I'll Be Good - Dramione Fanfiction

Chapter 25.

- Tudsz segíteni a mumus-ládával? - sétált Hermione Draco mellé, és futólag átkarolta a fiú derekát. Mielőtt továbbhaladt volna, Draco megfogta a karját és visszahúzta magához.

- Egy egyszerű Vingardium Leviosa könnyen elintézte volna - mondta Draco, enyhén megforgatva a szemét.

- Talán csak minőségi időt szeretnék veled tölteni, mielőtt a harmadévesek beözönlenek - jött Hermione frappáns válasza, és adott egy gyors csókot a szőkének. Ezután a mumus-ládához sétáltak, és megfogták egy-egy oldalát. A terem közepébe vitték és ott lerakták.

A harmadévesek pont akkor özönlöttek be, amikor Hermione átölelte Draco-t.

- Szeretlek, ugye tudod? - mondta Hermione, mielőtt elengedte volna a barátját. Draco megborzongott. Újra eszébe jutott a hazugság, ami napról-napra egyre rosszabb lett. De még mindig nem látott más megoldást. Hermione biztonsága volt a legfontosabb. Fontosabb bármi másnál.

- Amíg az univerzum össze nem omlik - puszilta meg gyorsan Draco a lány homlokát, és megpróbált úrrá lenni a szorult torkán. Ne legyél puhány! Légy férfi! Nem bízhatsz mindig mindent rá! 

És el is kezdték az órájukat. Az előzőhöz hasonló köszöntés után, a mumus téma felé terelték a szót, miközben tartották a szemkontaktust az elképedt harmadévesekkel. 

- A Griffendélesek biztosan tudják, hogy mit tanítanak nekünk már az első naptól fogva. Hogy meg kell tanulnunk legyőzni a félelmeinket. Nem engedhetjük, hogy maga alá söpörjön minket. Hanem valamiképpen bátorságot kell merítenünk belőle. Fel kell, hogy tüzeljen minket - kezdte elővezetni a témát Hermione, szenvedélyesen. Draco imádta így látni őt. Annyira Hermione volt. Olyan tökéletes. Legalábbis Draco-nak egész biztosan.

- A félelem olyan dolgokat tehet az emberrel, ami teljesen idegen a természetétől. Meg kell tanulnunk, hogy azt kell tennünk, ami a jó, nem pedig azt, ami a könnyű. Ha félsz, akkor meghajolsz egy olyan hatalom előtt, ami előtt nem igazán akarsz. Ami gyávává tesz és gyengévé. Megfoszt a szabad akaratodtól. És higgyétek el, ezt nem akarjátok! - vette át a szót Draco, minden szót komolyan gondolva és azt kívánta, hogy bárcsak valaki ezt neki is elmondta volna, és ha el is mondta volna, bárcsak ne lett volna olyan makacs, önfejű és gyáva, mint amilyen volt hatodévben. 

- Ezért olyan fontos ez a tantárgy. Itt megtanulhatjátok, hogy hogyan lehet megnyerni egy párbajt, hogyan lehet megvédeni magad a dementoroktól, hogyan védheted meg magad. Viszont... ez még a könnyű kategóriába sorolandó. Mert a legnehezebb, amikor a legnagyobb félelmeddel kell szembenézned, amiről lehet, hogy nem is tudsz - folytatta Hermione.

- A mumus a legnagyobb félelmeddel támad - ütögette meg Draco a ládát a lábánál. - A mumust egy egyszerű bűbájjal hatástalanítani tudod, ami persze nem igaz az igazi fenyegetésre, viszont felkészít, hogy milyen mikor a saját démonaiddal nézel szembe.

- Mielőtt kinyitnánk a ládát, szeretném, ha mindenki utánam ismételné a bűbájt! - emelte meg kissé a hangját Hermione, majd artikulálva folytatta. - Commikulus! 

A terem diákjai egyként visszhangozták, majd szinte egyszerre pálcamozdulatot is tettek, ahogyan Hermione az előbb mutatta nekik. 

- A mumus a legnagyobb félelmeddé fog változni előtted. A leghatékonyabb és legegyszerűbb módja, hogy hatástalanítsd, a nevetés - hajolt le Draco a ládához, készen állva, hogy kinyissa és kiengedje a mumust. 

- Sorba állni, ha kérhetem! - hessegette Hermione a diákok, hogy egy nagy sort alkossanak. Az elől álló fiú viszonylag nyugodtan, de remegő kézzel készült neki a feladatnak. Draco, amint ránézett, rögtön Neville Longbottom képét látta maga előtt, aki pont ilyen szerencsétlenül állt hozzá a helyzethez. Draco, még mielőtt gondolkodott volna, megszánta a fiút és odalépett mellé.