21. Nosztalgia

341 29 0

SHAWN: MAJA, SEGÍTENED KELL! Emlékszel, amit tegnap meséltem, a pánik rohamos dolog... Tudnánk beszélni? Kérlek..!

Újra és újra el kellett olvasom, amit írt, ahhoz, hogy eljusson a tudatomig.

Én segítsek neki? Mégis hogyan?

MAJA: Szívesen segítenék, de ötletem sincs, hogy hogyan.

Írtam meg neki, majd a telefonom képernyőjét bámulva vártam a válaszát.

SHAWN: Csak beszélgessünk oké? Kell valami, amitől megnyugszom.

MAJA: Mert én, egymagam képes vagyok téged megnyugtatni?

SHAWN: Nem tudom... Gondolom igen. Amikor a kilátóban voltunk, vagy amikor a hotelszobában akkor egyáltalán nem voltam feszült. Jó érzés töltött el végig, amíg veled lehettem, szóval...

Istenem.

MAJA: Ezzel sohasem fogok betelni.

SHAWN: Mivel?

MAJA: A gyönyörűséges szavaiddal, a nyitottságoddal. Engem mindig is lenyűgözött, ha egy férfi ilyen nyíltan tud beszélni arról, amit ott bent, legbelül érez.

SHAWN: Ooh, ha már ennyitől elvarázsollak, várj amíg teljesen megismersz. Garantálom, hogy még jobban ámulatba ejtelek majd.

MAJA: Hűha, valaki nagyon magabiztos lett hirtelen. Ez esetben... Én már nem is kellek ide.

SHAWN: DE!
SHAWN: Vagyis, de. Kérlek, maradj még! Persze csak ha nincs más dolgod, mert akkor menj, nem akarlak feltartani.

Ez kész. Hogyan lehet valakinek ennyire sugárzóan kedves, jó indulatú és tiszta szívű személyisége? Olyan felfoghatatlan, hogy a hatalmas univerzumunkban létezik ez az egyetlen kis parányi részecske, ez az ember és ennyi jóság szorult belé. Szinte minden alkalommal lenyűgöz, ámulatba ejt, elvarázsol és elképeszt.

MAJA: Hogy tudna bárki is nemet mondani erre?

SHAWN: Tehát akkor nem hagysz itt?

MAJA: Soha.

- Hé, Maja! Mit csinálsz még ott? Gyere fürdeni és tedd le azt a telefont végre! - kiáltott a vízből Hanna.
Nem különösebben keltette fel az érdeklődésem amit mondott. Volt jobb dolgom is annál, hogy abban a koszos folyóban pancsoljak.

- Szia! - ült le mellém Max egy sunyi mosollyal az arcán. Ismerem már évek óta. Pontosan tudom, hogy ez az arckifejezés valami csalafintaságot rejt.

- Mit szeretnél? - kérdeztem gyanakvóan.

- Én? Én ugyan semmit, csak kijöttem, mert meguntam az úszkálást és mert te itt antiszockodsz.

- Na jó, én nem antiszockodom! Egy fontos dolgot néztem meg és intéztem el. - mondtam kicsit felháborodva, de mégis nevetve. Elvégre elég bénának és fontoskodónak hangzott, ami az előbb elhagyta a számat.

- Bocsánat főnökasszony! - tette fel a kezeit védekezésképpen.

- Jaj, de kis vicces valaki. - mondtam a szemeimet forgatva.

Serendipity [ SZÜNETEL ]Where stories live. Discover now