Chapter 36.

2.5K 155 45
                                    

- Leshetitek, hogy én elmegyek! - jelentette ki Hermione Granger, amikor a Parkinson-Nott lakban lerogyott az egyik fotelba, és kissé durcásan, dühösen, de eltökélten keresztbe rakta a kezeit a mellkasa előtt.

- Muszáj jönnöd! - mondta erre Pansy, miközben kinyitotta az egyik szekrényt, és ellenkezést nem tűrő hangon szólt vissza Hermione-nek.

- Nem, egyáltalán nem muszáj! - kezdte el magát védeni Mione. Ginny Weasley sóhajtott egyet és összenézett Pansy-vel, tudva, hogy megint következik a beszéd, amit Hermione az utóbbi időben napi kétszer-háromszor biztosan elmondott.

- Én az exbarátnő vagyok! Nem is értem, hogy miért kaptam meghívót! - az más kérdés volt, hogy amint megkapta, összegyűrte és ezzel egy időben lángra is gyújtotta a papírt. - Senki nem akar engem ott látni! Biztos csak azért hívtak meg, hogy lássák a szenvedésemet, mert az olyan jó muri.

De Pansy és Ginny szeme ugyanolyan határozott volt, mint előtte. Ezért Hermione még inkább elkezdett érvelni. 

- Amikor Ron és Lavender bejelentették, hogy összeházasodnak, arra sem kellett elmennem. Pedig! Ron-nal sokkal több ideig voltam együtt, mint ezzel a szőke barommal. És! Ez sokkal de jobban fáj, mint egy egyszerű megcsalás. Sokkal! Mintha ezzel elárulta volna az egész kapcsolatunkat! ÉS ROHADTUL FÁJ! - fakadt ki Hermione még jobban, a könnyek ismét kezdték ellepni a szemét. De nem hunyhatta le a szemét, hogy a könnycseppjei valamiképpen eltűnjenek. Mert azóta, akármikor lehunyta a szemét, azt látta, hogy... brrr... Draco megcsókolja Astoriát. Már aludni sem tudott. Csak nézte a plafont, a beszélgetés és a látvány újra és újra lejátszódott a szemei előtt. - Csak otthon akarok maradni, hogy telebőgjem a párnámat. Aztán voodoo varázslatot végezzek egy Draco-babán. Vagy Astoria-babán, nekem édes mindegy.

- Ja, ezért kell jönnöd - mondta még mindig határozottan Ginny, keresztbe rakott kézzel, hogy még hatásosabb legyen a megingathatatlansága.  

- Ha Draco látja, hogy milyen jól nézel ki, enni fogja a méreg - egészítette ki Pansy. Hermione erre lenézett magára. Leggingben, és kinyúlt, rojtos ujjú, kötött pulcsiban ült a fotelban, összefogott, kócos hajjal, fáradt szemekkel, lekonyult ajkakkal. Így Hermione széttárta a kezét, szinte kérdésként, hogy mégis, hogy nézhetne ki jól. 

- Jössz! Vita lezárva!

Hermione Granger pedig elgondolkodott azon, hogy az este után beköltözik egy barlangba, hogy a barátnői ne kényszerítsék többet ilyen szörnyű dolgokra. És tudta, hogy ha valaha, akkor most nagyon nagyon szüksége lesz arra, hogy megőrizze a hidegvérét. 

__________________

A parti természetesen a Malfoy-kúriában volt tartva

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

A parti természetesen a Malfoy-kúriában volt tartva. Hermione félve állt a lépcső tetejében, a Ginny-Harry és a Pansy-Theo párosok mögött haladva. A barátnői rávették, hogy csípje ki magát, így a haja illetve a sminkje is gyönyörűen meg lett csinálva, valamint a szekrény mélyéről előrángattak egy fekete ruhát, melynek háromnegyedes ujja volt, egyenes nyakkivágása, szétterülő szoknyája, egy kevés uszálya és hatalmas, V-alakú kivágása a hátán, ami Hermione bonyolult, de laza, tarkónál lévő kontya miatt mindenkinek látható volt. Ha Ginny és Pansy nem erőltetik, akkor neki eszébe sem jutott volna ilyen extra ruhában kilépni a házból. Pláne nem az... ex-barátja eljegyzési partijára. 

I'll Be Good - Dramione FanfictionWhere stories live. Discover now