Hey Everybody!

229 6 3
                                    

Hey Guys!

Nem is tudom, hogy hogyan mondhatnám el azt, amit szeretnék. Először is, millió bocsánat, amiért ezer éve nem volt rész, és hogy mondogattam, hogy lesz, amit nem sikerült összehoznom, pedig nagyon szerettem volna. Nem is tudjátok, hogy hányszor ültem a gép felett, azon gondolkodva, hogy hogyan álljak neki megírni a részt. Rengetegszer, de sajnos nem jött össze. Akárhányszor elhatározom, hogy frissítek, valamilyen okból kifolyólag nem jön össze. Igazság szerint, mire haza érek a munkából, fáradt vagyok. Amikor pedig van szabadnapom, akkor leginkább az időmet azzal pazarlom, hogy pihenek, vagy pedig azon morfondírozok, hogy mit lehetne beleírni a részekbe, vagy pedig, hogyan alakítsam a történéseket, illetve a szereplők életét. Mondhatjuk úgy is, hogy írói válságban szenvedek… De, összefogom magam szedni, és újult erővel állok neki ismét írni.

Remélem, hogy még maradtatok itt páran, és remélem, hogy várjátok már a részeket.

Ui. Van olyan két történetem, aminek két évadot tervezek, s már meg is van, hogy miről fog szólni. Pontosabban:

I Love You!-Trust in me

Dream or Real?

Ez a két történet lenne az. Akik olvassák, azok tudják, hogy miről szólnak, illetve már csak pár rész, vagy rosszabb esetben egy-két rész van hátra. De, folytatni fogom.

Legyen szép napotok és kitartást és egy kis türelmet a következő fejezetekhez!

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: May 04, 2017 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

I Love You! Where stories live. Discover now