Close, but not close enough /Befejezett/

31. Méreg

Harry Styles

Értetlenül álltam a dolgok előtt, amikor is Simon azt mondta rajtunk kívül mindenki elmehet. Nekem már az elég sokkoló volt, hogy a nővérem egy tőle mondhatni fiatalabb pasival kezdett el járni. Nincs problémám Ashtonnal, hisz nagyon régóta voltak barátok, egyszerűen csak féltem. Eddig még bele sem gondoltam, hogy két lányt kellene megvédenem akár az életem árán is, hiszen a testvéreim. Igaz Gemma az idősebb még is mindig, minden pasijától féltettem. Ashtont ismerem - én mutattam be őket egymásnak - tudom nem bántaná meg szándékosan a nővérem, viszont bennem van a féltés ami ellen nem tehetek. Gondolataimba feledkezve már csak arra eszmélek fel, amikor Zora énekelni kezd. A dallamot még soha nem hallottam, míg a szöveg eléggé ismerős lesz számomra, amint a refrénhez ér. Ezt a dalt olvastam, tegnap amikor pontosan ebben a szobában gyakoroltunk. Próbáltam összerakni a képet, amit egyszerűen nem akartam elhinni. Zora szemei könnyben úsznak s valamiért engem is megérint a dal, amikor is a gyermekkori egyedüllétről énekel. Érdeklődve pillantok körbe, de csupán azt látom, ahogy Paul és Simon a falnak dőlve hallgatja a dalt, míg Luke és Ashton egymás mellett állnak, Lukeról pedig süt a féltés és aggodalom, - ahogy a barátnőjét figyeli, mert gondolom együtt vannak - de mellette a büszkeség is ott van szemeiben. Gemma mellettem áll és rászorít a kezemre, míg könnyes szemeivel az éneklő lányt figyeli. Ennek most tudom jelentenie kell valamit, de egyszerűen képtelen vagyok felfogni. A méreg, a düh, a kétségbeesés pillanatok alatt árad szét ereimben, ahogy arra gondolok ők végig tudtak róla és nem mondták meg nekem. Dühít a gondolat, hogy az anyánk tudta és nem mondta el, hogy elszakított a másik felemtől. Hihetetlennek tartom, hogy most ő itt áll és arról énekel ami a története s amihez nekem is közöm van. Az éneklése alább hagy, majd megtörten ránk emeli a tekintetét. Pillanatok alatt szakítom ki magam Gemma szorító kezéből és már csak arra eszméltem fel, hogy szorosan ölelem magamhoz az éppen felzokogó Zorát. Fejét mellkasomba fúrta lévén, hogy én magasabb vagyok nála, míg én hajába temettem az arcom. Mindketten sírtunk, mind ketten úgy öleltük egymást, mintha az életünk múlt volna rajta. Kis idő múlva Luke zavart meg minket, aki át vette tőlem a még mindig zokogó lányt, aki a húgom. Kezeit derekára helyezte fel emelte, mire Zora azonnal köré fonta a lábait, szinte elbújni szeretet volna a világ elől.

- Shhhh..... - nyugtatta. - Nyuszifül, semmi baj - motyogta, míg nyugtatóan simogatta. - Jól csináltad - dicsérte meg. - Menjünk haza - nyomot csókot fülébe. Az összes kis gesztus amit felé tett látszott, hogy határozottan őszinte, de még mennyire. Szeretik egymást, ez olyan, amit még eddig nem láttam. Lassan sétál ki vele, miközben szorosan magához öleli, nem törődve velünk. Valamiért nem borított ki a tudat, hogy ők együtt vannak. Talán azért mert még sokk alatt vagyok az információtól vagy azért mert meggyőző volt ez a kis jelenetük. Talán az is közre játszik, hogy ők nem Gemma és Ashton akikről csak most szereztem tudomást. Mindkét testvérem kapcsolata kor különbséggel jár, de csak az egyik zavar nagyon. Gondolataimba merülve fordítottam hátat mindenkinek, hogy kicsit egyedül lehessek. Valamiképp rendezni szeretném gondolataimat még mielőtt haza megyek, mielőtt számon kérem a szüleimet, mielőtt számon kérek mindenkit, aki tudott erről az egészről! Beültem a kocsimba s egyszerűen csak kocsikáztam, a fejemből a gondolatok nem távoztak, de a sebesség sem enyhítette. Akármennyi kisebb ismeretlen kocsma előtt is mentem el, tudtam ha haza megyek józannak kell lennem, így mindig csak tovább hajtottam. Órákkal később amikor ezt az egészet meguntam inkább haza indultam, hogy Zorával tudjak beszélni, na meg fúrta az oldalamat jó pár kérdés, amikre szerettem volna választ kapni. A ház teljesen ki volt világítva, amikor is kiszálltam autómból. Mély sóhajtás közepette indultam meg megkeresni a házban tartózkodókat, akiket hamar meg is találtam a nappaliban ülni.