I'll Be Good - Dramione Fanfiction

Chapter 34.

Újabb hetek teltek el. Draco életében még egyszer sem telt ilyen lassan az idő. De eközben, dolgozott, csinálta, amit az élete megkövetelt. Ezt tehette egyedül. 

Az élet nyomorúságos volt. De legalább még élt. Nem úgy, ahogyan szerette volna, hanem csak fél szívvel, fél lélekkel, darabokra szakadva, de a való világban  és nem egy börtönben, ahogyan hónapokon keresztül képzelte. 

Dolgozott, mintha az élete nem is állna máshol. Mivel igazából nem is állt. Egymás után oldotta az ügyeket, mint egy gép, egy robot, amit beprogramoztak és ami nem tudott hibázni. És semmit nem tudtak neki mondani, ami megállásra késztethette volna. Inkább túlórázott, órákig bent maradt az irodában, miután mindenki elment, sok esetben az irodai kanapéján aludt, csak azért, hogy kevesebbet kelljen az üres lakásában tölteni, ahol minden rá emlékeztette. Nem volt sok olyan dolog az életében, ami nem rá emlékeztette. Mindenhol ott volt. De leginkább az emlékeiben, és ez volt a legszörnyűbb az egészben. 

Néha azt kívánta, bárcsak saját magával is el tudná feledtetni a történteket, mindent, hogy semmit ne kelljen hiányolnia. 

De a történtek adtak értelmet az életének. Még akkor is, ha minden véget ért. 

Február végén sikerült rávennie magát, hogy elhopponáljon a Malfoy birtokra és meglátogassa az édesanyját. Narcissa mosolyogva üdvözölte, de a szemében még mindig ott csillogott az a bizonyos sajnálkozó könnycsepp, amit Draco karácsonykor vett észre. Az anyja mindenről tudott és talán ő volt az egyetlen, aki nem őrjöngött vele. Eddig legalábbis még nem történt meg. 

Az anyja beinvitálta a házban, leültette a konyhába és elkezdett neki teát főzni. Semmiségekről beszéltek, tojáshéjakon járkáltak, mindketten tudták, hogy a téma, amit mindketten próbálnak elkerülni, előbb-utóbb, és inkább előbb, mint utóbb, de fel fog jönni. És az lesz a legjobb Draco-nak. 

- Találkoztam vele valamelyik nap. Ő írta fel a gyógyszereimet - vágott bele Narcissa a semmiből, időt sem adva Draco-nak, hogy felkészüljön. 

- Kösz az információt, anya - bólintott Draco egyszerűen, a hangja túlcsordult az iróniától, a gúnytól és a rossz érzésektől. 

- Tudod... Szerintem hallgatnod kellene rá - mondta Narcissa, óvatosan, bár pontosan eltervezte, hogy mit akar elmondani a fiának. Tudta, hogy nehéz lesz kimondania a szavakat, mégis, valahogyan segíteni akart neki. Hogy tovább tudjon lépni, hogy le tudjon tenni egy kis terhet a válláról. Legalább egy kicsit. 

- Mivel kapcsolatban? - kérdezett vissza Draco összeráncolt szemöldökkel. Nem szeretett Hermione-ről beszélni. A nevét sem szívesen mondta ki. Életében sok szörnyű döntést hozott. A top 3-ban mindenképpen a Hermione-vel megtett dolgai álltak. 

- Hogy talán  tovább kéne lépned - ejtette ki lassan a szavakat Narcissa, miközben lehúzta a pálcájával a kancsót a tűzről és  varázslattal kezdte el belepotyogtatni a teafüveket. Draco rákapta a fejét, el sem hitte, hogy az anyja tényleg ezt mondja. Még a barátai sem merték kimondani ezt előtte, mert féltek, hogy leordítja a fejüket. Az anyja fejét csak nem kiabálja le. Talán. De őszintén, közel állt hozzá. - Csak hallgass meg, mielőtt elkezdesz háborogni! Kérlek!

Draco vett egy nagy levegőt és engedte az anyjának, hogy beszéljen. Rá kellett harapnia az ajkára, hogy ne kezdjen el vitatkozni. 

- Ő is szenved. Ahogyan te is szenvedsz. Egyikőtöket sem szeretem ilyen állapotban látni - jelentette ki Narcissa, a könnycsepp a szeme sarkában kezdett egyre nagyobb alakot ölteni. - Tudom, hogy nem szereted őt szenvedni látni, hogy inkább megmosolyogtatnád, de ő ezt nem engedi neked. Nem mondom, hogy nem hibáztatom, hiszen... elég csúnya dolgot tettél, hogy kedvesen fogalmazzak.