9. Újabb múltbéli dolgok

609 50 4

- Te most komolyan azt mondtad, hogy...? Jól hallottam?

- Igen. - vigyorodott el - Talán baj? Vagy esetleg zavar? Úristen, tudhattam volna. Nem kellett volna elmondanom... - rögtön lefagyott a mosoly arcáról és aggódni kezdett.

- Hé hé hé, nyugalom! Nem baj! Istenem, ki az, akinek ez probléma?! Csupán megleptél, elég rendesen. Ennyi és nem több, oké? - próbáltam megnyugtatni, de nem nagyon vált be.

- Ahj, ezt tényleg nem kellett volna, hisz most ismertelek meg. Sőt, nem is ismerlek úgy igazán. Konkrétan egy idegen vagy. Egy hihetetlenül szuper és gyönyörű idegen. Egy ismeretlennek mondtam, hogy kedvelem. Ennyire kétségbeesett lennék? - hadarta gondolatait, de félbeszakítottam.

- Most állj le! Nyugodj meg szépen, ülj le vagy nem tudom. - azzal úgy tett én pedig követtem.

- Nagyon sajnálom, nem kellett volna ilyeneket mondanom. Felejtsd el az egészet, nem is érzek így. Az lesz a legjobb, ha megfeledkezünk róla. Igen, így lesz a legjobb. Csak térjünk vissza azelőttre, hogy nem tudtad, oké? - nézett rám a válaszomat várva, de hiába - Ugye ez okés?

- Nem, nem okés. Tudod miért nem okés? Mert te már a nagyon sokadik ember lennél, aki megbánt vagy csalódnom kell benne. Az elmúlt 5-6 évben folyamatosan csalódások sora ért és közel sincs vége. És ha még te is beállnál a sorba, én nem tudnék mit tenni. Te voltál eddig a megmentőm, ha mondhatom így. Minden szomorú pillanatban, ha ránéztem egy képedre azonnal mosolyogni kezdtem, mert te ezt hozod ki belőlem. Te mosolyra tudsz deríteni érted? Olyan vagy mint valami boldogság forrás, az életemben mondhatni az egyetlen, és ha ez is tönkre megy, ha elromlik én végleg összetörök. - robbant ki belőlem minden. A könnyeimmel küszködve ültem Shawn előtt.

Láttam az arcán a döbbenetet. Nem számított erre és, hogy őszinte legyek én sem. Szinte a semmiből tört elő az elmúlt években felhalmozódott összes sérelmem.

- Bocsi. Egyszerűen csak kijött... - motyogtam.

- Gyere ide! - nyújtotta két karját és mint az előbb, ismét egy szoros ölelésbe font. Állát a fejem tetejére helyezte, én pedig a mellkasába temettem arcom. - Ne sajnáld! Az érzéseidért soha ne kérj bocsánatot!

- Mondod ezt te... - morogtam halkan.

- Igazad, van. Nem vonok vissza semmit, rendben? - pillantott le rám.

- Rendben. - majd ismételten az előző pozícióba helyezkedtünk.

Annyira jól esett, hogy valaki végre foglalkozik velem, azt érezteti, hogy fontos vagyok, törődik velem. Valaki, aki nem családtag vagy éppen barát, hanem egy idegen. Egy ismerős idegen. Shawn előtt még soha senki nem mondott ilyeneket nekem, senki nem érzett így irántam. Na, és az, hogy pont Ő legyen az első. Pont az az ember, akit az egyik legjobban szeretek ezen a világon... Ez hihetetlen.

- Szeretnél esetleg beszélni róla? - kérdezte egy kis csendet követően, közben elváltunk egymástól.

- Voltaképpen jól esne... Viszont nem akarlak a hülyeségeimmel fárasztani, meg nem akarok rádzúdítani olyan dolgokat, amik valószínűleg nem érdekelnek. - feleltem a szemeimet törölgetve.

- Ha ennyire belemegyünk, akkor elmondom, hogy érdekel, és kíváncsi vagyok a szomorúságod okára. Tudni szeretném, miért csalódtál ennyit. Meg szeretnélek ismerni... Úgyhogy kérlek, ha ezzel tudnék segíteni és megbízol bennem, akkor beszéljünk!

- Tényleg?

- Tényleg. De csakis akkor, ha te szeretnéd!

- Jó, rendben és... Köszönöm! Nagyon-nagyon hálás vagyok!

Serendipity [ SZÜNETEL ]Where stories live. Discover now