Forza Milan

18. fejezet

Lexy

El sem hiszem, hogy ma megnézhetek egy Milán meccset élőben. Mióta a csatár közölte, hogy vele fogok menni, nem lehet levakarni az arcomról a vigyort. Anya rendes volt, mert szó nélkül elengedett, csak annyit kért, hogy küldjek egy sms-t ha megérkeztem és egyet, ha elindultam haza. Ő ma sokáig dolgozik, míg apa szabadnapos, így vigyázni tud az öcséimre.

Tanácstalanul álltam a szekrényem előtt. Mint minden találkára induló nőt, egy dolog foglalkoztatott engem is: mit vegyek fel? Idegesen kapkodtam a szemem a ruhák közt. Talán mezt kéne felvennem, de nekem csak Brazil, Juventus, Barca és United logósom van.

- Dárius! - rontottam be öcsém szobájába, aki éppen a telefonján kockult, mert ezerrel nyomatta a FIFA 14-et.

- Basszus Alexa! - nézett rám mérgesen. - Most miattad nem tudta Ramos berúgni a gólt.

- Bocsi - mondtam, de kicsit sem érdekelt. - Figyu! Milyen mezeid vannak?

- Minek az neked? - tudakolta kíváncsian.

- Csak - válaszoltam velősen.

Sóhajtott egy nagyot, majd a szekrényéhez lépett. Kinyitotta és szemem elé tárult a világ legnagyobb káosza.

- Ha ezt anya meglátja, kiherél. Ugye tudod? - vigyorogtam rá. - Hogy tudsz itt bármit is megtalálni?

- Tudod a zseni uralkodik a káoszon - válaszolt fellengzősen. Egyre nagyobb szája van a srácnak. - United, Real, Real, Liverpool, Intermilan, sima angol és egy olasz - sorolta végig a kínálatot.

- Olaszból ki van meg? - csillantak fel a szemeim, de azonnal el is komorultam, mikor kiejtette a nevet.

- Balotelli.

Na nem, az biztos, hogy nem fogok az ő mezében parádézni.

- Ó, akkor köszi, de nem kell - mondtam és visszamentem a szobámba. Leültem az ágyamra és tanácstalanul néztem magam elé. Most mi a fenét csináljak? Szemeimet végig futtattam a posztereimen. Volt köztük egy nagy Milan logó. Piros-fekete-fehér. Neri e Rossi. Hát ha nincs mezem, akkor legalább a klub színeibe öltözöm - döntöttem el magamban. Felvettem egy fekete leggingset és egy piros pólót, aminek az egyik oldalán három fehér csillag volt. Belebújtam a tornacsukámba és kis hezitálás után szemceruzával kihúztam a szememet. Nem szerettem sminkelni, de most valahogy úgy éreztem, hogy kell. Hajamat egy csattal összefogtam és a tükörbe nézve késznek nyilvánítottam magam. Az órámra sandítottam, majd kikerekedett szemekkel néztem rá újra.

- Elkések - nyögtem ki. Befújtam magam a kedvenc parfümömmel és letrappoltam a konyhába, ahol apa ült a laptopjával.

- Elmentem - szóltam oda, de felkapta a fejét.

- Hova is mész kisasszony? - szólított meg, mire kénytelen voltam elmagyarázni neki, hogy hol töltöm a délutánom.

- Aztán estére nehogy férjhez menj - vigyorgott rám idegesítően.

- Apa! - csattantam fel. - Csak megnézek egy meccset.

- Ja, én meg most jöttem a hat-húszassal - bólogatott jókedvűen. - Menj, de vigyázz magadra! Ha bármi gond van, hívjál! - komolyodott el.

- Szeretlek - intettem neki az ajtóból és ahogy kiértem a házból, sietősre vettem a figurát.

Belépve a San Siroba olyan érzés volt, mintha hazaérnék. Mosolyogva köszöntem az ismerős őröknek, akik szó nélkül beengedtek az öltözők területére.

- Azt hittem, hogy már nem is jössz - mosolygott rám a Fáraó.

- Gondolod kihagynám ezt a lehetőséget? - vigyorogtam rá én is.