I'll Be Good - Dramione Fanfiction

Chapter 39.

A február márciusba fordult. Draco Malfoy pedig úgy érezte, hogy... Az élete szétesett. Nem bírt másra gondolni, mint a munkájára. Sorra oldotta meg az ügyeket, ha lehetett volna díjat kapni azért, hogy rekordot döntött a letartóztatásokban, akkor megkapta volna. Sokszor az irodájában töltötte az éjszakát, nem tudott hazamenni, mert ott minden Hermione-re emlékeztette és nem tudott Astoria szemébe sem nézni. Ha csak a Greengrass lányra gondolt, hányinger keletkezett benne és undor.

Pansy-t ráállította az ügyre, hogy tartsa megfigyelés alatt Hermione-t, ami a Parkinson lánynak is jól esett, mivel így nem kellett a saját életében bekövetkezett, fájó változásra gondolni. Pansy napról-napra azt "jelentette" Draco-nak, hogy Hermione Granger a kelleténél jóval korábban kezdi el a munkát és sokkal később hagyja el az irodát, mint kellene.

Ahogyan Draco is, Hermione is a munkába temetkezett. Beszélni alig beszélt, ha igen, akkor is tőmondatokban. Mintha a talpuk alatt minden egyes pillanatban rengett volna a talaj.

Draco egy újabb reggelt kezdett az irodában - bár ezt a reggel szokatlanul boldogabbnak érezte, mint az előzőeket -, egy kávét kortyolgatva, egy mappát ütögetve a ceruzájával, miközben azon gondolt, hogy egyáltalán hányadika van és milyen nap. A borostája viszketett - annyira remegett a keze, hogy félt elkezdeni borotválkozni -, a haja kócos volt - ha már senki nem látja, minek fésülködni.

Igen, ez már határozottan a vég - gondolta magában, miközben morgott egyet és kinyújtózkodott.

Ezután kinyílt az iroda ajtaja, és egy nagyon lebarnult Blaise Zambini jelent meg mögötte.

- Visszatértem! Hiányoztam? - kurjantotta az újdonsült férj. Draco rögtön felpattant, úgy mosolygott, ahogyan már régen nem és megölelte a barátját. - Uh! Mi ez az a szag?

- Kávé és nyomorultság - vágta rá rögtön a szőke. - Milyen volt a nászút? Nem volt túl rövid?

- Éppen elég volt - bólintott Blaise elégedetten, és lehuppant egy székbe. - Kösz, mellesleg. Az egész Bali dolgot.

- Semmiség, Blaise, tényleg - rázta meg a fejét Draco helytelenítően. Ő és Laurel minden boldogságot megérdemelnek.

- Ezért egy ugyanolyan nagy értékű nászajándékot kell nekem is adnom, és tudod, hogy azt most nem tudom megtenni - nevette el magát Blaise. Bár a nászutat Balin Draco fizette, teljes egészében, még az arisztokrata Blaise Zambini is le volt égve.

- Nem, nem kell. Komolyan! Ne merészelj! - Draco kis híján rácsapott az asztalra dühében. Akárhányszor eszébe jutott az esküvő, az agyvize az eget kezdte el verdesni.

- De akkor is csinálnunk kell egy bazi nagy legénybúcsút! - emelte fel a mutatóujját Blaise, felvéve azt a tempót, mint máskor, mintha a nászút meg sem történt volna. - Már beszéltem is George-dzsal, Theo-val, sőt még Potterrel is! Még a hétvégén megcsináljuk!

- Most hétvégén? Hiszen még hetek vannak az... Esküvőig - ráncolta a homlokát Draco, szokatlanul zavartan.

- Nem számít - legyintett a Zambini fiú. Aztán felvette a komoly arcát. - Mi van Hermione-vel?

- Nem tudom - sóhajtott egy hatalmasat Draco, az arcát beleejtve a tenyerébe. - Már azt sem tudom, hogy min veszekszünk. Nem tudom, hogy valaha is tudtam-e egyáltalán. Az egész annyira... Értelmetlen és zavaros. Tényleg nem értem. Megkértem Pans-t, hogy figyeljen rá. Mintha hiányozna neki még egy probléma!

- Miért, mi van? - Blaise persze semmiről sem tudott.

- Nem beszéltél vele?

- Nem. Laurel most ment hozzá, hogy üdvözölje, de amúgy nem, senkivel nem beszéltünk a nászút alatt - Blaise szemében az aggodalom csillogott. Hiába tett Pansy Parkinson megkérdőjelezhető dolgokat a múltban, akkor is családtag volt.