The Diary {NCT}

'Nyolcadik rész'

Reggel úgy éreztem magam, mint egy kötözött sonka. Egy borzasztó rémálmom volt, rosszabb mint az eddigiek. Álmomban a tanúja voltam annak, ahogy apám megöli anyám, és a Betty nevű nő is benne volt. Minél többet gondolkodtam az álmon, annál jobban el akartam mondani valakinek az egészet. De tudtam hogy míg semmi sem biztos, addig nem akarom félrevezetni őket.

- Ugh, el se hiszem hogy ilyen tehetetlen vagyok! - túrtam hajamba, miközben az ágyamon feküdve a plafont néztem. - Na jó, hasznosítsd magad, ember!

Felpattantam és egyenesen Yuta szobája felé vettem az irányt. Nem igazán tudok beszélgetést kezdeményezni, hát, szinte senkivel, így nem tudom hogyan szóljak hozzá.

Mikor már a szobája ajtajában álltam, kopogásra készen, Taeyong elüvöltötte magát, hogy mindenki jöjjön le mert kész a kaja. Ekkor a szoba ajtaja kinyílt, és egy összezavarodott Yutával találtam szembe magam.

- Segíthetek valamiben? - kérdezte mosolyogva.

- Igazából, igen. Érdekel a latin nyelv, és úgy hallottam a többiektől, hogy a te szobádban egy egész könyvtár található. Mondd, esetleg körülnézhetnék nálad, hátha találok valami hasznosat? - mondatom végén megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.

- Nem dehogy, kaja után jöhetsz. - bólintott, majd elindultunk lefelé.

*

A kaja Isteni volt, mondtam Taeyongnak, mire ő büszkén hátbaveregette magát. A fiúk furán néztek ki, egyikük se volt beszédes kedvében, és sokszor néztek rám különös tekintetekkel. Eléggé nagy csönd uralkodott, míg valaki el nem sütött egy viccet, mire a többiek követték őt.

A nap elég depresszívnek nézett ki, legalábbis én úgy éreztem magamat. Ez sajnos az arcomra is kült.

- Álmos vagy? - nézett rám Yuta, ahogy egymás mellett mentünk fel a lépcsőn.

- Egy kicsit, de nem vészes - erőltettem egy mosolyt arcomra.

Mikor kinyitotta a szobája ajtaját, egy egészen új világ tárult elém. A szoba egyik része egy komplett könyvtár volt, míg a másik oldalon egy óriási ágy, és egy asztal foglalt helyet.

- Azta - néztem körbe - ez hihetetlen. Mindegyik könyvet olvastad már?

- Majdnem - felelte, majd egy, az asztalán lévő könyvkupacra mutatott - azokat ott még nem.

- Láton szeretsz olvasni - mosolyodtam el - Egy másodperc és visszajövök - jutott hirtelen eszembe a szobámban lévő lap.

A szobámba belépve hihetetlen sebességgel kezdtem a pici papírkát keresni, viszont sehol sem volt.

Biztos, hogy ide tettem le, nem létezik, hogy elhagytam. Nem, az lehetetlen.

A szoba minden egyes részében megnéztem, és már kezdtem feladni, mikor nagy nehezen megtaláltam...

Az ágyam alatt.

Valaki bejöhetett a szobámba? Dehát egész idő alatt bent voltam.

Óvatosan felálltam, majd körülnéztem, ám nem láttam semmi nyomot arra, hogy valaki bejött volna ide. 

Vállamat megvonva visszasiettem Yuta szobájába, majd kopogás nélkül benyitottam.

- Sajnálom, nem tudtam, hogy te máris olvasol - mentegetőztem, mikor megláttam hogy egy pár meggyújtott gyertya mellett olvas. Megrázta fejét, ezzel jelezve, hogy nem baj.

*

Két oszlopnyi könyv hevert az asztalomon. Ekkor már egy órája ültem ott, de még mindig nem találtam semmit. Szinte az összes latin könyvet átnéztem, de a cetlin lévő szöveget nem sikerült lefordítanom.