Serendipity [ SZÜNETEL ]

12. Nem fair

- Oh, ezek szerint bízol az adottságaimban.

- Ne akard, hogy fényezzelek, nem fog megtörténni. Még nem. - mondtam egy pimasz mosollyal.

A megmaradt időt szó szerint végig ökörködtük. Bújócskáztunk, ugyanis volt elég nagy tér. Aztán kérdez-feleleket is játszottunk, persze normális keretek közt. Majd karaokeztunk, vagyis inkább csak Shawn. Én szívesebben figyeltem Őt vagy éppen táncoltam. Az idilli pillanatainkat a telefonom csörgése zavarta meg. Anya volt az.

- Itt vagytok?

- Itt, gyere le! - utasított. Ránéztem Shawnra, aki szélesre tárt karokkal állt előttem.

- Gyere ide! - mondta nagy vigyorral. Izmos és erős karjai közt csaknem elvesztem. Az edzések által kidolgozott hátát ölelve és a férfias parfümének illatát érezve, kicsordult egy könnycseppem. Az lassan végig gördült arcomon, majd a fiú sötét színű pólójában találta meg útja végét.

- Hé, ne sírj! Ne félj, fogsz még engem látni. Az első, de nem az utolsó alkalom. - biztatott, közben a hátamat simogatta.

Az ölelés után összeszedtem a cuccaim és elindultunk együtt, lefelé. A lépcsőzést választottuk a lift helyett, így volt még pár röpke percünk. Igaz azok csendben teltek, de legalább egymás társaságában.

- Mennem kell...

- Tudom. Vigyázz magadra, rendben?

- Vigyázni fogok. Te is tedd azt! - súgtam neki.

Egy percre megszűnt a világ létezni és csak mi voltunk... Ketten. A másik szemét bámulva elvesztünk abban a pillanatban. Még ha csak egy kis időre is, de éreztem azokat a bizonyos pillangókat ébredezni, mocorogni. Mint akik most készülnek kikelni a bábjukból, ugyanis még soha nem voltam szerelmes. Ott, mintha valami megindult volna bennem.
Shawn egy csöppnyi puszit nyomott a hajamba majd újra rám nézett.

- Menj, nehogy kikapj emiatt. - suttogta.

- Nem úgy volt, hogy bepróbálkozol a szüleimnél? - mosolygtam rá pimaszul.

- De... De, ahj. Nem tudom. Nem szeretnék a terhetekre lenni, lehet, hogy jobb lenne ha most hazamennél velük és majd egy kis idő múlva újra találkozunk. Megígérem. - felelte továbbra is halkan.

- Nem akarok elmenni. Olyan jó volt itt... Veled. - suttogtam én is, majd egy mély lélegzetet véve kimondtam, ami akkor a legrosszabbul esett. - Viszlát Shawn. Remélem találkozunk még.

- Mindenképpen. Ahogy mondtam, fogjuk még látni egymást. Jó legyél Maja, vigyázz magadra! - azzal kisétáltam, s vissza se néztem. A hotelből csak én léptem ki, ugyanis ha valaki meglátná Shawnt egy lánnyal, akkor az elképesztően nagy lavinát indítana.

Miután körülnéztem és megtaláltam az autónkat afelé vettem az irányt.

- Hát sziaa! - üdvözölt nagy hanggal az öcsém Benji.

- Sziasztok... - köszöntem vissza alig hallhatóan.

- Nézd, tudjuk, hogy maradtál volna tovább, de megbeszéltünk valamit és - magyarázta anya, de én közbe vágtam.

- Hagyjuk ezt jó?! Nem akarok erről tárgyalni. Csak menjünk haza! - vetettem véget a báj csevegésnek. Senki egy szót sem szólt, mindannyian érezték, hogy nagyon nem esik jól a dolog. Amint apa beindította a kocsit, én bedugtam a fülhallgatóm a füleimbe és max hangerőn kezdtem zenét hallgatni egészen hazáig.

A jármű mellett elsuhanó fák, a messziségbe nyúló, festői táj, az azúr kék ég soha nem volt érdekesebb. Mindent megtettem azért, hogy ne kelljen hallanom a szüleim és az öcsém között zajló kommunikációt. Irtózatosan dühös voltam. Egyáltalán nem éreztem korrektnek a döntésüket annak ellenére is, hogy "megbeszéltük".

A végtelen hosszúnak tűnő útnak még lassabban lett vége mint eddig valaha. Mihelyt megérkeztünk a csaknem 200 km-rel arrébb elhelyezkedő otthonunkba, azonnal bezárkóztam a szobámba.
Elővettem a kis hátizsákom, ami végig velem volt és az ágyamra borítottam tartalmát. Könnyes szemekkel, mosolyogva nézegettem az összes holmit, amit a táska rejtett. A Szigetes Passport, a karszalag, a csomag zsepi ha netán sírnék, de még Shawn pólója is amiben aludtam ott lapult a mélyén. Kivettem, széthajtottam és nagy meglepetésemre egy cetli hullott ki belőle. Egy üzenet volt a papírdarabra írva, ami így szólt:

"Kedves Maja!
Köszönöm ezt a csodás néhány órát, amit együtt töltöttünk. Egy hihetetlenül jó embert ismertem meg a személyedben, még találkozunk. -XO, Shawn."

A rövidke irományt elolvasva még több könny szökött a szemembe. Fölöttébb boldognak és szerencsésnek éreztem magam. A dolog, amit talán a legjobban szerettem volna ezen a világon, beteljesült.

Miután visszarázódtam a valóságba és végig néztem a hátizsákban rejtőzködött cuccokon, rájöttem, hogy én bizony elhagytam valamit. A levelemet, amit Shawnnak szántam. Eszembe se jutott miközben együtt lógtunk és most... Pont most, amikor már tök mindegy, pont ilyenkor jut eszembe.

De vajon hová tűnhetett?!

* * *
Ezek a szülők, hogy mindent elrontanak...
_____

2018.10.08.