Faded (Harry Styles ff.) [Befejezett]

16.rész - Pánik

Gracie Payne

- Szóval terhes vagy - méregetett apu furán. Aaron átölelte derekamat, és kicsit simogatott, amitől nem, hogy megnyugodtam volna inkább csak idegesebb lettem. Féltem, hogy mi lesz a reakciójuk apuéknak. Anyu összekulcsolt kezekkel nézett ránk, talán nem volt ellenvetése, nem szólalt meg mióta elmondtam.
- Nos, legalább nem valami idegen gyerektől, akit nem ismerünk és a szüleit se - vonta meg végül a vállát apu, majd közelebb jött és megveregette Aaron vállát, nekem pedig egy homlok puszit adott. Anyura pillantottam, de ő ugyan úgy ott állt.
- Anyu? - kérdeztem halkan.
- Végre lesz újra dolgom - nevetett fel hirtelen. Elmosolyodtam, anyu mindig is szerette a gyerekeket és mikor nagyobb lettem majd miután el is költöztem nem tudott kiről gondoskodni.
- Ha Malik géneket örökölt, egészen biztos lesz dolgod szívem - sóhajtott apu. Aaronra pillantottam, aki szégyenlősen mosolygott. Nem csak azért, mert apuék még emlékeznek rá, hogy milyen rossz és eleven gyerek volt. Talán kicsit azért is mert nem szólhatott semmit, amikor anyuék úgy említették őt, mint Malik.
- Harmadik hónap? - kapcsol hirtelen anyu. Összeszűkített szemekkel nézett rám, egészen biztos, hogy eszébe jutott, hogy akkor még együtt voltam Bennel. Sóhajtott majd mosolya ismét visszatért.
- Megterítek, gyertek ebédelni - és már el is sietett a konyhába.
- Csak én érzem azt, hogy jobban bepörgött tőle, mint mi? - kérdezte Aaron halkan, majd leült a kanapéra. Otthon érezte magát, természetesen. Miután anyu és az ő anyja már lassan húsz éve voltak barátnők és általában sokat volt együtt a két család, egészen otthon érzi magát. Ahogyan én is Nináéknál.
- Bekattan, mire megszülök - nevettem fel és én is helyet foglaltam mellette.
Anyu pár perc múlva szólt, hogy mehetünk enni, mi pedig kimentünk. Utána a nappaliba visszatelepülve hol tévét néztünk, hol beszélgettünk.
- Davi írt, hogy családi összegyűlés Nináéknál - pillantottam fel a telefonomból Aaronra. Összeszedtük magunkat és elindultunk. Ha jól sejtem Sora most akarja bejelenteni a terhességét. Talán kihasználva az alkalmat nekem is mondanom kéne.
A nappaliban volt már Harry és Davi akik mostanában mindenhova együtt mennek, ahova csak tudnak. Alek Harryvel beszélgetett, míg Sora a konyhából jött ki Ninával és Zaynnel.
- Ohh, itt vagytok szuper - csapta össze tenyereit Sora és helyet foglalt Alek mellett.
- Mit akartál mondani Sora? - tért a lényegre Zayn.
- Nos, én..terhes vagyok - jelentette ki nagy mosollyal az arcán, Alek a dereka körül fonta kezeit. Nina és Zayn persze majd ki csattantak a bőrükből örömükben, és Aaron is örült. Mi Davival csak összenéztünk, persze, hogy tudtunk róla. Megköszörültem a torkom. Ráakartam magam venni, hogy mondjam el, hogy én is terhes vagyok. De egy hang se jött ki a torkomból.
Aaron kiment rágyújtani és Davi is ment volna, ha Harry nem húzza vissza. Azt hiszem leakarja szoktatni őt. Davi sem egy nagy dohányos, de naponta két szál elmegy, ha ideges akkor még több.
- Rohadtul fiatalok vagytok ehhez - ráncolta a homlokát Harry, mire Davi felé kapta a fejét. - Ez nem azt jelenti, hogy nem örülök neki - ez inkább szólt Davinak, mintsem a házaspárnak.
- Igazából mindannyian defektesek vagyunk - szólalok meg, egy hatalmas szendvics evése közben, amit Nina készített nekem. Harry és Davi a korkülönbség miatt, Sora a fiatal terhesség és az elvetetés gondolata miatt, én pedig szintén a fiatal terhesség okául na meg a megcsalás.
- Még ti is - mondta Harry az elégedetten mosolygó Zaynéknek. Azonnal lehervadt ez a mosoly az arcukról. Ismerve a történetet, ami fiatalkorukban történt, nos azt hiszem ők a legdefektesebbek közülünk. Zayn és Nina nehezen de elfogadta Daviék kapcsolatát, azt hiszem túl hosszú ideje voltak barátok, ahhoz, hogy emiatt ne legyenek már.
A férfiak sörözés mellett a videójátékokat is elővettek és azzal szórakoztatták magukat, míg mi beszélgettünk. Vagyis Davi a telefonját bújta.
- Mit bújsz ennyire tesó? - kérdezte Sora Davit, miközben kibontott egy csomag gumicukrot. Régóta nem láttam tőle, hogy édességet evett volna. Ebből a szempontból jót tesz neki a terhesség. Ő másabb, mint én. Annyira boldogan éli meg pedig már lassan a negyedik hónap közepén tart. Sugárzik belőle a boldogság, amíg én csak rosszul érzem magam és eddig nem láttam meg semmi jót a terhességből.
- A kezelésről próbálok több mindent megtudni - mondja halkan Davi, hogy csak mi halljuk meg.
- Harrynek még mindig nem szóltál róla? - csodálkozva kérdezek rá. Érthető, hogy azt hittem már tud róla. Davi már az apjára is nehézkesen emlékszik és anno Eleanort is elfelejtette pár pillanatra. Ha őket, akkor Harryt se lenne nehéz neki.
- Miről nem szólt nekem? - jelenik meg Harry Davi mögött közvetlenül, kezeit a lány vállára helyezve. Mind hárman megmerevedtünk, nem így kéne ezt megtudnia azért.
- Csak, hogy Nina már eléggé beleélte magát a kapcsolatotokba, és előkészítette az ő esküvői ruháját, hogy tovább adja Davinak - erőltetek magamra egy mosolyt. Bár ezzel nem is hazudtam, valóban így volt.
- Micsoda? Nekem miért nem adta oda? - háborodik fel Sora, én pedig csak a vállamat vonom meg. Sora durcásan trappol anyjához az emeletre.
- Olyan vagy, mint Liam. Nem tudtok hazudni - emeli az égnek szemeit Harry, majd barátnőjére néz. Ahogyan ránéz, mindent elárul, mennyire szereti őt és képes lenne bármit feladni érte. Ezt irigylem tőlük.
- Otthon megbeszéljük - nyugtatja meg Davi egy halvány mosollyal és egyik kezét Harryére teszi. A férfi bólint, még ad neki egy rövid csókot és visszamegy a többi söröző pasihoz. Zayn valamit mondott neki, amitől Harry elnevette magát. Jó, hogy újra szent a béke közöttük.
- Otthon? Nektek már létezik olyan, hogy közös otthon? - felvont szemöldökkel nézek Davira. Elpirul de az elégedett mosolyt magára varázsolja.
- Igazság szerint elég sokat vagyok nála
- Na, nem mondod. Valahogy észre vettem - forgatom szemeimet, de ő csak leint.
- Szóval elég sokat vagyok nála és már megkérdezte, hogy nem költöznék e hozzá - teljesen belelkesedett.
- Szívem. Arra is gondoltál, hogy mi lesz, ha egyik reggel felébredsz mellette és azt sem tudod kicsoda ő? - a lehető leghalkabban kérdeztem. Hangsúlyom komolyra váltott, ahogy az ő arcáról is leolvadt a mosoly.
- Ha elmegyek a kezelésre mindegy - tárja szét karjait. - Kivéve, ha sikeres lesz.
- Én hiszek benne, hogy igen. Te is higgy - halvány mosollyal nézek rá, amit viszonoz. Ezzel ezt le is zártuk, hiszen ezt nem is itt kéne megbeszélnünk, amikor Harry a nappali másik végébe van.
Ahogy elnéztem az ott ülő fiúkat láttam, hogy Aaron már többet beszélt Zaynnel. Jó, hogy már az apjával beszél. Ismertem őket régóta, igaz egy időbe nem sokat találkoztam velük, de amióta Sora és Alek összeházasodtak már többet. Az esküvőjük hozott minket össze. Kivéve persze, Davival vele már akkor is ismertük egymást. Nem kimondottan barátnők voltunk, de ismertük egymást, hiszen egy helyen dolgoztunk. Soráék esküvője előtt pár héttel kezdtem el dolgozni Rosa kávézójában. Amikor Sora esküvője volt és Zayn megjelent Davi kérésére, még csak nem is gondoltuk volna, hogy alig fél éven belül minden ennyire tökéletesnek tűnő lesz. Sorával és Aaronnal már előtte is találkoztam párszor, de Nináék hoztak velük össze jobban. Hiszen minden könnyebb ha a szüleinkkel is végre minden rendben van és ők is többet vannak együtt.

Aaronra néztem. Nem csupán azért vagyok vele, mert az ő gyerekét várom. Tegyük hozzá mindössze 19 évesen. Nem tudom mit érzek iránta, bizonytalannak gondolom a kettőnk dolgát.
Ebben a pillanatban felnéz rám, mintha csak megérezte volna, hogy őt nézem. Egy szívdöglesztő mosollyal ajándékoz meg, amitől zavarba jövök. A konyhába indul meg, én pedig utána.
- Na, mi a helyzet anyuka? - húz magához derekamnál fogva.
- Nem vagyok még anyuka, csak terhes - mosolygok rá. - Olyan fiatalok vagyunk még Aaron. Biztos akarjuk mi ezt? - bizonytalanságomat talán most először mondtam ki hangosan.
- Miért ne akarnánk? - vonja össze szemöldökét.
- Mert fiatalok vagyunk - mondom el ismét, amit az előbb is.
- Ez nem jelent semmit - rázza a fejét. Ő biztos benne, én kevésbé.
- Számomra, igen. Nem gondoltam bele még eléggé - derekamon a fogása már nem olyan erős, mint pillanatokkal ezelőtt.
- Nem vagy biztos benne? - úgy nézett rám, mint aki megőrült. Bizonyos értelembe talán így is van.
- Nem tudom, Aaron - sóhajtok fel. Ez volt az a pillanat, amikor kezei végérvényesen elengedtek derekamat, és engedte le teste mellé.
- Szóval elveteted? - szemeiben és szavaiban is tisztán érezni a lesajnálást és elítélést.
- Fogalmam sincs - rázom meg a fejem.
- Ahogy akarod - néz el mellettem és lép hátra tőlem.
- Szerintem én haza megyek most - motyogom és összeszedem a cuccaim a nappaliból. Elköszönök mindenkitől és elindulok haza. Továbbra sincs jogsim, sem kocsim ezért gyalog teszem meg a közel öt utcányi távot.
Nem tudom mit kéne tennem, ha csak rajtam múlna elvetetném. Őszintén bepánikoltam, én nem akarok még gyereket. Jóformán még mi is azok vagyunk még.
Ezután utam nem egészen haza vezetett, hanem a kórházba. Nem állok még készen egy gyerekre.