1. rész

3.1K 106 2
                                    

Julia szemszöge

Két hét telt el Emily "balesete" óta

Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.

Két hét telt el Emily "balesete" óta. Minden varázslatot kipróbáltam, hogy felébresszem, de nem ment. Mindenki a megoldást keresi, de úgy, hogy fogalmunk sincs, hogy mit keresünk, nehéz. Derek teljesen kimerült. Minden falka körüli tevékenység az ő nyakába szakadt, ráadásul az anyja helyett is gondoskodnia kell Oliviáról. Próbálunk neki segíteni, de nem mindig engedi. Ami pedig őt magát illeti, meg kell kűzdenie a társa hiányával, ami fájdalmasabb, mintha az egyik végtagját szakították volna le. Legalábbis ő így jellemezte. Chris és Allison minden nap kijárnak az erdőbe nyomokat keresni és végigjárják Emily akkori útvonalát, de nem találnak semmit. Ami pedig engem illet, a kiborulás szélén állok. Teljesen kétségbe vagyok esve, hogy az egyetlen lányom kómában fekszik és én nem tehetek érte semmit. És ott van a Mikaelsonok címere Em karján. Vagyis a mi címerünk. Vajon olyasvalaki tette ezt, aki bosszút akar állni az Ősi vámpírokon. Hát! Ellenségből sok van. Hiába a testvéreim nem szentek.

- Fel kéne hívnod őket - szakított ki a gondolataimból a férjem hangja

- Tessék? - kérdeztem vissza

- A Mikaelsonokat - felelte - Fogalmad sincs mit kéne tenned. Freya talán tud valami bűbájt, amit te nem. Elvégre ezer éves.

- Megoldom nélkülük is - makacskodtam

- Julia - állt elém - A lányunk kómában fekszik a kórházban és neked fogalmad sincs, hogy hogy ébreszthetnéd fel. A teljes falka ezen dolgozik. Scott folyamatosan Deatonnel van, hátha ő kitalál valamit. Így Derek egyedül maradt a falka vezetésével. Allison két napja nem aludt, mert az Örsön dolgozik Emily megmentésén és a támadói megtalálásán. Isaac vele van, így ő is fáradt. Lydia próbál segíteni, de a terhessége miatt korlátozva van. Stiles is éjt nappallá téve kutat. Te is folyamatosan keresed a megoldást, esténként álomba sírod magad. És itt vagyok én, aki hozzád hasonlóan mindent megtesz, hogy meggyógyítsa Emily-t, de én már beismertem azt, amit te nem, hogy szükségünk van a Mikaelsonok segítségére. Így hát a türelmem végét járva kérlek, hogy hívd fel a testvéreidet.

- Ez nem ilyen egyszerű - sóhajtottam - Ha szólok nekik, mészárlást rendeznek. Főleg Klaus, Elijah és Kol.

- Előbb-utóbb értesítened kell őket - mondta - Szerinted mi lesz, ha valaki mástól tudják meg?

- Igazad van - sóhajtottam - De jobb ha Freyát hívom, mert ő talán meg tudja fékezni a bátyáimat.

Aztán tárcsáztam azt a számot, amit nagyon nem akartam. Freya Mikaelsonét. Már az első kicsnegés után felvette.

- Igen? - szólt bele

- Szia Freya! Itt Julia - köszöntem bizonytalanul

- Szia - lett vidám a hangja - Mi újság Beacon Hillsben?

- Ide kell jönnötök! - csak ennyit tudtam kinyögni

- Mi történt? - vált ijedté a hangja

A boszorkány és a vérfarkas 3 - Az Alfák AlfájaHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin