Changlix Fantazmagóriák (Fordítások) [BEFEJEZETT]

● Október 9: Csak hozzád fordulhatok

Felix-nek Kim Professzor kölcsönadott egy kamerát, amit kedd lévén ki is próbált. A teljes filmtekercset elhasználta, de nem számított, mert megérte neki, így azon az estén az iskola sötét kamrájába megy. A fotókat egyenként a folyadékba meríti vigyázva, nehogy megrázza vagy megmozgassa, mielőtt kivéve azt fel nem csipeszeli az előtte húzódó vékony kötélszerűségre száradni. Az ajtón túlról halk kopogás hallatszik, ami váratlanul éri őt, így majdnem kiejti kezéből a képet. A benntartott levegőt kiengedve felkiált: - Ki az?

- Öhm...Jeongin vagyok. - felel, mire Felix összevont szemöldökkel azon kezd tűnődni, mit kereshet a fiatalabb fiú ilyenkor az iskolában. 

- Adj egy percet, míg végzek! - kéri Felix, majd amilyen gyorsan csak tudja teljesíti előbbi kérését, amit követően az utolsó fotót is alámeríti a speciális folyadékban, aztán a többi mellé akasztja. Kezét megtörli egy rongyban, amit félredobva az ajtóhoz lép. Résnyire kinyitja azt mert, a helységbe nem kerülhet fény. A folyosó halvány világítása ellentétes a sötétkamra vörös színével, ezért az vakítóan hat Felix-re, mire egyik kezével eltakarja szemeit. Amikor elveszi kezét és sűrűn pislogva hozzászokik a változáshoz, meglátja Jeongin aggodalommal teli arcát.

- Jeongin-ah? - helyezi szabad kezét a fiú vállára, míg másikkal az ajtó kilincsét fogja. - Minden rendben?

- Igen...öhm. - feleli zavartan. - Le-leülhetnénk?

Felix homlokát ráncolva bólint, kilép a fiúhoz a folyosóra, majd bezárva maga mögött az ajtót neki dönti annak hátát és törökülésben leül a csempézett padlóra. Jeongin vele szemben helyezkedik el, lábait mellkasához felhúzva. 

A fiatalabbat nézi, aki meredten bámulja térdeit. - Biztos vagy benne, hogy jól vagy Jeonginie?

A kérdezett mély levegőt vesz, amit egészen addig bent tart, míg Felix-re emeli tekintetét, majd elhadarja a szavakat: - Honnan tudtad, hogy meleg vagy?

Felix csak pislogni képes. Mindenre fel volt készülve, de erre a kérdésre végképp nem. Küzd azzal, hogy mondjon valamit, miközben tartja a fiatalabbal a szemkontaktust, akinek tekintetében van valami, amit nem tud hova tenni. Talán szorongás? Félelem?

- Nem is tudom. - felel halkan, miközben olyan érzése támad, mintha valaki a mellkasán ülne. Ez egy elég érzékeny téma számára, amióta Koreába költözött nem tud nyíltan beszélni róla. Nagyot nyel, miközben nézi, ahogyan ujjaival játszik. - Azt hiszem...nem tudom. Amikor fiatalabb voltam, valami megváltozott bennem. Ezt a változást az idézte elő, mikor negyedikben elkezdtek összesúgni a hátam mögött. Még az állítólagos barátaim is.

Jeongin bólint, miközben figyelmesen, résnyire nyitott szájjal hallgatja Felix-et, aki nagy levegőt véve folytatja: - Nem igazán voltam soha lánnyal. Persze azt hittem, hogy ők klasszak és voltak is lány barátaim, de soha nem néztem rájuk másképp. Olyan, mintha felelsz vagy merszet játszanál, amiben én a hazugságot választottam. Amikor valaki megkérdezte tőlem, hogy kihez vonzódom, akkor mindig azt mondtam senkihez, pedig tetszett az az ötödikes fiú, aki olyan királynak tűnt, ráadásul az én ligámban játszott. De nem mondtam senkinek semmit. Aztán a barátaim randizni kezdtek lányokkal; barátnőjük lett, de én ezt nem akartam. Végül egy Charlotte nevű lánnyal kipróbáltam működne-e, de egyszerűen utáltam megcsókolni őt. Ekkor döbbentem rá, soha többé nem kezdek lányokkal és ráeszméltem, hogy ugyanazokat tudnám mondani, mint a barátaim az ellenkező nemről, csak én a fiúkról. - nyelvével benedvesíti ajkait, majd felnéz Jeongin-re és folytatja: - A szüleimnek még a költözésünk előtt elmondtam. Sokkal jobban fogadták, mint azt vártam. De miért kérdezed? - halkul el a hangja. 

- Mert... - kezdi a fiatalabb bizonytalanul. - N-Nem tudom. Tényleg nem tudom, de, amikor megtudtam, hogy meleg vagy azt hiszem örültem neki. Hogy őszinte legyek hyung, az első találkozásunkkor azt gondoltam nagyon jól nézel ki és klassz vagy és még mindig így gondolom. 

- Igen? - kérdez vissza Felix.

Jeongin alsó ajkát beharapva bólint. - Ne tégy úgy, mintha nem tudnád miről beszélek. Még gyerek vagyok, de már nem kisbaba. Tudom, mit érzek és képes vagyok önálló döntéseket hozni. Egy évvel vagyok fiatalabb nálad hyung, mégis mindenki úgy viselkedik velem, mintha kisgyerek lennék, de hidd el, sokszor érettebb vagyok bármelyik kortársamnál. - állát dacosan felemeli, szemei csillognak a könnyektől. 

Felix lassan elmosolyodik. - Tudom. - bólint, mire Jeongin fejét lehajtva lebiggyeszti alsó ajkát. Közelebb húzódik hozzá és megnyugtatja. - Hé, minden rendben van. Rendben lesz.

Jeongin szavaira szipog egyet, amivel párhuzamosan egy könnycsepp gördül le gyermekies arcán. - Félek. - ismeri el Felix vállára hajtva fejét. - Nagyon félek, hyung.

- Tudom. - suttogja Felix és átöleli az iskola folyosójának padlóján. - Tudom.