Forza Milan

118. fejezet

- Rosszul vagyok - hanyatlottam vissza a párnámra.

- Meg is érdemled! - vágta hozzám Manuel. - Hogy a picsába lehettél ilyen felelőtlen?

- Én... fogalmam sincs - temettem az arcomat a kezeim közé.

- Tessék, ezt vedd be! - nyomott a kezembe két szem advilt és egy pohár vizet.

- Kösz - hálálkodtam, miközben eltüntettem az egész folyadékot. - Most mi lesz? - kérdeztem a csendet megtörve.

- Fogalmam sincs. Én mindent megpróbáltam - állt meg az ablakom előtt hátra tett kézzel és kifelé figyelt. - Néhány lappal vagyok olyan jóban, hogy letiltattam a cikket és a képeket, de sajnos így is maradt egy pár aki lehozta.

- Értem - sóhajtottam fel - és szerinted ez mennyiben befolyásolja majd a játék időmet?

- Te hülye vagy? - fordult felém hirtelen, arcán óriási döbbenettel. - Neked ez a legfontosabb? A játékod? És Lexy, vele mi lesz? Szerinted mennyire fogják szétszedni a piócák a hülyeséged miatt?

A név hallatán a szívem kihagyott egy ütemet, a gyomrom diónyira zsugorodott és a fejemben lévő fájdalom megtízszereződött.

- Bassza meg! Bassza meg! Bassza meg! - tört fel a torkomból önkéntelenül. Azonnal a telefonomat kezdtem keresni. Fel kell hívnom, nekem kell vele először beszélnem. Nem szabad, hogy az újságokból tudja meg a történteket.

- Vedd fel! Kérlek vedd fel! - mantráztam miközben vártam, hogy végre meghalljam a hangját. - Nem érem el! - pislogtam szinte hisztérikusan Manuelre. - Már este sem tudtam vele beszélni. Berágtam rá, ezért is mentem el a többiekkel.

- Idióta! - csóválta meg a fejét idegesen az előttem álló. - Várj, én is megpróbálom. Hátha nekem felveszi - ütötte be a számokat az ő készülékébe. - Ciao Le... bocsi, Lorenzo - helyesbített. - Lexyvel szeretnék beszélni... Micsoda? - kiáltott fel hirtelen majd lehalkította a hangját. - Mikor?... Értem... Sajnálom... Oké..., de.... Rendben.... - sóhajtott fel leverten. - Mond meg neki, hogy Stephan... Ne! Ne tedd le! Letette - nézett hitetlenkedve a kezében tartott készülékre.

- Mi van? Mi történt? Miért Lorenzoval beszéltél? - támadtam le azonnal.

- Nyugi tesó! - tette a vállamra a kezét.

- Te ne nyugtass engem, mert attól csak idegesebb leszek. Ki vele, mi a fene van Lexyvel?

- Oké, te akartad - sóhajtott fel elkeseredve.- A barátnődet tegnap megtámadták....

- MI VAN????? - ugrottam ki az ágyból, hogy elé állva a vállánál fogva megrángassam. - Mi az, hogy megtámadták?

- Úgy ahogy mondom, tegnap este koncerten volt Lorenzoval és az a Hiro nevű fazon majdnem megfojtotta. Nem vette fel a telefont, mert csak ma délelőtt kapta vissza, de nem hiszem, hogy beszélni akarna veled...

- Édes Istenem - csordultak ki a könnyeim. - Az a féreg megtámadta, én meg....én.... - dermedtem le hirtelen. - Oda kell mennem! Látnom kell! - engedtem el Manu pólóját amibe eddig kapaszkodtam. Kapkodva dobáltam le magamról a tegnapi ruháimat amiben aludtam és idegesen csörtettem be a zuhanyzóba, ahol hideg vizet folyattam magamra, hogy észhez térjek.

- Ezt nem hiszem el - döntöttem a homlokomat a csempének. - Akkor egy marha vagyok - csaptam ököllel a falba miközben a zuhanyrózsából alá zúduló vízpermet lemosta az arcomon végig guruló könnycseppjeimet.

Lexy

- Nem értem, miért nem maradtál inkább otthon? - zsörtölődött mellettem Lolo. - Ne! Ne is válaszolj! - tette fel a kezét parancsolóan mikor meglátta, hogy kinyitom a számat. - A doki azt mondta, hogy kíméld a hangszálaidat.