The truth. || 𝚂𝚝𝚎𝚟𝚎 𝚁𝚘𝚐𝚎𝚛𝚜 || {BEFEJEZETT} •2018•

18.Veszélyes vagyok mindenkire!

Fel mentem levegőért és furcsálva néztem, hogy a tóban ott a személy akit én vissza hoztam a halálból. Kihúztuk a partra mikor is elkezdet köhögni. Fel kelt és rám nézett.
-Melina?
-Anya!-mosolyogtam rá.

-Szóval ez lenne a terv?-nézett rám anya miközben leült mellém.
-Igen. Nem jó?-kérdeztem ijedten.
-Nekem jó.-mosolygot rám. Már éppen mondani akartam valamit neki mikor kopogtak. -Gyere!-kiabált anya és Asur jött be.
-Sziasztok!-köszönt nekünk. Anya vissza köszönt neki, de én nem. Haragudtam rá. -Csak megakartam kérdezni, hogy mikor szeretnétek támadni...
-Nem mi fogunk támadni hanem Emma. Elérjük, hogy ő kezdjen és ide jöjjön, de úgy, hogy fel vagyunk rá készülve. -hadartam el a földet nézve.
-Rendben.-mondta és újra elindult az ajtó fele. -Melina.-szólt vissza, de nem néztem rá.-Bocsánat.-mondta majd ki ment.
-Hát ez furcsa volt. Miért kért bocsánatot?-kérdezte anya. Én pontosan tudtam mégsem mondhattam el.
-Mindegy. Volt egy kisebb vitánk edzésen.-mondtam és fel álltam. -Anya te még hercegnő vagy igaz?-kérdeztem.
-Igen.-mosolygot rám. -De nem sokára királynő.
-Mielőtt királynő leszel kérnék tőled valamit.-mosolyogtam rá.
-Rendben.-mosolygot vissza.

~Két nap múlva.~
-Gorion hol az anyám?-szaladtam oda a folyosón lévő törpéhez.
-Azt hiszem most ment fel a szobájába.-válaszolta gondolkodva.
-Kösz.-mondtam és elindultam anyám szobája felé. Mikor oda értem kopogás nélkül léptem be. Hát ami ott fogadót attól lesokkoltam. Tony anyámat öleli. Vagyis a mostohaapám  az anyámat öleli.
-Itt meg mi folyik?-kérdeztem rájuk nézve.
-Semmi.-vágták rá egyszerre. Mikor össze néztek halványan elmosolyodtak. Kissé fura volt, de nem kérdezősködtem tovább.
-Emma holnap fog elindulni Arabellával. Állítólag kora délután.-mondtam ők pedig biccentettek és ki mentem a szobájukból. Le mentem a lépcsőn és abban a pillanatban Wandába ütköztem. Mostanában elég furcsa velem szemben.
-Szia Wanda.-köszöntem.
-Helló.-mondta unottan és már indult volna tovább ha nem állítom meg.
-Wanda, mi a bajod velem?-kérdeztem fel vont szemöldökkel.
-Miért nem a kapitányt hoztad vissza a halálból? Hm? Minden zavaros lett. Miattad meghalt!-emelte fel a hangját. -És az anyádat hoztad vissza helyette. Azt a nőt akit szinte nem is ismersz! Én...én mindig is szeretem a kapitányt. És igen olyan értelemben sajnálom, de ez az igazság. És most...most, hogy lett volna lehetőség rá, hogy talán újra itt legyen, elbaszod!-kiabált rám majd felszaladt. Szereti a kapitány szerelemből? Féltékenynek kéne lennem? Kuncogások szakítottak ki a gondolkodásomból. Fel néztem és az anyám meg Tony jött le a lépcsőn amint megláttak széthúzódtak.
-Szia.-köszöntek egyszerre.
-Mi folyik itt?-tettem csípőre a kezem. Össze néztek és Tony alig láthatóan nem-et rázot a fejével.
-Semmi.-nézet rám anya.
-Na nem! Addig nem megyünk el innen amíg el nem mondjátok!-fontam kereszt be a karom. Nagyot sóhajtottak majd bele kezdtek.
-Tudod Gemma nagyon megkedveltük egymást anyukáddal.-mondta Tony ki hangsúlyozva a nagyon szót.
-Hogy érted, hogy nagyon?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Hát..
-Na ne!-szakítottam félbe.-Ti jártok?!
-Valami olyasmi.-mondta anya. Kínosan elnevettem magam.
-Valaki nem akar ma még engem meglepni?!-nevettem tovább utána pedig elindultam le. Nem is értem mi folyik körülöttem. Elszaladtam a szobámba és egy nem várt személy ült az ágyamon. Mérgesen néztem rá, be csaptam magam után az ajtót és indulatosan elindultam felé ő pedig felállt.
-Mit keresel itt?!-szűrtem ki a fogaim közül.
-Édes vagy amikor dühöngsz.-mosolygot rám.
-Kérdeztem valamit.-mondtam még mindig idegesen.
-Csak látni akartalak.-mondta és közelebb lépet felém én pedig ki kerültem.
-Asur, hagyj békén.-néztem rá. Felnevetett keserűen.
-Ez az, hogy nem megy.-túrt idegesen a hajába.-Nem tudlak.-lépet felém, de én úgy léptem egyet hátra.
-Asur..
-Nem Melina! Nem érted?! Kellesz nekem!
-De rokonok vagyunk és én..
-És ha nem lennénk? Akkor kellenék neked?-szakított félbe.
-Én mást szeretek.-böktem ki végre mielőtt megint félbe szakítana.-És ha nem is lennénk rokonok akkor se..lenne úgy.
-Kit szeretsz? Azt a halott csávót? Komolyan?-nevetett fel újra idegesen.-Nem bírom érted?!-indult meg felém én pedig hátráltam amíg a szekrény megnem állított. Nagyon közel volt hozzám én pedig undort éreztem.
-Hagyj békén.-mondtam halkabban.
-Nem megy.-vezette kezét a csípőmre én pedig eltoltam magamtól. -Ne már!-jött megint közel. Már a nyakamat puszilgatta mikor a hányinger is rám jött. Próbáltam eltolni magamtól ami esélytelen volt mert jóval erősebb mint én.
-Fejezd be!-löktem el ami miatt hátra tántorodott.
-Jól van Lina (Me/lina szerk.). Ha így akarsz játszani..-sétált az ajtóhoz majd elfordította benne a kulcsot ami miatt megijedtem.-...játszunk így.-fordult vissza hozzám és elindult felém. Megpróbáltam az ajtóhoz szaladni, de menet közben megragadta a karom és az ágyra dobot. Teljes testsúlyával rám nehézkedet, így egyáltalán nem tudtam megmozdulni. A számat befogta, hogy még véletlenül se kiabáljak. Ahogy bírtam megütöttem, de semmi nem történt mikor már a nadrágom szélét húzta lefele megijedtem és bepánikoltam.  Egy erő löket ment végig az egész testemen amikor is utána Asur nem mozdult. Elvette a kezét majd felállt én pedig a szám elé kaptam a kezem. A hasánál a vér folt egyre nagyobb lett amikor is lenéztem a másik kezemre. Egy tőr volt a kezemben ami nem más mint jégből volt. Be borította Asur vére én pedig egyből eldobtam. Rá néztem a férfira aki dőlt hátra. Oda szaladtam és megtartottam, hogy ne koppanjon a padlón.
-Asur! Asur! Sajnálom nem akartam én csak megijedtem!-néztem rá. Ő is rám nézett és bűntudatot sugárzott a tekintette.
-Sajnálom Melina. Én vagyok a hibás.-mondta rekedtes hangján.
-Mindjárt jövök addig ne halj meg!-mondtam és elszaladtam segítségért. Találtam pár embert akik a palotában dolgoznak és ők már siettek is fel ahogy amint szóltam nekik. Ilyet még soha nem csináltam. Mi van ha legközelebb is csinálok ilyet akaratomon kívül? Mi van ha más is bántani fogok? Leültem a terem közepére a földre és csak sírtam. Nem akartam mégis majdnem megöltem. Tenyereimbe temettem a kezem és úgy sírtam. Hangokat hallottam és megpillantottam a csapatott. Egyből fel álltam és Tonyhoz szaladtam ami miatt anyám meglepődött, de nem érdekelt.
-Picur mi történt?-kérdezte Tony én pedig a nyakhajlatába temettem a fejem.
-Majdnem megöltem, de nem akartam csak megijedtem.-sírtam tovább.
-Kit?-kérdezet újra.
-Asurt.-sírtam tovább majd eltávolodtam tőle.-Féltelek titeket.-mondtam mire értetlen fejeket kaptam.
-Meg tudjuk védeni magunkat.-mondta Pietro.
-Biztos?-kérdeztem rá.-Még tőlem is?
-Na jó Gemma! Mi történt pontosabban?-nézet rám Nat.
-Veszélyes vagyok mindenkire!-tártam ki feléjük a karom.
-Én ezt nem értem. Gyere Gemma.-kapot fel Pietro és elszáguldott velem. Kint voltunk messze a palotától, de nem túl messze. -Kérek mindent részletesebben. -mondta vacogva miközben leült. Leültem és át öleltem. -Úristen, de meleg vagy. Mondjuk az most nem baj.-bújt jobban hozzám.
-Asur leakart velem feküdni és pedig be pánikoltam. Undorodtam magamtól mindenegyes érintésénél.-mondtam Pí pedig megfeszült a karjaim közt.
-Nem vagytok ti rokonok?-kérdezte értetlenül.
-De. De őt úgy látszik ez nem zavarja.-mondtam nagyot sóhajtva.
-És utána mi történt?
-Egy csomó energiát éreztem és mikor eltávolodott tőlem akkor láttam, hogy véres a pólója majd mikor a kezemre pillantottam abban volt egy tőr jégből és az is véres volt.-mondtam szipogva.-Nem akartam bántani csak azt akartam, hogy hagyja abba.
-Semmi baj.-mondta miközben megsimogatta a fejem.
-Úgy félek magamtól.-szipogtam.
-De nem kell.-szorított magához.
Nem sokkal később vissza mentünk és nagy nehezen elmondtuk a többieknek, hogy mi történt valójából, de ők már beszéltek Asurral, így tudták már nagyjából. Asur bocsánatot kért vagy ezerszer mikor behívatott magához. A holnapi napra mindent megbeszéltünk aztán már mindenki elment pihenni.

~Steve~
Olyan, mintha elveszet lennék. A testemen át láttok és nem tudok semmihez sem hozzá érni anélkül, hogy át nyúlnék rajta. Gemmával voltam végig. Mikor Emma bezárta őt akkor is. Végig hallgattam, hogy fáj neki ami történt és végig néztem, hogy szenved és sír. Én pedig nem tudtam meg vigasztalni. Pedig annyira megakartam ölelni és azt mondani, hogy semmi baj. De nem lehet. Egy csomószor hívott egy hang, de soha nem mozdultam Gemma elől. Ott voltam mikor Stark vigasztalta, mindig mellette vagyok. Fájt mikor nem engem hanem az édesanyját hozta vissza, de a legjobban az fájt, hogy az a fickó hozzá ért. Főleg, úgy hogy rokonok. És nem tudtam megvédeni tőle. Le sokkolt a hír, hogy Wanda szerelmes belém, de akkor is Gemmát szeretem. Most is itt ülök és nézem ahogy alszik. Kicsit furcsa, hogy itt így bámulom, de megéri. Így is olyan gyönyörű! Bárcsak magamhoz szoríthatnám. Remélem nem fog baja esni holnap.
-Szeretlek Gemma.-mondtam bár tudom, hogy úgy sem hall.