Elementálok: Egyetlen szikra //BEFEJEZETT//

|25.| - Egyetlen lehetőség

~ Lucille ~

- Basszus! - suttogta előttünk Becca. Hunter egyenesen Michael képébe nyomta fegyvert. Michael még csak nem is pisszent, nem adta semmilyen jelét a félelemnek. 

Azonnal számításba vettem az összes lehetőséget, de most nem álltam annyira a helyzet magaslatán. Túl messze voltam ahhoz, hogy kiüssem a kezéből a fegyvert, ráadásul még Becca és Michael is köztünk állt. Az elemek sem voltak a hasznomra nagyon, mint Drew bulijában, mert ott volt az óceán egy hajszálnyira tőlem. Akkor abból merítettem erőt, most azonban már fáradt voltam és a föld éppen Michael pártján állt. Ugyan volt egy aprócska tőr a csizmám szárába csúsztatva, nem hittem volna, hogy sok értelme lenne, jele pillanatban egyedül a levegőt tudtam használni, de ő is ugyanúgy irányíthatta mint én. 

- Semmi varázserő - mondta Hunter nekem intézve a szavait. - Gyorsabban meg tudom húzni a ravaszt, mint hogy ti az elemeket használjátok. 

- Fogadni akarsz? - kérdezte Gabriel. Nem néztem felé, de hallottam, ahogy kipattintja az öngyújtóját. 

Hunter meglendítette a fegyvert.

- Próbáld meg!

- Gabriel! - dörrent rá a bátyja. 

- Mégis te vagy az! - szólt közbe Becca is Hunternek címezve a szavait. A hangja remegett. - Te vagy az Őrző!

- Nem - mondta Hunter. Nem vette le a szemét a célpontjáról. - Az apám volt az. 

- Hogy hívták az apádat? - szóltam közbe én is. Ha megvolt a legkisebb esélye is annak, hogy ismertem, akkor valahogy fel kellett használnom. 

Hunter rám emelte fenyegető szürkés íriszét. - John Garritynek. Talán ismerted? Talán te is...

- Nem! - vágtam a szavába. Rég hallottam ezt a nevet, mégis pontosan úgy fel tudtam idézni a hozzá tartozó arcot, mintha tegnap láttam volna utoljára. - John Garrity egy tragikus balesetben hunyt el. Hallottam.

Hunter szinte már pont úgy vicsorgott, ahogy a kutyája. - Hazugság!

Volt annyi eszem, hogy ne álljak le vele addig erről vitatkozni, amíg nem teszi le a fegyvert. John Garrity neve még szép, hogy ismerősen csengett a számomra, hiszen ismertem a férfit. Őt, és a testvérét is. Az adósuk voltam. 

- Hunter! - suttogta Becca. - Gondolj csak bele! Csak...

- Belegondolni? Semmi mást sem csináltam! - A keze szilárdan tartotta a fegyvert, az meg sem rezzent. Mégis volt valami a szavaiban, talán egy kis remegés a hangjában, ahogy Michaelre szegezte a szemét. - Elolvastam az apám jegyzeteit. Nem azért jött ide, hogy megöljön benneteket. Pedig azt kellett volna tennie. Nektek aztán nem okozott problémát megölni őt. 

- Kérlek, Hunter! Tedd le a fegyvert!

Hunter meg sem mozdult, még csak nem is pislogott. 

- Fogalmam sincs miről beszélsz - mondta Michael óvatosan. 

- Embereket öltetek - vetette oda Hunter. - Egy lányt, ugye? És Seth Ramsey szüleit.

Michael habozott, majd a legnagyobb meglepetésemre végül bólintott. Nem láttam az arcát, onnan, ahol álltam, ezért elképzelni sem tudtam milyen érzelmek játszódnak le rajta. 

Hunter mély lélegzetet vett, ezúttal tisztán hallható volt a hangja remegése.

- Tudtátok, hogy az apám a nyomotokban van.