28. És 3, 2, 1

261 8 0
                                    

Zora Winfield

A telefonom hangos jelzésére tértem magamhoz korán reggel, ami épp ezért jelez, miszerint fel kellene kelnem, amit most nem szívesen teszek meg, hiszen végre Luke mellett aludhattam s szeretnék még vele lustálkodni. A telefont leállítottam mielőtt még ő is felébredt volna, óvatosan kibontakoztam mellőle felkaptam a földre dobot pólóját s az aznapi ruhámmal vonultam a fürdőszobába. Gyors zuhany után, az előre kiválasztott ruháimat kapkodtam magamra. Semmi extrát nem terveztem csak egy laza kényelmes szettet, ami elengedhetetlen fehérnemű szett nélkül, egy sötét farmer nadrágot, egy fehér mintás pólót, rá pedig egy kötött pulóvert. Natúr sminket tettem fel, ami így együtt tökéletesen passzol. Nagyon izgatott vagyok a mai napért, hisz reggel megkezdjük Chaddel a gyakorlást, hamarosan pedig el is készítjük a videót. Igazából még az sem biztos, hogy vele fogok dolgozni, a fiúk hang mérnöke, Simon azt mondta dolgozhatok vele, de az említett személy fogalmam sincs mit fog erről gondolni. Az nem számít, hogy én kicsit túl hajszolom magam, de Chad felelős a fiúk felvételeiért s most még Harryvel meg a többiekkel is dolgozik. Nem akarom, hogy sokkal több munkája legyen, illetve szeretném, ha hamar haza mehetne a családjához. Volt időm gondolkodni s kár haza felé sietnem, persze azt nem mondom, hogy nem akarok haza menni, de az éneklésre kell most a legjobban koncentrálnom. Kitűzött cél a zenei karrierem, a bátyám tényleges megismerése, bosszút állni az anyámon, hiszen Cole már nem árthat nekem, vagyis ha ártana az nagyon fájdalmas lenne, szóval vele még vigyáznom kell. Rose és Pet nem tudhatja meg, hogy mit művelt velem, csalódnának, de aztán meggondoltam magam, a bosszú listámra kerül fel. A miután le csendesedtek a dolgok nem tudom maradni akarok - e még majd, sőt a legjobban Harry reakciója az amitől tartok. Amint elhagytam a fürdőt felfedeztem, hogy Luke épp akkor ébredezik ezért azonnal felé igyekeztem.

- Jó reggelt! - hajoltam le s nyomtam gyors csókot ajkaira.

- Jó reggelt! - dünnyögte, majd szájával csücsörített, nevetve hajoltam le s leheltem puszit az ajkára. - Hová készülsz? - mérte végig öltözetemet. - Ne hagyj itt - folytatta azonnal.

- Mennem kell, de pár óra múlva találkozunk - ígértem meg neki, miközben fölé hajoltam. - Szeretlek!

- Én is téged - nyújtózott fel egy utolsó csókért, arcát párnámba fúrta, majd nézte ahogy felkapom a fontosabb cuccaimat s kilépek az ajtón. Az egész házban csend volt, így zaj nélkül szerettem volna lejutni, nem felébreszteni őket. Az utolsó lépcsőfok kicsit megnyikordult, de nem volt veszélyes, felkaptam a cipőmet - ami egy kényelmes csizma - a kocsim kulcsait és már ott sem voltam.

A város még csak most kezdet ébredezni s én nem bírtam inni a látványt, ami elém tárult ezzel. Az emberek sétáltak a járdán, páran pedig a tömeg közlekedést választották. Mindenki kávéval a kezében indult a munkahelyére, hogy még időben beérjen nekem pedig erről eszembe jutott egy dal ötlet, amit alig vártam, hogy majd papírra vethessek. A tegnapi nap folyamán már a saját dalos füzeteimet is elő kerestem és fel lapoztam, hisz azt a dalt amit énekelni fogok, azt kívülről tudom már, a többi dalommal ellentétben. Vannak olyan érzéseim pár dallal kapcsolatban, hogy egyáltalán nem kellene nap világot látnia, így hallgatva ösztöneimre, inkább újabbakat fogok írni. Jól meggondolva úgy is állandóan dalokat írok, így gondom ezzel nem lehet. Ezek után befurakodott az a gondolat kicsinyke fejembe, hogy vajon hogyan fogadja Harry amit meg fog tudni rólam?! Elképzelem, ahogy ő, Gemma és Luke ott lesz a forgatáson - külön kierőszakolva, hogy ott legyenek hárman - szükségem lesz a nővérem és szerelmem támogatására, plusz Harry úgy sem lenne kíváncsi a forgatásra, hisz eddig a legtöbbször még csak veszekedünk. Szégyellem magam, de azért is össze vesztem vele, hogy nem én vagyok a kereset húga, akkor jöttek ki a számon a legtöbb, legfájdalmasabb hazugságok még számomra is. Ha nem én közlöm vele, akkor a médiából fog értesülni erről, azt pedig nem szeretném, inkább én leszek aki elmondja. Tudom nem vagyok normális, hogy a forgatáson, de a dal nagyon is kitudja fejezni az én történetem, talán így lesz könnyebb és nem olyan elcsépelt. Nem állhatok oda elé azzal a szöveggel, hogy "Ha még mindig keresed az ikred, akkor ne csináld, mert én vagyok az!„ hülyének nézne.

Close, but not close enough /Befejezett/Where stories live. Discover now