Master of shadows (Az árnyak mestere)

Csavargók sétája

- Szóval mit tudnak? - kérdezte az egyik kisfiú, amint egy deres fűcsomót rugdosott. Mara először nem hallotta meg, amit mondott, mert mélyebben leste a parkot, vörös színű kabátok után. - Hahó? Miss! Hall engem?!
- Oh, igen tudnak ülni. - Mara visszafordult hozzájuk és próbált visszaemlékezni rá, mit mondhattak a gyerekek.
- És még mit? - tudakolta Clara.
- Nos...inkább megmutatom, mint hogy elmondjam. - mosolyodott el Marissa huncutul. Kutyáit mikor megjöttek eleresztette, s azok, azóta már kétszer végig járhatták a parkot, míg ők sétáltak és beszéltek. Kezeiből tölcsért formázott és a szájához emelve elkiáltotta magát: - Thig a-steach orm! - hangja végigzengett a fák között és egy ideig még ott lebegett a levegőben a lehelete párája. Két szempillantás után már látni lehetett az út túlsó végéről, egy bokorból kiugrott Rolf és mint valami fekete köd szállna feléjük, rohant gazdájához. Mire a lány jobban körbenézett volna Myram már ott csaholt a combja mellett, Woyra pedig a gyerekek mellett cammogott el éppen, egy faággal a szájában. A három kis csavargó hüledezve, tátott szájjal lestek.
- Ennyire tetszik? Hisz csak idehívtam még őket... -kuncogott Marissa látva megnyúlt arcukat.
- Nem az...-rázta a fejét a magasabb fiúcska.
- Hanem amit kiabáltál! - folytatta a második fiú.
- Milyen nyelven volt? - kérdezte Clara, mintha egymás mondatát fejezték volna be.
- Hát...ez a saját nyelvemen, skótul volt. Azt mondtam: hozzám. - vont vállat Mara.
- Furcsa nyelv!
- Olyan, mintha varázsigét mondanál...
- Tetszik! - csicseregték a kicsik.
Mara elégedettséggel észlelte magán, hogy örül, és kellemesnek érzi, a három utcagyerekkel töltött időt. Még egy órán keresztül vele maradtak a gyerekek, beszélgettek és trükköket mutatott nekik. Aztán beszélt még nekik az anyanyelvén, aztán arról beszélt nekik, hogy, hogy tud skótul beszélni. Ezek a könnyed témák egészen addig folytak, míg Clara egyszer csak rá nem nézett a parkban elhelyezett, egyik hatalmas órára. Fél kettő volt. Udvariasa elnézést kért azért, mert menniük kell már, mert a halpiacon megbeszélésük lesz a többi társukkal, és nem kéne lekésniük azt. Így Marissa elköszönt a tőlük, aztán már csak egymaga sétált a parkban.
Levette bundás sapkáját és kicsit hagyta, hogy a jeges szél felborzolja a haját, és az elméjét. Ki kell tisztítania minél hamarabb az elméjét, mert már most úgy érezte, hogy kicsúszik az irányítás a keze alól, nem mert belegondolni abba, mi lesz, ha majd tényleg beindul a buli körülötte. Többet kéne aludnia, többet tanulnia, többet foglalkozni a kutyáival, többet kéne keresnie, és közben tudnia kéne hárítani a bérgyilkolásból származó bonyodalmakat is. Mert ha nem tudja mindet megtenni, akkor szét fog esni, mint anno, és kezdhet mindent a legelejéről, amit nagyon nem kívánt megtenni. Az elmúlt három évben csak a vasakarata és a tengernyi feladat tartotta egyben a lelkét és az elméjét. Ha valamelyik megszűnne...akkor nagy valószínűséggel a bolondok házába kötne ki...vagy a temetőben. Mivel még egyikbe se kívánt bevonulni Mara görcsösen, véres harcok árán egyensúlyozott zűrösebbnél zűrösebb élete, és a totális összeomlás között. Nem mert a visszagondolni, a Londonba kerülése utánra, érezte, ha megtenné akkor beszippantaná őt az emlékfolyam, mint a futóhomok. Így hát fogcsikorgatva, de fenttartott egy falat az elméjében, amit soha, semmilyen körülmények között nem lép át.
Egy varjú röppent fel a felette lévő ágról a magasba, élesen károgva, mintha jelezné a lánynak, hogy most ő egy parkba van, a kutyáival...Á, igen. A kutyák. Mara újra visszahívta őket és megállt egy közeli pad oldalán. Leguggolt hozzájuk és egyesével megsimogatta a fejük búbját.
- Éhesek vagytok már? - választ nem várva felnézett az égre és felállt. - Bizonyára. Én is éhes vagyok, és én még csak nem is futottam, úgy mint ti.
Visszacsatolta kutyáit a pórázukra és megindította őket a park kijárata felé, hogy keressen egy hentest.
Nem is figyelt fel arra, mikor egy sétapálcás öregember mellett elmenve, az öreg apóka megfordult utána és felegyenesedett, felfedve valódi korát.

Miután vett három disznócombot, s a furcsállkodó hentest faképnél hagyva visszament kutyáihoz, eszébe ötlött, hogy ha ma úgyis "Mara-nap" van, akkor miért ne mehetne el boltokba is nézelődni? Ne csak kutyái élvezzék az időt, neki is kell gyönyörködnie valamiben.
Összekötötte a pórázok végét, hogy könnyebb dolga legyen és megindította Woyra-val az élen a menetet, a kedvenc könyvesboltja felé. Ahogy sétáltak a hideg utcákon csak a kutyái körömcsattogását, az ő cipőjének a kopogását és a környezete morajlását hallotta. Beszédfoszlányok innen-onnan, lódobogás, kocsizörgés...A tél ellenére egészen életteli volt a város, bár ősszel még sokkal több embert lehetett látni az utcákon délutánonként. Hó, még mindig nem esett akkora mértékekben, hogy megmaradjon, de a levegő már éppen elég csípős volt, egy maradandó havazáshoz.
Lefordultak a második sarkon, és Marissa észrevett valamit. Ahogy fordult, a szeme sarkából egy ballonköpenyes férfit látott felé közeledni egy sétapálcával. Egy egyszerű átlagember is lehetett, de Mara látta az állát. Egy 180 centi magas férfinek hogyan lehet fehér, hosszú szakálla? Jó persze, tudta hogy, hogyan, csak az fúrta az oldalát, hogy a férfi hajlott kora ellenére, hogyan maradt ilyen magas? Általában ennyire idősen -hosszú pofaszakállából ítélve- már a gerincoszlopa rég össze kellett volna, hogy menjen. Vagy legalábbis kicsit görnyedtebbnek kellett volna lennie.... Nem peckesen járnia....mint egy ereje teljében lévő férfi...
Mara jól ismerte a megfigyelések, követések és álcázás minden apró részeltét. Lehet, hogy már csak bebeszéli magának, annyira paranoiás lett, hogy hallucinál, de mi van, ha a jó öreg veszély-jelzője most riasztott neki, hogy legyen óvatos? Csak kíváncsiságból, lelassította a kutyáit és odafordult az egyik pékség ajtajához, mintha csak a kiírásokat olvasgatná a tábláról, pedig a szembejövő öreget figyelte.
A férfi is lassított, sétapálcáját felvette a kezébe, és befordult egy boltajtón.
Marissán végigfutott a hideg, és a feje elkezdett zsongani.
Megfigyelték.
Ez már biztos volt.