Elementálok: Egyetlen szikra //BEFEJEZETT//

|11.| - Engedetlen indák

~Lucille ~

- Mégis mi a franc folyik itt, Nick?

- Maradj ki ebből, Mike!

- Ha azt hiszed, hogy miután ájultan hozol haza egy lányt, aki nem mellesleg tűzelementál, nem teszek fel kérdéseket, akkor nagyon tévedsz! - nyílt ki egy újabb ajtó.

A hangok eddig messziről jöttek most azonban, mintha felettem folyt volna a vita. Lassan kinyitottam a szemem, de nem várt jelenet tárult a szemem elé. Nick és a kezét ökölbe szorító piszok dühös Michael velem szemben állt és éppen nagyban vitatkoztak valakiről. Aztán leesett, hogy rólam van szó.

Amikor megpróbáltam felülni, akkor vettem csak észre, hogy félig valakinek az ölében fekszek. Ijedten oldalra fordultam, most vettem csak észre, hogy Gabriel az. És egész eddig az ölében feküdtem a kopottas szürkésbarna kanapén a Merrick ház nappalijában.

Nick és Michael erre felém pillantott. Az előbbi aggódva lépett közelebb a kanapéhoz és hajolt le, hogy egy magasságban legyen a fejünk. 

- Hogy vagy?

- Mennyi ideig nem voltam magamnál? - kaptam a fejemhez. Gabriel feltűnően arrébb csúszott a kanapén, most már alig értünk egymáshoz.

Most már Michael is közelebb lépett. - Pár órája hoztak haza, csak eddig Chris kis barátnőjével voltak elfoglalva.

Nyeltem egyet. Csodás. Akkor egész eddig ájultan feküdtem a kanapén, amíg a többiek Chris barátnőjével hancúroztak az emeleten. Most vettem csak észre, hogy legkisebb Merrick fiú nem volt sehol, nyilván fent volt még az emeleten, de a levegő elmondta, hogy más nem volt rajtunk kívül a házban. Ezek szerint a csaj már korábban lelépett.

- Hát... - keltem fel. Azon kívül, hogy egy kicsit kába voltam, nem volt semmi bajom. Aztán eszembe jutott, hogy mi történt a parton és mit műveltem Tylerrel. - Most mennem kell.

Gabriel, Nick és Michael egyszerre ugrott utánam.

- Késő éjjel van, már nem járnak a buszok, Lucille! - szólt utánam Nick.

- Akkor majd sétálok! - el kellett mennem. Tudtam, hogy megláttak. Ebből pedig egyenes út vezetett ahhoz, hogy rájöjjenek arra mi is vagyok igazából.

Azonban mielőtt megragadhattam volna a bejárati ajtó kilincsét, Nick elém lépett és elállta az utamat. - Mi történt a parton?

Megvontam a vállam. - Állj félre, Nick!

- Mi történt a parton? - szólalt meg Gabriel is mögöttem.

Egyre szaporábban vettem a levegőt. Nem akartam, hogy eljöjjön ez a pillanat! A francba! Pár órát kellett volna még kibírnom, ehelyett már most tudja mindenki, hogy mi vagyok. Megpróbáltam félrelökni Nicket az útból, de ő ellenállt, egy centit sem mozdult. 

- Engedj ki, Nick! - mordultam fel. Reszkettem, de nem az indulattól, hanem a félelemtől. Nem akartam, hogy megtudják az igazságot.

- A szemünkbe hazudtál - suttogta Nick. A szeméből mélységes csalódottság sugárzott. Aztán szó nélkül elállt az utamból.

Én kirontottam az ajtón, ez azonban láthatóan nem tetszett Gabrielnek. Még a verandáról sem érhettem le, amikor megragadta a karomat. Nick és Michael az ajtóban állva figyelte a jelenetet. Kísértetiesen hasonlított a jelenet a pár nappal ezelőttihez, de most egészen más volt a helyzet.