Sajnálom, megbántam [H.S.]

36.

"What a feeling to be right here beside you now,
Holding you in my arms"
-What A Feeling - One Direction

*2 hónappal később*

Egy vékony köntösben, papuccsal a lábamon ülök egy padon, várva, hogy valaki vagy valami jöjjön és tüntesse el a rajtam uralkodó idegességet. A kezembe temetem az arcom és nagyokat szívok a friss levegőből, hátha az lenyugtat, de nem megyek sokra vele.

- Tudom, milyen érzés ez. - hallom magam mögül anya hangját.

- Csak tudnám, miért vagyok ennyire ideges. Sok történetet olvastam és hallottam már arról, hogy ilyenkor legtöbben megfutamodnak, vagy csak azért kavarog bennük minden, mert ilyenkor jönnek rá, hogy akihez hozzámennének az mégsem az igazi. - mondom, miközben ő helyet foglal mellettem.

- Hidd el, ez a helyzet mindenkit idegessé tesz, de aggodalomra semmi ok. Minden rendben lesz. - nagyot sóhajtok.

- Anya, én... tudom, hogy ő nekem az igazi. Ez biztos. De félek.

- Mitől?

- Nem tudom, félek, hogy mégsem jól alakulnak a dolgok, félek, hogy olyan történik, amit nem bírunk ki. Nem tudnék nélküle élni. - sírom el magam.

- Figyelj ide! - szól rám kissé keményen és felemeli az fejem, hogy ránézzek. - Épp most mondtad ki azt, amiért hozzá kell menj és amiért neki kell adnod magad. Mert nem tudnál nélküle élni! De ha most megfutamodsz ki tudja mi lesz? Nem halaszthatod el ezt a lehetőséget, úgyhogy most lenyugszol, felmegyünk, felöltözöl, kimész oda, igent mondasz és minden rendben lesz. Onnantól kezdve csak egymásé lesztek, te is tudod. Az is egyértelmű, hogy ő hasonlóan teljesen beléd van esve. Chloe pedig csak dob az egészen.

- Köszönöm. - mosolyodom el és letörlöm a könnyeim.

- Ugyan. A lányom vagy.

- Volt, hogy azt kívántad bárcsak ne lennék.

- Tudom. Hülye voltam. De nagyanyád így nevelt engem és ezért abban a hitben éltem, hogy ez így a jó, de megváltoztam. Egyszer majdnem én is kirepültem otthonról.

- Ne már! Tényleg?

- Igen.

- Elmeséled?

- El, de nem most, mert indulnod kell készülődni! - felállunk és visszakísér a szobába, azonban a folyosón a félmeztelen Louis-ba ütközünk aki fejvesztve rohangál. Persze neki és Danielle-nek már megvolt az esküvője, Perrie és Zayn pedig a két hetes aprósággal érkeztek.

- Lou, baj van?

- Nem. Csak nem találom Abbie-t.

- Mi? Te elhagytad a legjobb haverod kislányát?

- Neeem.

- Ahaaa... amúgy felfelé jövet apumnál láttam lent a hallban.

- Lia, imádlak! - nyom puszit az arcomra majd elsiet. Tovább megyünk, anya benyit a szobába ahol készülődnöm kell, de ekkor feltűnik a folyosó végén Harry. Gyorsan becsapom anya mögött az ajtót, majd futásnak eredek felé. Ő is tesz pár lépést felém, majd felkap és megpörget ahogy odaérek. Ezután lerak és az ajkaimra tapad. Nem láttam őt három napja és így is baromira hiányzott. Vad csatát vívunk egymással, de már hallom magam mögül a húgom és anya kiabálását, valamint Dolly-ét, aki élvezi, hogy műsort szolgáltatunk. Nem vagyok hajlandó elválni tőle, ahogy ő sem tőlem, de végül mégis elengedjük egymást. Elmegyek vissza most már tényleg. Azonnal beküldenek a függöny mögé, hogy húzzam fel a ruhám. Kicipzározom a fekete ruhavédőt és egy rózsaszín köves habos-babos ruha tárul elém.

- Öhm... akadt egy kis gond.

- Micsoda?! - elhúzom a függönyt.

- Azt hiszem ez nem az enyém. - mutatok a ruhára.

- Te jó ég! - kiált fel Gemma.

- Nem hiszem el, hogy rosszat küldtek ki! Most mi lesz? - kérdezem nagy levegőket véve.

- Visszamegyünk a szalonba és elhozzuk a tieted. Nyugi. - mondja Anne, majd Gemma-val elindulnak a szalonba.

- Addig megcsináljuk a sminked és a hajad.

- Rendben. - nem vesződtünk ezzel sokat, ugyanis én semmi különlegeset nem akartam. Csak egy nagyon vékony tusvonal meg szempillaspirál van rajtam, a hajam pedig félig felfogva, kétoldalt fonva díszeleg. A ruhám még nem érkezett meg, én pedig nem bírok egy helyben maradni. Ekkor Zayn és Lou állítanak be, mondván, hogy hoztak nekünk inni, bár szerintem az igazából Harry küldte őket, hogy árulkodhassank a ruhámról. Elfogtam tőlük az alkoholt, bár Freya próbált megállítani, de aztán hagyott. Nem sokkal később, mikor megtudták az igazat, hogy még nincs ruhám, el is tűntek. Nagy szerencsére Anne-ék visszaértek időben, így nem csúszott el semmi.
Apába karolva indultam el a kertben Harry felé. Remegtem egész testemben, de ahogy közel értünk hozzá és apa átadott neki, ahogy megfogta a kezem és apró mozdulatokkal simogatott, lenyugodtam. Minden a legnagyobb rendben ment és olyan boldog voltam, mint még soha.

XXX

Mint minden hegy tetejéről, innen is egy nagy lejtő vezetett lefelé, váratlanul érkezve. Kiderült, hogy az esküvőnkön egy hónapos terhes voltam egy picúrral, akit a második hónapban vettünk észre. Ezután még két hónapig örülthettünk, Chloe teljesen magán kívül volt, hogy lesz egy tesója. A csapás viszont hirtelen jött és mély sebet ejtett rajtunk, ugyanis a babát elvesztettük. Az orvos azt mondta, nem fejlődött tovább, de hogy ezt mi okozhatta azt senki sem tudta és máig sem derült ki.

Fájdalmas hónapok jöttek, mindenki ott volt nekünk, segítettek és végül, idővel, de túltettük magunkat rajta, bár a félelem ott volt mindkettőnkben, bennem és Harry-ben, hogy mi van, ha megismétlődik?

- Megoldjuk, rendben? Nem lesz semmi gond.

- Félek. És úgy fáj.

- Tudom kicsim. Nekem is.

Fél évvel az esküvőnk után már minden a rendes kerékvágásban ment tovább. Chloe lassan végzett a második osztállyal a suliban, én jártam forgatásokra és miután vetíteni kezdték a sorozatot bemutatókra, valamint díjátadókra is mennem kellett, Harry pedig továbbra is életeket mentett.

XXX

Egy test simul hozzám hátulról, miközben a vacsora nyomait tűntetem el.

- Minden rendben? - kérdezi Harry.

- Persze. - rakom helyére az utolsó tányért is. Elhív magával fürdeni, amire igent mondok, majd hulla fáradtan fekszem be az ágyba és várom amíg ő is odajön.

- Kicsim?

- Hmm?

- Kaptam egy megbízást.

- Tényleg? És mi lenne az?

- Újoncokat kiképezni. - valahogy éreztem, hogy nem csak ennyi lesz. - Chicago-ban.

- Mikor kell elmenned?

- Két hét múlva.

- Mennyi időre?

- Három hónap.

- De ugye...?

- Nem. Nem jöhetek haza közben. - hozzábújtam és a szemeimet összeszorítva próbáltam nem sírni, de persze nem jött össze. Másnap Chloe-nak is elmondtuk, aki teljesen kiakadt, persze megértettük, de megbeszéltük és elrendeztük a dolgokat.

Két héttel később pedig a reptéren búcsúztunk el tőle könnyek között. Tudtuk, hogy nem egyszerű három hónap elé nézünk, mégis igyekszem majd Chloe számára olyannak tenni, mintha csak egy pillanat lenne az egész.

----------------------------------------------
Nagyon köszönöm a 28K megtekintést!
Legyen további szép hétvégétek!