Forza Milan

66. fejezet

Lexy:

Lorenzoba csimpaszkodva léptem át a milnelloi pálya kapuját. Még csak most jutott el a tudatomig, hogy nem csak Stephan lesz itt, hanem Mattia is.

- Nyugi Lex - fordított maga felé szöszke barátom. - Egyszer úgyis túl kell ezen esned és minél előbb annál jobb.

- Tudom csak... - kezdtem, de nem tudtam befejezni, mert kivágódott az öltöző ajtaja és kilépett az akivel most pont nem akartam találkozni. Ahogy meglátott, megtorpant és szemeit az enyémekbe fúrta. Ettől a nézéstől a lelkiismeretem baltával kezdte apró darabokra hasogatni a szívemet. A fájdalom és a keserűség ami belőle sugárzott szinte letaglózott. Percekig csak egymást néztük szótlanul. Ahogy szemeimet lejjebb vezettem az arcán, megláttam egy lila foltot és egy vércsíkot a szája szélén. Ijedten kaptam a szám elé a kezem és ha Lolo nem tart vissza, akkor odaszaladok és megsimogatom a fájdalmas pontot a focista arcán, amiről azonnal tudtam, hogyan keletkezett. Mattia mikor rájött, hogy mit nézek, lesütötte a szemeit, majd egy halk "ciao" után elsietett mellettünk.

- Sajnálom - csúszott ki a számon mikor mellém ért, mire egy pillanatra megtorpant, de nem fordult felém.

- Én nem, mert megérte - mondta, majd otthagyott teljesen lesokkolva.

- Hello cica! - szólalt meg egy csöppet sem kedves hang mögöttem, mire visszatértem a földre. - Jó kis numera lehetsz, ha a két kiskakas így egymásnak ugrott miattad - nyalta meg a száját undorítóan Balotelli.

- Mario! Hagyd békén azt a lányt! - jelent meg mögöttem Kaká, majd óvón átölelt. - Szia Kicsilány, jól vagy? - nézett rám aggódva, amitől a szívemet melegség járta át.

- Fogjuk rá - eresztettem meg felé egy halvány mosolyt.

- Ne is törődj vele! - intett az olasz csődőr felé. - Amelyik kutya ugat, az nem harap - mondta hangosan.

- Nana! - vigyorgott tovább a Milan negyvenötöse. - Pedig harapok, méghozzá nagyot - csattintotta össze a fogait, amitől engem még a víz is levert.

- Balo! - szólt rá most már mérgesen a brazil. - Menj, találj magadnak valami nőt, akin kiélheted a perverzióidat! Lexyt pedig hagyd békén. Ő még csak egy kislány.

- Finom, friss husika. Nyami - rángatta meg a szemöldökét a fekete játékos felém hajolva.

- Minden oké? - szólalt meg Stephan a focista háta mögül. A megkönnyebbülés lavinaként áradt szét bennem.

- Persze - válaszolt Balotelli mindenki helyett. - Csak hülyéskedtem egy kicsit a barátom csajával, hogy ne unatkozzon míg az ideér - vigyorgott miközben a szemei éhesen tapadtak rám.

- Akkor most már leléphetsz, mert megjöttem - állt mellém Stephan és átölelte a derekamat. - Szia Édes! - csókolt szájon és elmosolyodott.

- Szia - leheltem az ajkaira és teljesen elvesztem a csokibarna íriszekben, amik aggódva pásztázták végig az arcom.

- Blööe - imitált hányás hangot a csatár. - Annyira nyálasak vagytok - húzta el a száját majd otthagyott minket. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amit Stephan nem hagyott szó nélkül.

- Tudom, hogy fura a stílusa, de attól még jó srác - vette védelmébe a barátját.

- Elhiszem - mondtam csöppnyi meggyőződés nélkül - csak tudod, ő olyan valaki akit én soha nem fogok csípni - húztam el a számat.

- Na jó, fiatalok, akkor én most lelépek - szólalt meg nevetve Kaká.

- Köszönöm - nyomtam puszit az arcára, jelezve, hogy jól esett, hogy megvédett a nagyszájú botrányhőstől.