Adopted Girl (Bnha f.f.)//Befejezett//

~~5.~~

Mi voltunk a hősök. Mikor elindították a jelzést Kirishima előre rontott, én békésen sétáltam be az épületbe.

- Nem jössz?- fordult hátra. Megvontam a vállam.

- Menj nyugodtan előre!- halványan elmosolyodtam. A játék előtt eldőlt, hogy kik fognak nyerni. Hiszen egyértelmű volt. Minek erőlködnünk?

- Én megkeresem a bombát, és elterelem a figyelmüket, míg hozzáérsz a bombához. Jó terv, Sakuko!- vigyorodott el, és elrohant keresni. Én a mondatát hallva megtorpantam. Én nem ezt mondtam! De addigra csapattársam eltűnt. Egy pár perc múlva, pontosabban a rendelkezésünkre álló idő felénél fent csatahangokat kezdtem hallani. Elindultam arra. Mikor beértem, akkorra Kirishima szerencsétlen már ki volt. I mean hiába keményítette meg magát Bakugou folyamatosan robbantotta a levegőbe ugorva így nem tudott támadni. Majd, jé! Sho-chan megfagyasztotta, vállig. Bakugou a földre esett, talpra.

Na most jöhetne az: Eljött az én időm! szöveg, deee nem. Lassan elindultam befele. Katsuki felém fordult. Kezében szikrák kezdtek pattogni.

- Oi, Liba! -köszöntött ingerülten. Felhúztam a szemöldökömet. Megtámadott.

- Mindig ugyanaz a kéz, igaz?- hajoltam el, és ütöttem a gyomrába. Majd egy egyszerű mozdulattal kigáncsoltam és elkezdtem futni. Ahogy ismerem Sho-chant...- gondoltam, és ige fagyasztott. Ezáltal Katsukit is a földhöz tapasztotta, aki üvöltve káromkodni kezdett. Én időben felugrottam és korizva indultam felé.

- Oi, Sho-chan! Azt hiszed nem számítottam erre?- kérdeztem felé csúszva. Tűzzel támadt, úgyhogy felugrottam. De fura látni, hogy használja a bal oldalát. Egy hatalmas tűz löketet küldött felé, miközben a talajt folyamatosan fagyasztotta. A kezem az arcom elé tettem, majd lerántottam valahogy magam a földre. Fájdalmasat koppant a hátam a jégen, de szerencsémre nem erre számított. Nyugodtan átcsúsztam a lábai alatt. Megfigyeltem az edzéseken, hogyha egyszerre mindkét oldalát használja olyankor haránt terpeszbe áll. A bomba alatt nyugodtan hozzáértem a robbanó szerkezethez.- A meccs a kezdés előtt eldőlt.- suttogtam, miközben felemeltem a papírmasét. Döbbent csend után, közölték, hogy nyertünk. Leraktam a papírmasét, majd a vállamat forgatva elindultam kifele.

Az öltözőben a lányok folyamatosan a meccsünkről csevegtek, én pedig háttal a falnak öltöztem. Így nem látják a sebeimet. Miért öltöztem háttal nekik? Elfelejtettem a sebhelyeket? De hogyan? Idegesen kifújtam a levegőm, majd miután átöltöztem, kimentem és elindultam a koliba, mikor Mina elkapott.

- Sakuko! Én és még páran elmegyünk a játékterembe! Van kedved jönni?- vigyorgott.

- Kik?- ráncoltam a szemöldököm. Kik mennek péntek délután terembe?

- Én, Jirou, Kaminari, Kirishima, Sero és Bakugou! Jössz?- vigyorgott.- Sőt! Megpróbáljuk Momot is rávenni!

Nehezen, de bólintottam, majd elmentünk zargatni Yaoyorozut. Eztán, mivel rávettük elindultunk. A fiúk a kapu előtt vártak minket.

- Oi!- köszöntöttek.

- EEH!? EZEK A LIBÁK MIT CSINÁLNAK ITT?- mutatott rám és Momoékra.

- Neked is szia.- forgattam a szemem, Kyouka unottan kifújta a levegőt, Momo pedig óvatosan intett.

- Ők is jönnek!- vigyorgott Mina.- Mindig olyan kínos, amikor egyedüli lány vagyok a játékteremben!- tette keresztbe a kezét.

- AKKOR MINEK JÖ- -a fiúk közbevágtak.

- Bakugou nem zavarnak minket! Mi baj lehet belőle?- kezdte Sero és Kaminari.

- Had jöjjenek Bakubro.- folytatta Kirishima.