39.

2K 106 10
                                    

"Three times happier"

Miután ettünk és az asztalt letakarítottuk Harry Chloe-nak adott egy csomagot. Tele volt csokival és más édességekkel. Aztán elém tolt egy dobozkát.

- Nyisd ki. - felemeltem a tetejét és megláttam benne egy, az övéhez hasonló hosszabb ezüst láncot. Rajta volt az ő papírrepülőjéről egy másolat, az pedig hozzá volt tűzve karikával, egy papírpillangóhoz. A kettő kötelékéből pedig szintén lógott kicsit kisebb ugyanolyan pillangó. Azt hiszem magyaráznom nem kell.

- Te jó ég, Harry! Ez gyönyörű! Köszönöm! - mondom és magamhoz húzom egy csókra. Felrakja nekem a láncot és tudom, hogy ezentúl le sem fogom venni. Elérkezett az én időm. Kimegyek a csomagért, majd magam mögé rejtve, széles mosollyal megyek vissza.

- Na ne. Kicsim, megmondtam, hogy nem kell.

- Harry, én ugyanezt mondtam. - erre csak a szemeit forgatja. - Na állj fel. - teszi amit kérek. Flynn-re nézek, akit titokban megkértem arra, hogy vegye fel. Kezében ott van Harry gépe, felnéz és kacsint, ebből tudom, hogy veszi. Felrakom Harry elé az asztalra, ő pedig megköszöni, majd nyom egy puszit a homlokomra.

- Azt nyisd ki először. - mutatok a csomagban lévő képre. Kiveszi azt, majd lerakja az asztalra fejjel lefelé és elkezdi kibontani. Lassan tépkedi szét az egészet, én meg már alig bírom. - Ne tökölj már, babe. - ő csak rámvillant egy csábos mosolyt és ugyanúgy folytatja. Végre leszedi róla a papírt, majd felemeli és megfordítja. Először szemöldök összehúzva néz a képre, majd leesik neki és eltátja a száját.

- E-ez most komoly? - néz rám nagy szemekkel. Én csak bólogatok. - Úristen... el sem hiszem! - mondja miközben megölel. Érzem ahogy sír és így én is nekikezdek, a többiek körülöttük meg még mindig nem értenek semmit.

- Valaki mondja már el mi van! - néz körbe értetlenül Louis. Mivel az asztalfőnél állunk a többiek semmit nem láttak a képből. Chloe ült mellettem, de most felállt és kiszedte Harry kezéből a képet, majd feltartotta a többiekkel szemben.

- Úgy tudtam, baszki! - kiáltotta a húgom. Harry kibújt a nyakamból és hosszan megcsókolt. Annyira elmerültünk benne, hogy nem is hallottuk a körülöttünk kialakult hangzavart, csak akkor érzékeltük, amikor elváltunk egymástól. Rögtön mindenki körülvett minket és gratuláltak, megölelgettek, a hasamat simogatták.

XXX

Harry az ágyban terpeszkedett és az ultrahang képeket nézegette. Chloe már aludt. A kép pedig felkerült a lépcsőházban falra. Odamentem hozzá és én is befeküdtem az ágyba.

- Olyan hihetetlen.

- Igen.

- Mondj el mindent! Mindent tudni akarok!

- Oké, rendben. - így hát aztán elmondtam mindent ami eddig történt azóta, hogy megtudtam, babáink lesznek. Amikor végzek felhúzza rajtam a pólóját és a hasamat kezdi simogatni.

- Nem is értem, hogy nem vettem észre.

- Akkor nem lett volna ekkora meglepetés.

- Dehogynem. - felém hajol és nyom három puszit a bőrömre.

- Harry?

- Igen?

- Fiúkat szeretnél vagy lányokat? - kérdezem, miközben a haját simogatom.

- Fiúkat.

- Miért?

- Mert így is női elnyomásban élek. - felnevetek.

Sajnálom, megbántam [H.S.]Where stories live. Discover now