Changlix Fantazmagóriák (Fordítások) [BEFEJEZETT]

● November 29: Ki a múzsa?

Kicsöngetnek. Az összes diák kicsörtet a teremből, egyedül Felix marad bent és nyakában a fényképezőgépével elindul Kim professzor felé.

A professzor felnéz, amikor megáll az asztala előtt, majd lehúzza maszkját, hogy beszélni tudjon. - Jó napot! Sajnálom, hogy csak ma jövök, de beteg voltam. Elhoztam a fotókat a hónapra.

A professzor mosolyog, arcának két oldalán gödröcskék jelennek meg. - Semmi probléma. Miért nem nézzük meg ezeket együtt?

Felix meglepődik, hiszen a professzor legtöbbször egyedül nézi meg az elkészült 
képeket. - Hogyne; ha szeretné.

Kim professzor egyik kezét felé nyújtja, amelybe Felix belehelyezi memóriakártyáját. Kissé kényelmetlenül ácsorog, mielőtt a professzor felajánl neki egy széket, amelyet az egyik szabadon maradt padtól húzott oda. Habozva leül, majd figyeli, ahogy a professzor a memóriakártyáját az olvasóba csúsztatja. 

Az egyik mappára rákattint, amelyben Felix Changbin-ról készült képei voltak. Felix játszott kicsit a fényekkel, így a fiú mögött az ég szürkés színű lett. A délutáni időszakban történő fotózás tökéletes döntésnek bizonyult; a gyenge Nap - amelynek sugarait megtörik az épületek - miatt Changbin szinte csak árnyék néhány képen. Több, mint tíz fotót hagyott meg, melyeket tökéletesnek ítélt, pedig csupán három volt a minimum, ő mégsem tudott választani közülük. 

A professzor meghökken, majd rákattint az első fotóra, amelyen Changbin a mikrofont lefelé tartva áll; szemei lehunyva; ajkai pedig résnyire nyitva vannak. Felix szerint egyszerűen gyönyörű ez a kép.

- Nagyon tehetséges vagy! - dicséri meg a professzor a többi képet is megnézve. 

Felix kissé lehatja fejét, úgy válaszol. - Köszönöm!

- Ki... - a professzor habozik kicsit, miközben megvakarja tarkóját. - Ki is ez a srác? Csak vele fotózol, úgyhogy nagyon fontos lehet számodra.

Felix nagyokat pislog. A hideg végigfutott gerincén szavaira. - Mi? Ő...

A professzor elmosolyodik. - Amikor a fotósok találnak egy olyan témát, amellyel semmi kapcsolatuk nincs vagy nem is volt, akkor nem készítenek képeket ilyen odafigyeléssel. Ez a legnagyobb fotósokra is igaz. Ilyenkor nincsenek érzelmek a fotókban; nincs történetük, de neked valahogy ott van még akkor is, hogy csak két hónapja találkoztál vele. - Kim professzor néhány másodpercig gondolkodik, majd oldalra dönti a fejét. - Legalábbis akkor kellett találkoznotok. Talán hazudsz nekem?

- Nem, nem. - rázza fejét hevesen Felix. - A fiú Changbin hyung. Ő egy utcai előadó, akivel szeptemberben találkoztam egy kávézó előtt. Közel kerültünk egymáshoz...vagyis ezt szeretném gondolni. Vagy nem tudom. Remek ember; nagyszerű előadóművész. Szeretek vele lenni. - magyarázza kissé zavarban a professzor árgus tekintete előtt.

Kim professzor Felix arcát fürkészi, majd mély levegőt vesz. - Rendben. Azt mondom, hogy ne úgy beszéljünk, mint a diák a tanárával hanem, mint apa a fiával, aki mesél a lányról, akibe szerelmes.

- Én...

- Nyugalom; nem kell mentegetőznöd. - a professzor tekintete megnyugtató, így Felix le tud csillapodni. Sebezhetőnek érzi magát, ahogy a tanteremben kettesben ülnek. A professzor megértve a fiú szorongását kedvesen bólint és torkát megköszörülve témát vált: - Azt szeretném még tudatni veled, hogy az év végi fotó esszék nem kerülnek megosztásra az osztályban, ha a készítője nem egyezik bele. Ez...ez minden, Felix. - a memóriakártyát kihúzva Felix kezébe nyomja. 

A fiú némán bólint, majd a kártyát a zsebébe dugja. Feláll, motyogva elköszön és kisétál a teremből. 

Egy része megborzongott a bent lezajlott beszélgetéstől, másik részét viszont melegséggel tölti el a professzor megértő személye.