Sajnálom, megbántam [H.S.]

31.

"You are the sugar rush to my sweet tooth"
- Sage the Gemini - Now and later

Már a poharakat rakjuk ki Chloe-val, amikor egy sikoly és egy nagy csattanás hangja hallatszik a nappaliból. Kirohanok a konyhából a folyosóra, de a nappali ajtajában megtorpanok. Az egész szekrény felborulva, maga alá terítve Lia-t.

- A kurva életbe! - csúszik ki a számon és bár tudom, hogy Chloe is hallotta, de most ez a legkevesebb. Azonnal odafutok és leemelem róla a nehéz fát. Kihúzom a könyvek közül, majd felrakom a kanapéra. A telefonomat a zsebemből kivéve, felhívom a mentőket, miközben a pólómat a vérző homlokára szorítom.

- Apu?!

- Igen?

- Ugye anyu nem halt meg? - kérdezi sírva.

- Nem. - adok rövid választ. A mentők nem sokkal később meg is érkeznek. Berakják őt a kocsiba és elhajtanak. Ekkor szalad hozzám Freya faggatózva. Elhadarom neki mi történt, addigra Keith is csatlakozik. Pár perccel később Lia-nak egy-két dolgot összeszedve, mind autóba ülünk és a kórház felé vesszük az irányt.  Én vezetek, mellettem Keith, hátul pedig Freya és Chloe. Próbálok uralkodni magamon, az idegességemen és normálisan vezetni a kocsit. A lányom szeméből már nem hullanak a könnyek, de tudom, hogy bármelyik pillanatban előjöhetnek újra. Mikor odaérünk, a recepcióra sietünk, hogy megtudjuk mi van vele, viszont pár ember már várakozik ott, úgyhogy nekünk is be kell állnunk a sorba. A pöttöm a kezemet szorongatja. Leguggolok hozzá és a szemébe nézek.

- Nem lesz semmi baj, oké?

- Ígérd meg apu!

- Ígérem szivem.

- Hol van most?

- Mindjárt megtudjuk. - mondom felnézve. Már csak egy férfi áll előttünk. Idegtépő, hogy mennyi ideig pofázik hülyeségekről. Nem látja, hogy más is van itt? Nem csak engem és nem csak minket idegesít a férfi, a mögöttünk állók sem nézik jó szemmel. Aztán végre elköszön én meg azonnal belekezdek:

- Nemrég hozták be a barátnőmet, a neve Celia Ellis, hol találjuk? - a monitort nézi pár percig, majd megszólal:

- Még vizsgálják, de amint tudok egy szobaszámot szólok. Addig legyenek szívesek üljenek le itt. - megköszönöm neki a segítséget. Leülünk mind, Chloe-t pedig az ölembe húzom. Pontosan 31 perc és 12 másodperc telik el mikor a nő kijön a pult mögül és elmondja, hogy hol találjuk Lia-t. Azóta mindenkit értesítettünk, de ők majd csak holnap jönnek be, tekintve, hogy már fél 11 van, valamint Lia valószínűleg nem fog ma már felkelni. Felállunk, de már lenyugodva, normális tempóban sétálunk a lifthez, majd a folyosón végig a szobájáig. Chloe már álmosan pislog a karjaim között. Keresek egy nővért és megkérdezem, hogy bemehetünk-e. A válasz igen, így betódulunk a helyiségbe. Most egy ágyas szobában van, aminek örülök. Kijár neki most a nyugalom. Az elmúlt egy hét borzalmas volt. Neki is és nekem is. Chloe felmászik az ágyra, majd Lia fülébe súg valamit és megpuszilja az arcát. Pont úgy, mint amikor a tűzből kimentettük őket és bejöttünk hozzá. Most már furdal a kíváncsiság, így megkérdezem:

- Mit mondtál neki pöttöm?

- Titok.

- De miért?

- Mert ha elmondom, akkor nem gyógyul meg és azt nem akarom.

- Azt én sem. - mosolyogtam rá. Úgy egy órával később Keith és Freya elindultak haza, magukkal víve Chloe-t aki elaludt a kezemben. Én persze nem voltam hajlandó elmenni, hiába próbáltak a nővérek hazaparancsolni.