Almost Love [BEFEJEZETT]

🎵 25 🎵

Örültem, hogy BitNat olyanra bízhatom, mint Yoongi hyung. Habár nem tűnik kedvesnek nagyon is gondoskodó tud lenni. Ahogy újra megláttam őket elöntött a melegség. Ott álltak, egymás mellett és BitNa kicsit közelebb hajolva hyunghoz hallgatta, ahogy rappel, majd utánozni próbálta, amire a fiú csak megingatta a fejét és újra elismételte, amit az előbb.

"Megjöttem," léptem be hatalmas hanggal az ajtón, mire mindketten megugrottak és felém fordultak, "Köszönöm Hyung, te pedig most már tényleg táncolni fogsz úgy, hogy senki sem zavarhat meg," jelentettem ki.

[...]

"BitNa gyere, kezdjük előről, megint elcsúsztál két ütemet," mondtam. Ma valamiért se neki, de se nekem nem úgy jönnek össze a dolgok.

"Nem tudom, hogy ez az egész miért nem sikerül. Talán nem koncentrálok eléggé vagy már tényleg nem tudom," túrt idegesen a hajába, miközben csípőre tett kézzel sétált körbe-körbe a teremben.

"Nyugalom..." halkultam el, "Van időnk, itt nem kell sietni," próbáltam biztatni őt és odasétáltam a háta mögé, majd úgy néztem a tükörképünk.

"Itt előtted is teljesítenem kell," mondta lehajtott fejjel.

"Előttem sosem kell teljesítened. Én csak felkészítelek. Az egyetlen hely, ahol jónak kell mutatkoznod az az iskola és majd a meghallgatás, ennyi és semmi több," válaszoltam neki és talán ez állt az igazsághoz a legközelebb.

Mikor láttam rajta, hogy összeszedte a gondolatait, igyekeztünk folytatni a táncolást. Ezt is csak azért, hogy minél több mozdulatot ismerjen meg, amit majd hasznosíthat is a későbbiekben.

Egy dologra rájöttem BitNaval kapcsolatban. Csak azt képes eltáncolni, amelyik dal a szívéhez közel áll. Egy pillanatra álltam meg és néztem, ahogy mozog. Elegáns  volt, talán túl elegáns ahhoz, amit tanul. Éreztem, hogy valamit mindig nem mondd el a tánccal kapcsolatban. Kíváncsiságomnak senki sem szabhat határt.

"BitNa," szólítottam meg, "Hogy is kérdezzem meg..." vakartam meg a tarkóm idegességemben, "Tudod a dolog el- nem tehetem," mondtam összezavarodva.

"Hobie, bökd ki kérlek, nem szeretem a barkóbát," nézett rám, mintha azt mondaná a szemeivel 'akár mit is akarsz csak mondd'

"Tudod a baleset előtt, mit táncoltál? Mindig is ezt a műfajt csináltad?" kérdeztem rá, amire leült és csak maga elé bámult. Nem szólt semmit, még csak rám sem nézett, de a fejét ingatta.

"Nem," jött az egyszerű, de mégis egyértelmű válasz, "Balett, az volt, amit annyira szerettem mindig is. Híres balett táncos akartam lenni," mondta, miközben rám emelte tekintetét, amiből semmi érzelmet nem tudtam kiolvasni, "Csak épp minden megváltozott akkor,"

Túl gyengéd és kecses volt mozgása. Túl elbűvölő, mint mikor Jimint láttam először táncolni, annyira emlékeztetett rá. Ez a lány túl sokra viheti az életben. Fiatal, tehetséges, tisztelettudó és szép. Az égiek minden jóval megáldották, amivel csak lehetett.

[...]

További két óra táncolás után, már egész ügyesen és bátran mert hozzámérni vagy egy kicsit közelebb hajolni, de még éreztem, hogy számára ez kellemetlen.

Ezt orvosolni fogjuk. Nem szeretném, hogyha majd valakivel együtt kell táncolnia akkor ez akadályozza. Nem lehet az, hogy ne tudjon magabiztosan táncolni bárkivel.

Erről jut eszembe, már sokkal biztosabban mozog. Mindezt elértem nála 2 hónap és egy hét alatt. Igazi csoda, minden szempontból.

"Végeztünk mára, menj haza és pihend ki magad,"  ajánlottam neki, már megint későre járt.

"Azt hiszem..." mondta és elindult kifelé, "Hoseok..." fordult vissza az ajtóból, "Pár óra és találkozunk," nevette el magát.

Hirtelen azt hittem, hogy valami más dolgot akar mondani. Megijedtem és szerintem ezt ő is látta rajtam. De, nem ez volt, amit tényleg mondani akart volna. Csak nem tudta, hogy elmondani.

Mikor ismertem ennyire ki őt?