The Diary {NCT}

' Negyedik rész '

Elkészültem, aztán Jaehyunnal együtt léptünk ki az ajtón.

- Majd jövünk! - kiáltott hátra Jaehyun - Szóval merre van a ház? - kérdezte, mire megtorpantam.

Jó kérdés.

- Huh, hát... Először csak találjunk ki az erdőből, jó? - motyogtam kínosan.

- Ne mondd, hogy nem tudod merre kell menni.

- A helyzet az, hogy este futottam be az erdőbe, és azt se láttam merre megyek igazából.

Láttam hogy Jaehyun értetlenül néz rám, de inkább nem mondott semmit. A séta unalmasan telt, mindketten az útra koncentráltunk, így nem igazán beszélgettünk.

- Itt vagyunk - léptem ki az erdőből, és az előttünk álló út mögötti ház felé mutattam.

Gyors léptekkel a ház felé vettük az irányt, majd mikor elértük célunkat gyorsan benéztem a legközelebbi ablakon. Apa szobája üres volt. Intettem Jaehyunnak, hogy kövessen.

- Várj meg idekint - utasítottam, majd felemeltem a lábam.

- Hadd segítsek - ajánlotta fel, én pedig bólintottam.

Besegített az ablakon, én pedig bólintottam hálám jeléül.

Egy pár ruhát, a naplómat, és egyéb kisebb tárgyaimat összepakoltam az egyetlen, picike bőröndömbe. Még egyszer körülnéztem a szobámban, aztán támadt egy ötletem. Az ablakon kitettem a bőröndömet, aztán Jaehyun felé fordultam.

- Egy másodperc és itt vagyok - mondtam.

- Szép ház - felelte, aztán benézett a szobámba - azért remélem elmondod majd, hogy miért kellett titokban visszajönnöd ide.

Nem tudtam mit mondani erre, ezért csak bólintottam.

A szobám ajtaját kinyitva nehezebben kaptam levegőt. Minél több és több időt töltöttem a házban, annál több emlék tért vissza, és annál jobban kezdtem érezni, ahogy elzsibbadnak az ujjaim.

Apám szobája felé vettem az irányt, és egy határozott mozdulattal kinyitottam előttem, majd becsaptam magam mögött az ajtót. Elkezdtem gondolkodni, hátha találok valami gyanúsat, aztán eszembe jutott valami. Egy emlék, még 14 éves koromból.

~
- Gyerünk apa, fújd el a gyertyákat! - toltam apám elé az általam készített tortát.

- Rendben, rendben, de előtte kívánok.- felelte, aztán becsukta a szemét - Azt kívánom, hogy a mai napon, egész nap olyan dolgokat csináljunk, amiket szetetsz!

- Mint például bújócskát? - néztem rá értetlenül - De apa, ez a te születésnapod! Kívánj olyat, amitől boldog leszel!

- Szereted még ezt a játékot?

- Igen...

- Boldoggá tesz, ha nem talállak meg, és te nyersz?

- Igen.

- Na, ha te boldog vagy, én is az vagyok! - mosolygott.

- Na jó, ha ennyire akarod - ujjongtam.

- Én leszek a hunyó - felelte - menj, rejtőzz el! 30 - ig számolok, aztán megyek.

Kifutottam a konyhából, aztán gyorsan apa szobája felé vettem az irányt. Úgy gondoltam ott úgy elbújok, hogy sose talál meg.

Épp hogy elbújtam az ágy alatt - ahova elég nehezen préseltem be magam - már hallottam is lépéseinek hangját, amikből úgy határoztam, hogy először az én szobámban keres. Éreztem magamon mászni valamit, és mikor megláttam egy pókot majdnem felsikítottam. Lesöpörtem magamról az állatot, majd oldalra néztem. Figyeltem ahogy visszamegy a sötétségbe.