I'll Be Good - Dramione Fanfiction

Prologue

"Azt hittem, az ördögöt láttam ma reggel.

A tükörbe néztem, egy csepp rummal a nyelvemen,

A figyelmeztetéssel, hogy tisztábban tudjam látni magam.

Sosem akartam tüzet kezdeni.

Sosem akartam, hogy vérezz.

Ma jobb ember leszek."*

Emlékszem, amikor először találkoztam Vele. Egyértelmű volt, hogy Ő az egyetlen nekem. Mindketten tudtuk, azt hiszem, azonnal. És ahogyan az évek teltek, a dolgok egyre bonyolultabbá váltak - kihívásokkal álltunk szembe. **

A lány a földön vonaglott, egy nő alatt, aki nem akart mást, mint fájdalmat okozni a lánynak. Az életcélja volt. Mintha a lány teste-lelke-agya tüzelt volna. Nem akart mást, mint menekülni, akár csak egy méter szabadságot jelentett volna a számára.

"Jó leszek, jó leszek.

Szeretni fogom a világot, ahogyan kellene.

Jobb leszek, jobb leszek.

Minden időért, amikor nem tudtam az lenni.

A múltam már évek óta keserű volt.

Így vaskezet növesztek.

A kegyelem csak gyengeség,

legalábbis ezt mondták nekem.

Fáztam, könyörtelen voltam.

De a vér a kezeimen halálra rémít,

Talán ma ébredek fel."*

Könyörögtem neki, hogy maradjon. Próbáltam emlékeztetni, amink volt az elején. Karizmatikus volt, vonzó és elektromos, és ezt mindenki tudta. Amikor belépett valahová, minden nő feje felé fordult, és mindenki beszélni akart vele. Egy hibrid és egy ember keveréke volt, aki sosem tudta türtőztetni magát. Mindig az az érzésem volt, hogy hezitált a jó emberré válás és azon lehetőségek között, amiket az élet egy hozzá hasonlóan lenyűgöző férfinak felajánlott.

És én ezért tökéletesen megértettem Őt... **

A lánynak elviselhetetlenül fájt. Nem akart mást, mint összeesni. Meghalni. Menekülni akart az élet kínjai és fájdalmai elől. A halál nem megoldás. Erős vagy - emlékeztette gondolatban magát, de hiába. Nem hallgatott az agyára. Csak a fájdalom létezett, amikor a pálca és a kínzó átok a bőréhez ért. Megpróbálta összeszorítana a száját, hogy a sikoly ne csorduljon ki rajta, nem akarta megadni ezt az elégtételt a kínzójának. De a könnyeket nem tudta megállítani. Azok megállíthatatlanul folytak a padlóra, egy utolsó szomorúan fájdalmas segélykiáltás gyanánt.

Ha bárki akarta volna, megállíthatta volna a nőt. Nem egyedül voltak a szalonban. De a lány tudta, hogy azok az emberek éppen azért vannak ott ahol, mert imádják nézni mások vonaglását, amit az Ők okozta fájdalom váltott ki belőle.

Kivéve egy személyt. A lánynak Ő maradt az utolsó reménye.

"Jó leszek, jó leszek.

És szeretni fogom a világot, ahogyan kellene.

Jó leszek, jó leszek. Jó leszek, jó leszek.

Minden fényért, amit kizártam.

Minden ártatlan dologért, melyben kételkedtem.

Minden sebért, amit okoztam és minden könnyért.

Mindenért, amit ennyi év alatt tettem.

Minden szikráért, melyre rátapostam.

Minden tökéletes dologért, melyben kételkedtem.

Jó leszek, jó leszek.

Minden időért, amikor nem tudtam az lenni."*

A lány minden erejét összegyűjtötte, hogy elfordítsa a fejét. Látni akarta. Látni, mielőtt még túl késő. Látni, mert sejtette, hogy többé nem lesz alkalma. Csak a szürke szemét akarta megpillantani, akár egy apró másodperce. Ennyi elég is lett volna.

Elfordította a fejét, úgy érezte, hogy a nő sem akarta megakadályozni.

Látta a cipőjét, az öltönyét, a talárját, a szürke szemét. Mindent, amiért Ő, Ő volt.

És ebben a szent pillanatban, amikor a két fájdalommal teli tekintet találkozott, a pálca mélyebb vágott bele a lány húsába, mint bármikor előtte. A vére is folyt. A könnye is folyt. És minden másodperccel egyre több lett.

- DRACO!

És szerettem Őt. Szerettem, szerettem, szerettem. És még mindig szeretem.

Szeretem Őt. **

Hermione Granger nem először látta Draco Malfoy-t sírni, és legnagyobb fájdalmára, nem is utoljára.

*Jaymes Young - I'll be good, nem tükörfordítás.

**Lana Del Rey - National Anthem monológ, nem tükörfordítás.