Certainty of Fate /Book1/ {hun.}

A múlt titkai

New York egy szempillantás alatt csatatérré változott. A hírek élőben közvetítettek a Stark torony környékéről.

Amint megláttam ki az ellenség vezetője, se szó, se beszéd felkaptam a kabátom és elindultam a toronyhoz. Még anyunak sem meséltem a múltamról. Van egy – nem is annyira - apró része az életemnek, amit még ő sem tudhat - habár nem lepne meg, ha mégis tudná -, de szerintem ezután részletesen kell majd beszámolnom. Az erőmet ismeri, de csak ennyi; mármint én így tudom.

A teljes igazság az, hogy Loki a rokonom. Gondolom mindenki felkapta a fejét, az mégis hogyan le-het? Elmondom, de eléggé hosszú és zavaros lesz.

Amíg az egyik buszon utaztam a torony felé, eszembe jutott az utolsó alkalmak egyike amikor Asgard királyi családjával találkoztam.

Flash back:

Éppen a szobám felé tartok, egy kivilágított, mégis sötét folyosón. Nem bírtam tovább a tetszelgő, nagyképű társaságot. Istenek... így hívnak minket az emberek, pedig, ha tudnák mennyi mindenben hasonlítunk és néha megesik, hogy némelyikük különb, mint mi.

- Mit akarsz? – tettem fel a kérdést megállva a folyosón, mire egy csodálkozó hümmögést hallottam. Kis idő múlva azonban érkezett a tényleges válasz.

- Azt hiszem a fogadáson lenne a helyed. A nővéred mellett.

- Helyettem atyánk és anyánk is eléggé jelen van.

- Tanú és húgként pedig, neked is kellene.

- Thor. Tudod, hogy nem szeretem ezeket a dolgokat. Ré pedig néha jobban ismer, mint én maga-mat. – értetlen arcát elnézve hozzá tettem – Megkérdeztem és beleegyezett, hogy távozzam.

- Az esküvőről is le fogsz lépni? – kérdezi kissé lehangoltan; mintha fájna neki a tény.

- Melyikről? - kérdeztem szarkasztikusan, de nem hagytam időt; rögtön folytattam - Hm Ameddig jól érzem magam, nem. Ne nézz így rám; sosem találtam a helyem itt, ezt mindenki jól tudja, még te is. Ezért nem szeretnek, és a király ezért nem repes a dupla eskü ötletétől.

- Attól függetlenül nem vetették el az ötletet. Én is szívesebben harcolnék minthogy király legyek.

- Ebben legalább egyetértünk. Figyelj, tényleg fáradt vagyok, szóval...

- Értem a célzást, csak talán...

- Megpróbálhatnám? Már próbáltam. Az egész eddigi életem egy nagy próba volt. És elegem lett belőle, nem tudok puncsolni és szépelegni az önelégült társaságban. Besokaltam, mert itt van, aki jó dolgában már azt sem tudja mit tegyen. És

- És? Mit szeretnél? Háborúzni? Segíteni? Tanítani?

- Nem tudom, talán elkéne mennem.

- Mégis hova?

- Nem tudom. Még képlékeny Ha nem bánod. – ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést. Hátat fordítva Thor-nak folytattam utam a szobámba.

Jelen:

Az emlék hatására kissé elmosolyodtam. Sosem voltam könnyű eset, ezért kissé kusza az idő, amit magam mögött tudhatok.

Az emberek nem látják – láthatják – át teljesen az általuk isten(ek) otthonaként definiált világot. Vannak, akikről tudnak; vannak, akikről nem; és olyanok is, akiket másik világba sorolnak, mint ahová tartoznak. Ré például nem férfi, és valójában asgardi. Ráadásul a nővérem, és nem mellesleg Loki felesége.

Kitalálom mi jutott most eszetekbe – Ez hülyeség, hiszen, hogy lehetne egy ember isten, és miért nem ismernek, ha ez a valóság? Mint mondtam, nem minden istenről van feljegyzése az emberiségnek, ez eddig oké. A második kérdésre pedig a válasz, hogy így intézték. Az emberek, reinkarnációnak nevezik, azt hiszem. Odinnal kötöttem egy megállapodást miszerint, ráveszem a szüleimet, hogy az én esküvőmet fújják le, és ő elenged. Mármint elintézi, hogy elmehessek. Hát gyakorlatilag meghaltam, a földön pedig egy az átlagtól különböző nő lett az édesanyám. Ugyanis Stephanie nem egyszerű ember, és ezt az egész család tudja. Régebben boszorkánynak hívták volna. A testvéreimnek is van ereje, de lényegesen kevesebb, mint nekem. Lehet, hogy még kicsik és azért, de az is le-het, hogy nem lesznek erősebbek; sőt az is előfordulhat, hogy elvesztik ezt a csekélyt is, amivel most rendelkeznek.

Tudom ez így egyszerre eléggé tömény, szóval hagyok időt emészteni. 🤗