Elementálok: Egyetlen szikra //BEFEJEZETT//

|12.| - A Szent Merrick Szeretetotthon

~Lucille ~

Percek alatt lángra lobbant az előszoba, amit a konyha követett. Tehetetlenül gubbasztottam a székben, a kezem egyre jobban zsibbadt. A tűz akadálytalanul siklott tovább az emeltre vezető lépcső és a nappali felé. Sűrű füst ömlött a szobába, mind egyes levegővétel kész kínszenvedés volt. Fáradt voltam, sajgott az arcom Tyler ütése nyomán és a tüdőm valósággal égett a belélegzett füsttől. Lassan az egész házat fekete köd borította be belülről.

A lángok ugyan nem bántottak, de a forróság egyre elviselhetetlenebbnek látszott, folyt rólam a víz. Megpróbáltam lenyugodni és lehűteni a levegőt vagy eloltani a lángokat, de lehetetlen célt tűztem ki magam elé. Tylerék nem spóroltak a benzinnel, a házban pedig minden holmi éghető volt, a szemem láttára borult lángba a kanapé. Aztán a függönyök és a szőnyeg.

Miért nem szállsz be? - kiáltozták a lángok. - Segíts nekünk!

Heves köhögés tört rám. Lassan fuldokolni kezdtem. Ezek a lángok nem olyanok voltak mint a korábbiak. Éreztem az akaratukat és azt, hogy pusztítani akarnak. Hogy addig nem tűnnek el, amíg porrá nem égetik a házat.

Ökölbe szorult a kezem, de nem hagytam magam. Magamhoz csalogattam őket és megkértem, hogy tüntessék el a köteleket. Őrültségnek hangzott, de bevált. Éreztem, ahogy odakúsznak a szék aljához a lángok és sziszegő hang kíséretében pörkölik le a köteleket a csuklómról, anélkül, hogy egy kicsit is megégetnének. Persze éreztem a belőlük áradó hőt és tömény energiát, de nem bántottak. Engem nem.

Amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam és az ajtó felé rohantam. Körülöttem már minden lángokban állt és alig láttam a füsttől. Azonban nem a bejárati ajtó felé rohantam, hanem fel az emeletre az egyre jobban nyikorgó lépcsőfokokon keresztül. Útközben az egyik karomat az arcom elé emeltem, a másikkal pedig a lángokat tüntettem el az útból. Óráknak tűnő pillanatokkal később felértem a szobába, ami ma reggel még egészen máshogy festett. Még a plafon is lángba borult, a forróság szinte mellbe vágott. Remegő kézzel kezdtem el kutatni a hátizsákom után, amiben a legfontosabb dolgaim voltak, arra az estere, ha valamiért menekülnöm kellene. Nem hagyhattam itt őket.

Az ágy alatt akadtam rá a fekete táskára, ami már szintén lángokban állt. Dühösen csapkodni kezdtem, de csak nagy nehézségek árán sikerült eltüntetnem róla a lángokat, amik túl makacsnak bizonyultak. Úgy számoltam, hogy csak perceim vannak hátra, mielőtt összedől a tetőszerkezet, ami már így is veszélyesen ropogott a fejem felett. Újra a lépcső felé vettem az irányt, de nem voltam elég figyelmes, így amikor a tetejéhez értem utolsó pillanatban sikerült csak elhajolnom az egyik meglazult tetőgerenda elől, ami pont ott csapódott bele a földbe, ahol egy pillanattal korábban még álltam. Azonban a lendülettől, ahogy elugrottam a gerenda útjából, zuhanni kezdtem és nem tudtam semmiben megkapaszkodni.

Hangos kiáltások közepette bucskáztam le a lépcsőn és terültem el a legalján a megperzselődött szőnyegen. A szemem égett, már csak halvány foltokat láttam, levegő után kapkodtam, de nem találtam semennyit sem. Amiatt fogok meghalni, hogy felmentem azért a hülye táskáért - átkozódtam magamban, de most az egyszer nem tudtam mit csinálni. Magatehetetlenül hevertem a földön kificamodott bokával, amiből villámgyorsan áradt szét a fájdalom az egész testemben.

Legalább Tylerék megkapták azt amit akartak. Silver se fog tovább üldözni. És még a szüleimmel is találkozhatok - hunytam be a szemem. A tetőszerkezet hangos reccsenéssel adta meg magát és omlott a felső szintre. Már csak a fölöttem lévő plafonnak kellett megadnia magát és vége is lesz.