I'll Be Good - Dramione Fanfiction

MIDSEASON EPILOGUE

Legdrágább Hermione-m,

Mindenki azt mondta, hogy a tiltott gyümölcs a legédesebb. Sosem értettem ezt igazán, mielőtt még veled lettem volna. 

__________________

 A visszhangok alatt

Árnyékokba eltemetve

Ott voltál  *

"- Draco! Mit tettél?"

"- Herm... Hermione!" - látta. Látta a Jegyet. De senkinek nem mondta el. Pedig megtehette volna. Megvédett engem. Pedig rühellt. Gondolom, ezért volt mindig olyan számomra, mint egy szende szűz. Mint később kiderült, jó nagyot tévedtem. 

"- Draco! Segíts! Draco!" - de akkor nem mozdultam. Nem segítettem neki. De aztán, pár hónappal később, betámolygott a tárgyalásomra. És sírt az ítélet után. Nem tudtam, hogy mi történt vele. Csak annyit tudok, hogy az ő látványa tartott életben utána. De aztán... eltűntem az országból, mert nem voltam képes hallgatni a pletykákat róla. 

___________________

Szeretlek, Hermione Granger. Mindig is szerettelek. Mindig is foglak. Mindent szeretek benned - még amiket nem is kedvelek, szeretem. És magam mellett akarlak téged.  

Szörnyen fáj, ha valaki nem szeret viszont, tudom. De az még jobban fáj, amikor az a valaki nem tudja engedni magának, hogy viszont szeressen. 

___________________

 Bevontál a rejtélyedbe
Még csak akkor kezdtem
Látni a szellemedet
De tudnod kell, hogy..  *

2001 szeptembere volt, amikor... újra megláttam. Kerestük a szobánkat, meg akartam ütni Blaise-t, amikor lefagytam. Megláttam. Minden eszembe jutott róla az előző évekből. Minden. Csak bámultam rá, figyeltem, hogy megigazítja a melltartóját, hogy a szobatársával csipkelődik. Tudtam, hogy ő az esélyem. Az esélyem, hogy újrakezdjek mindent. Én voltam a méreg. És azt akartam, hogy ő legyen a gyógyír. 

"- Szőlőfa, sárkány szívizomhúrjával

- Honnan tudod? 

- Mert már a torkomnak szegezték. Nincs igazam, Granger? - ezek voltak az első szavak, amiket hozzá intéztem. "

____________________

Az akarom, a szívem legmélyén, hogy veled legyek holnap is, hogy nem fogsz elhagyni, még akkor is.... Azt akarom hogy szeress, végtelenül, még akkor is, ha itt van ez a rohadt jel a karomon... Talán végül kiderült, hogy az vagyok, akinek mindig is gondoltál. Egy féreg. De... én téged akarlak. Akarlak, minden egyes kibaszott nap, mosolyogva, nevetve, kiabálva, boldogan, vagy szomorúan, tök mindegy. 

_____________________

 Itt fogok várni,
Remélni, imádkozni azért
Hogy ez a fény majd hazavezet
Mikor az érzelmed elveszik, a napba rejtve hagyom a szerelmemet
Akkorra, mikor eljön a sötétség  *

Álmodtam róla. Rémálmot. A múlt kísértett engem. És őt is. 

Nem lepődött meg, amikor meglátott minket belépni az órára. Aznap legilimentáltam először. Én voltam az első ember aki belelátott a fejébe. A mai napig én vagyok az egyetlen. És természetesen, együtt is kellett dolgoznunk. Amikor Lord Byron egyik költeményét olvastuk... olyan érzelmeket láttam az arcán... olyan gyönyörű volt, hogy már fájt.