The Diary {NCT}

'Kilencedik rész - egy furcsa álom'

- Mondd, hogyhogy nem jöttél tegnap suliba, Emma? - Nézett rám kerdően bal oldalomon ülő barátnőm, Lisa.

A sulitól nem mesze lévő parkban ültem a barátaimmal.

- Nem igazán akarok beszélni róla... - játszottam az ujjaimmal.

- Nem erőltetjük ha nem akarod, csak kíváncsiak vagyunk - felelte a jobb oldalomon ülő Nina.

- Tudjátok, hogy a szüleim elváltak, ugye? - kérdeztem mire bólintottak - Azóta apa eléggé fura. Sokat iszik, alig látom otthon, és nem dolgozik. Nem okolom, valószínűleg én is ilyen állapotban lennék, ha elhagyott volna a párom. De nem hagyhatom, hogy a dolgok úgy maradjanak, ahogy most vannak. Már nagyjából elég idős vagyok ahhoz, hogy dolgozzak, így megragadom a lehetőséget. Időt kell adnom apának.

- Mi lesz a sulival? Csak nem tervezed otthagyni? - aggódott Nina.

Csend ült ránk, egyikünk se szólt semmit, én pedig kerültem a tekintetüket.

- Emma Black! Nem mondhatod komolyan! - csattant fel Lisa - Mi lesz így a jövőddel? A közös terveinkkel? Mi lesz velünk? Mi lesz veled?

- Most nem az álmaim a fontosak - ráztam meg a fejem - hanem az, hogy le kell tennem valamit az asztalra...apa helyett. Tartani fogjuk a kapcsolatot, és nem mennek kárba a jövőbeli terveink. Ne aggódjatok.

- Hisz diák vagy, még gyerek! - Lisa nem hagyta annyiban a dolgot - Nem a te felelősséged lenne dolgozni és eltartani a házat. Az ég szerelmére, neked még az iskolában a helyed! Nina, segíts egy kicsit.

- Egyetértek - helyeselt Nina - Emma, kérlek, gondolt át mégegyszer. Ha kell segítség, tudod, hogy mi kisegíthetünk titeket...

- Nem! - vágtam ra azonnal - Kedves tőled, és hálás vagyok nektek, hogy segíteni próbáltok, de nem. Ha apám kezébe pénzt adtok, el fogja inni. Itt nincs jó megoldás. Csak... hagyjátok, hogy elintézzem, jó? Kérlek.

Nehezen, de beadták a derekükat, bólintottak, majd elköszöntek tőlem. Tudták, hogy ha egyszer a fejembe veszek valamit, akkor úgysem lehet lebeszélni róla. Bármennyire is próbálkoznak. 

Későre járt már, én pedig csak ültem ott, a buta 16 éves fejemmel, és azon gondolkoztam, amit Lisa mondott. Igaza van, de most nem hagyhatom hogy elvakítsanak az álmaim.

Felálltam a padról, és elhagytam a parkot. A park bejáratánál véletlenül beleütköztem valakibe.

- Elnézést, nem figyeltem - néztem fel az eddig földre szegezett bambulásomból.

- Semmi baj - felelte a fiú, majd elmosolyodott. A fogsora szinte már bűn, hogy milyen gyönyörű volt. Fekete pólóján egy fehér tizet ábrázoló minta volt.

Köszönésképp csak bólintottam, majd elsiettem. Pont az erdei út felé vettem az irányt, miközben azon gondolkodtam, hogy lehetne e a mai napom ennél is rosszabb. Mindenre készen akartam állni. Reggel több helyet végigjárva se találtam állást, estére meg bevallom magamnak, hogy nem fognak megvalósulni az álmaim.

Ekkor egy különös, halk, segítséget kérő hang hallatszódott az erdőből. Minden bátorságomat összeszedve a hang felé vettem az irányt - nem féltem egyedül a sötét fák közé eredni. 

Már ugysincs jövőm.

- A francba is - suttogta valaki elhaló hangon.

Egy másodpercre megfordult a fejemben, hogy hazafussak - míg erős vas szagot nem éreztem meg. Vér szagot.