak átvette és átadta egy elégé komoly kiállású női ügynöknek őket.

- Köszönöm. – és egy fejmozdulattal jelezte, hogy leléphetek.

Bólintottam és amilyen gyorsan csak tudtam elindultam kifelé. Az irodába érve a csukott ajtónak támasztottam a fejem. Az előbb két embert is láttam, akiket a lehető legeslegjobban kerültem eddig.

A vérszerinti apám, azaz Anthony Edward Stark és Thor, egy szellem a múltból.

Aznap már csak haza akartam menni minél előbb, elfelejteni a találkát és reménykedni, hogy senki sem jegyzett meg.

Fury szemszöge:

- Csak én csináltam meg a házi feladatot? – kérdezte Stark, amikor kopogtak. Nyílt az ajtó és egy fiatal lány lépett be rajta. Amint belépett, egy kicsit mintha megszeppent volna, megállt egy pillanatra. Gyakornok vagy diák lehetett. Az irodában segítségként vannak, általában a dolgozók eléggé idős gyerekei, de nem igazán küldözgetik őket. Nagyrészt az irodában tartják őket felsőbb utasításra; nem véletlenül.

Köszönt és elindult felém kissé lehorgasztott fejjel.

– A papírok, amiket kért, igazgató úr. – mondta majd átnyújtott egy adag dossziét. Amikor ide adta, csak akkor nézett fel, én meg egy kissé meglepődtem. Azt a mogyoró barna szempárt, ami rám nézett, még nem láttam női arcba foglalva.

Odaadtam a dokumentumokat Hill-nek, aki miután átvette őket távozott. Ezzel egyidejűleg jeleztem a diák felé egy apró biccentéssel, hogy elmehet. Az ügynökök között megszokott, nem hittem, hogy megérti. Mire visszanéztem, már az ajtó felé tartott. Egy újabb meglepetés most már biztos, hogy utána nézek, ki ez a lány.