37.

1.8K 109 18
                                    

"Roses are red, violets are blue,
Inside me, beats four hearts
just for you"

Eltelt egy hét, eltelt kettő, három, majd négy is. Chloe és én is nehezen viseltük Harry távollétét, de megbirkóztunk vele. Mindig újabb és újabb programokat találtunk ki, moziba mentünk, vásárolgattunk és temérdeknyi csodás díszt készítettünk a ház minden egyes szegletébe.

A mai is ugyanolyan nap, mint a többi, kivéve, hogy Chloe egy osztálytársánál pizsipartizik, már reggel átvittem hozzájuk és csak holnap este megyek érte. Amióta elvesztettük a picit, azóta két havonta kell visszajárnom az orvoshoz vizsgálatra, hogy megnézze minden rendben van-e velem. Elvileg ez segít abban, hogy kiderüljön mi volt vagy velem volt-e a baj, de soha nem találnak semmit. Ezért ülök most is itt az rendelőben, de teljesen feleslegesnek érzem azt, hogy itt legyek.

- Szia! Hogy vagy? - lép be. Na igen, már tegeződünk, annyit járok ide, de legalább Harry-nek sem kell féltékenykedni, mert nő.

- Szia. Jól, bár szerintem felesleges, hogy itt vagyok. - mondom őszintén.

- Ha most sem találunk semmit, nem kell többet jönnöd, rendben?

- Igen. - felkeni a hasamra kencét, majd vizsgálni kezd. Furcsállom, hogy nem szól hozzám csak nézi a képernyőt, mert máskor mindig elcsevegünk erről-arról. Most viszont ez elmarad, ami egy kis idő után aggasztani kezd.

- Öhm... van valami? - kérdezem félve.

- Mindjárt jövök. - mondja és felpattan majd kisiet. Hosszú percekig távol van, én pedig próbálok nem kétségbe esni. Végül visszatér egy fiatal pasi társaságában, gondolom ő is orvos. Ketten vizsgálták a monitort, majd a srác, megjegyzem nem lehetett több, mint 2 évvel idősebb nálam, megkérdezte:

- Mikor létesített utoljára nemi kapcsolatot?

- Kb. egy hónapja és két hete.
- Hát, itt az eredménye. - fordítja végre úgy a gépet, hogy én is lássak valamit.

- Mi? De... - kezdem, de belém ragad a szó, ahogy meglátom a három pici pöttyöt egymás mellett.

- Úgy néz ki hármas ikrei lesznek. - továbbra se tudom elszakítani a tekintetem a monitortól és érzem, hogy egy könnycsepp fut végig az arcomon.

- Ez biztos?

- Igen, az. - miután csinál nekem képet róluk, felülök, letörlöm a hasam és aggódó tekintettel nézek rá.

- Mi van, ha megint...?

- Ne is gondolj rá. Lehet, hogy a gyógyszerrel volt baj, talán olyan anyagokat tartalmazott amiket nem bírt a szervezeted. Tudom, hogy mi volt veled előzőleg és talán abból is közrejátszott valami. Most az lesz, hogy elküldelek és kivizsgálják, hogy hogyan reagálsz a gyógyszerekre, de csak kis mértékben kapod majd őket nehogy baj legyen. Ha annak megvan az eredménye, meglátjuk mit írhatok fel neked. Rendben?

- Igen, köszönöm. - elhagytam a helyiséget, de elterveztem, hogy senkinek nem mondok semmit. Legalábbis a vizsgálat eredményéig, amire nem kellett sokat várnom, egy héttel később már újra a rendelőben ülve vártam, hogy megkapjam a magzatvédő gyógyszert.

- Ez egy nagyon speciális fajta és elég ritka az, ha valakinek ilyen kell, de mivel a drogok miatt az átlagosak nem használnak, ezért ezt adom. Napi kettő, reggel és este, nagyon figyelj rá, hogy egyszer se maradjon ki! Ezentúl pedig két hetente szeretném ha visszajönnél, hogy lássam minden rendben van-e és mivel ikrek ráadásul három, ezért majd biztosan veszélyeztetett terhes leszel, de valószínűleg előbb kibújnak, mint kilenc hónap.

- Rendben, köszönöm. - akkor és ott repestem a boldogságtól. Elterveztem, hogy Harry-nek egyáltalán nem mondom el, majd csak ha hazajön. Felén már túl vagyunk, innen már egyre közelebb és közelebb a visszatéréséhez.
Elindultam haza, hogy végre lássam Chloe-t, akire apuék vigyáztak, amíg én New Orleans-ben voltam. A nyakamba ugrott úgy örült nekem, viszont gyors köszönés és pár szó után, amit a húgomékkal váltottam, elvittem haza.

- Chloe, van egy meglepetésem.

- Tényleg? Mi az?

- Képzeld, kistesód lesz. - nagyot sikított és magához szorított.

- Ez annyira jó! De ugye most tényleg lesz? És nem lesz baj?

- Ezt nem tudom megígérni, viszont nagyon úgy néz ki, hogy most minden rendben lesz. - mondtam miközben a könnyeit törölgettem le az arcáról.

- Annyira szeretném anyu!

- Én is pöttöm! És apu is nagyon.

- Mikor mondjuk el neki? Ma?

- Van egy jobb ötletem.

- Micsoda?

- Az, hogy még nem mondjuk el neki és ha hazajön, akkor lepjük meg vele.

- De... miért nem ma, amikor felhív?

- Azért szivem, mert nem csak egy kamerán keresztül szeretném látni a reakcióját, hanem amikor itt van. Sokkal jobb lesz, hidd el.

- Oké anyu. És a többieknek azért elmondjuk?

- Nem picúr. - mosolygok rá. - Majd ha együtt leszünk mind. Ez a mi kis titkunk rendben?

- Igen. - ezután megmutatom neki a képet amit kaptam, ezt pedig egy újabb öröm-roham kíséri, meg egy kis szidás, hogy miért nem mondtam el azonnal, hogy több baba van a pocimban.

Este a laptopomat bekapcsolva, a kanapén ülve, mellettem Chloe-val, almaevés közben vártam, hogy érkezzem a hívás Harrytől. Mikor meglátom, hogy felpattan a kép, azonnal rákattintok a zöld ikonra.

- Apuu! - kiállt fel Chloe amikor meglátja őt a képernyőn.

- Sziasztok! - mosolyodik el.

- Te jó ég! Mi van a válladdal? - kérdezem azonnal amikor meglátom rajta a fáslit.

- Semmi különös. - mondja, én pedig felhúzom a szemeim. Azért ezt nem veszem be, de aztán megértem, hogy Chloe miatt nem mondja el, mert nem akarja, hogy aggódjon érte.

- Nem fáj? - kérdezi Chloe az ölembe mászik.

- Nem pöttöm. Csak egy kicsit beütöttem. - tovább beszélgetünk, nem sokkal később pedig elküldöm Chloe-t aludni, mert későre jár, Chichago-ban azonban még csak délután van.

- Mi történt veled?

- Semmi, kicsim tényleg jól vagyok. Rám esett egy gerenda, de nincs baj, csak belilult.

- Értem.

- Na és otthon miújság?

- Itt tényleg nem történt semmi. - mondom, de közben mosolygok.

- Mi ez a nagy mosoly?

- Sírjak?

- Nem, dehogy.

- Csak örülök, hogy látlak. Ezt vártam egész nap. Úgy hiányzol.

- Te is nekem.

- Alig várom, hogy hazagyere.

- Én is lennék már otthon. Itt nincs olyan jó kaja, mint amilyet te csinálsz.

- Ha itt leszel megint, azt csinálok és annyit amennyit csak kérsz.

- Ez nagyon jól hangzik. Uhm... azt hiszem mennem kell.

- Rendben.

- Szia kicsim.

- Szia. - a következő öt hét sokkal lassabban telt, mint ahogy ez előzők, de próbáltam nem minden egyes pillanatban azt számolgatni, hogy mennyi van még vissza az érkezéséig.

Sajnálom, megbántam [H.S.]Where stories live. Discover now