Forza Milan

85. fejezet

Stephan

Próbáltam lecsillapítani dühödt remegésemet, de nem ment. Az a kis rohadék úgy felcseszte az agyamat, hogy az adrenalin szintem az egekbe szökött. Indulattól remegő kezekkel markoltam meg a kormányt és dühösen meredtem a semmibe. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan tudtam haza vezetni úgy, hogy a szemeim előtt nem az utat láttam, hanem annak a szemétnek az önelégült pofáját.

- Stephan - suttogta Lexy a fülembe miközben apró csókokkal hintette be az arcomat, államat - nincs már semmi baj, nyugi - simított végig a kezével a combomon.

- De van! - csattantam fel mérgesen. - Az a köcsög hozzád ért! Ha nem jövök, ki tudja mit csinált volna veled...

- Semmit - hunyta le a szemeit a mellettem ülő. - Nem csinált volna semmit.

- Biztos vagy te ebben? Mert nekem úgy tűnt, hogy nem egy szimpla bájcsevej miatt szorított magához. Vagy talán élvezted? - fúrtam tekintetemet a megzavarodott zöld szemekbe.

- Hogy mondhatsz ilyet? - húzódott el tőlem sértődötten.

- Ne haragudj, de akkor nem értelek - csóváltam meg a fejemet idegesen.

- Nem csinált volna semmit, mert megint lekoptattam volna - mondta halkan.

- Megint? - döbbentem meg. - Lex - fogtam kezeim közé az arcát. - Mióta megy ez? Mióta nem hagy békén ez a fasz?

Láttam a barátnőm szemén, hogy elszégyenli magát, majd egy nagy levegő után kibökte azt amitől a szívverésem is majdnem megállt.

- Már az első nap kipécézett magának.

- Te szeptember eleje óta tűröd ezt? Miért nem szóltál? - kerekedtek el a szemeim.

- Mert eddig nem volt ennyire erőszakos. Próbálkozott, de mindig le tudtam szerelni. Ma is csak azért volt ilyen dühös, mert megrúgtam a... - pirult el édesen és én azonnal elolvadtam a látványától.

- Te tökön rúgtad? - pislogtam rá hitetlenkedve.

- Igen, mert megölelt - sütötte le a szemeit.

- Hűha, kezdhetek tőled félni? - nevettem el magam és a testemet eddig fogva tartó görcs lassan felengedett.

- Neked nem kell - mosolyodott el végre ő is, én pedig megbabonázva néztem a felfelé kunkorodó ajkait. Ez a lány úgy vonzott magához, mint valami kibaszott mágnes. Hevesen csaptam le a kívánatos szájára és azonnal áttörtem a védelmi vonalát, hogy leigázzam a bársonyos nyelvét. Az apró nyögés ami felszakadt a mellkasából egyre jobban beindított. Lassan minden napomat hideg zuhannyal kellett indítanom, mert ez a kis boszorkány már az álmaimba is beférkőzött. A ma reggel történtek pedig reményre adtak okot, hogy nemsokára teljesen az enyém lesz.

- Azt... hiszem...nagyon meleg van itt - húzódott el tőlem zihálva, én pedig egy önelégült mosolyt villantottam kipirult arcára.

- Van egy jó ötletem, mivel tudnánk lehűteni téged - simítottam végig az orrommal a nyakát, mire a teste egy árulkodó borzongással válaszolt.

- Stephan - sóhajtott fel kéjesen. - Abba kéne hagynunk...

- Miért? Nem tetszik? - kérdeztem miközben kezemmel már a domborulatait fedeztem fel.

- Mert egy autóban ülünk és különben is, nem így szeretném ha megtörténne - tolt el magától.

Ahogy eljutott a tudatomig, mit mondott, lefagytam. Istenem, hogy én mekkora egy barom vagyok - dőltem hátra az ülésben és mélyeket lélegeztem, hogy lenyugtassam a forrón zubogó véremet. Teljesen elfelejtkeztem róla, hogy ő nem olyan, mint az eddigi barátnőim.

- Ne haragudj Kicsim - néztem rá félve, mikor végre összeszedtem a bátorságomat. Nagyot dobbant a szívem, mikor meglepetésemre nem egy haragos pillantásba botlottam, hanem egy vágyakozó tekintet pásztázta végig az arcomat.

- Nincs miért - mosolygott rám kedvesen azzal az őrjítően édes nézésével, amivel mindig elvette az eszemet. - Én is szeretném, de se a hely, se az időpont nem a legmegfelelőbb hozzá.

- Igazad van - simítottam végig a kezemmel bársonyos arcán. - Néha nem is tudom, melyikünk az idősebb?

- Naná, hogy te - nevetett fel. - Vén trotty vagy hozzám képest.

- Csak szeretnéd - húztam el gúnyolódva a számat, majd kiszálltam az autómból és kisegítettem a lányt is.

- Köszönöm Stephan bácsi - kacsintott rám a szemtelen fruskája, mire a fenekére csaptam.

- Adok én neked olyan bácsit - vigyorogtam rá jókedvűen, de ő nem várta meg míg beváltom a fenyegetésemet, szaladni kezdett a kapu felé.

- Nem bírod az iramot tata? - kacagott fel hangosan.

- Ezért véged! - vetettem utána magam és néhány perces vidám fogócskázás után újra a karjaimban tarthattam. Szemei csillogtak a boldogságtól, arca kipirult és a szája folytonos mosolyra húzódott. Elmerültem a bámulásában. Nem tudtam ellenállni neki, így megint rátapadtam az ajkaira. Egyik kezemmel a derekát öleltem át és húztam magamhoz minél közelebb, a másikkal a rasztáit fogtam össze és úgy emeltem meg a fejét, hogy még jobban elmélyíthessem a csókunkat. A meghitt pillanatunkat istentelen kattogás zavarta meg. Oldalra kaptam a fejem és dühösen konstatáltam, hogy jónéhány paparazzi állt tőlünk nem messze és buzgón nyomogatták a gépüket.

- Bassza meg! - mordultam fel majd kézen fogtam Lexyt és behúztam a lakásba. - Hogy ezeknek mindenhol ott kell lenniük - ráztam meg a fejemet idegesen, mert zavart, hogy elrontották a legszebb pillanatunkat. Ahogy tekintetemet a lányra emeltem, azonnal elkomorodtam. Az eddig vidáman csillogó szemei most ijedten meredtek rám. - Mi a baj?

- Ez... - nyelt nagyot - most már tudni fogják - temette kezei közé az arcát és mikor óvatosan végig simítottam a vállán összerezzent. Riadt kismadárként bújt a mellkasomhoz. Karjaimat köré fontam és megpusziltam a feje búbját.

- Pont itt volt az ideje, hogy mindenki megtudja, hogy nekem van a legszebb barátnőm a világon - emeltem meg az állát, hogy belenézhessek a szemeibe. Azokba a szemekbe, amik most félelmet vetítettek felém, de a mélyén ott volt az az érzelem is, ami miatt a világgal is szembe szálltam volna érte. A szerelem.