Close, but not close enough /Befejezett/

14. Szeretlek

Zora Winfield

Hajával játszottam, míg ő szorosan húzta magához meztelen testemet. Teljesen elveszítettük a fejünket és azt hiszem az ingem alá nem kerül fel a melltartóm, ugyan is szét tépte. Ami közöttünk van bitang erős, bele se merek gondolni, hogy ha féltékenységi jelenetet rendeznénk. Az idő érzékemet is elvesztettem, fogalmam sincs mióta vagyunk idelent. Azt tudom, hogy egy darabig még nem szeretnék a fiúk elé kerülni, ők megértik, de a többiek? Teljesen elvesztettem a fejemet és Luke igazán új módszert talált ki arra, hogyan is nyugtasson meg engem. A kis kanapénak dőlt hátával, míg én mellkasán helyezkedem el, seggünk alatt a szőnyeg, mi pedig egy pokróccal takarjuk a testük nagy részét. Fejemet vállába fúrom és nagyot sóhajtok. Utálom Londont, ez is csak azt jelentheti! Alig várom, hogy vissza menjünk egy melegebb éghajlatra, viszont ott is lesz mit elintéznem. Szakítok Coleal, mert már nem tudok továbbra is vele maradni aztán akár be is költözhetnék a fiúkhoz. A pasi akibe menthetetlenül bele zúgtam minden bizonyára nem fogja bánni és a többiek sem. Akkor sem ha nem tudják az igazi okot, csak a felszínt. Az életem hivatalosan is kész káosz!

Belezúgtam a legjobb barátomba, megcsalom a pasim és a tesóm ugyan ebben a házban tartózkodik. Talán már attól is tartanom kellene, mit fognak szólni a rajongók, ha megtudják mi van közöttünk. Alapból kedvesek, na de ez egy új helyzet lesz. Szeretném azt hinni, hogy ugyan úgy fognak velem bánni, mintha semmi sem történt volna. Luke karjai szorosabban ölelik át csípőmet, nekem pedig olyan érzésem támad, mintha hallaná a gondolataimat még akkor is, ha tudom ez lehetetlen. Apróbb csókokat hagyok nyakán, amikor a gyenge pontjához érek felszisszen. Hátrébb húzódva látom a már lilás foltot amit okoztam neki. Ismét oda hajolok ezúttal óvatosabban csókolom meg, mire belőle egy nyögés szalad ki. Pillanatok alatt találom magam felett, ahogy mély levegőt vesz.

- Állj le, Nyuszifül! - suttogja fülembe, megharapja fülcimpámat, mire akaratom ellenére is hangosan sóhajtok fel.

- Most sem én csináltam - morgom, miközben már kezeimet tarkójára fonódva húzom magamhoz közelebb. Ajkaink ismét találkoznak ám ezúttal nem lesz vad, sem olyan mély a csók. Inkább egy lassú, lusta szerelmes csókot váltunk. Puszikkal válik el tőlem, fúrja fejét a nyakamba, bőrömön érzem minden egyes levegő vételét. Libabőrös leszek, ezt pedig ő is észleli érzem mosolyát a bőrömön.

- Szeretlek - suttogja, majd csókot hagy a nyakamon. Ki mondta még az első együtt létünkkor, én viszont akkor még nem tudtam amit ő meg is értet. Azóta van bűntudatom, mert ő minden egyes alkalommal elmondja én pedig nem. Megérti, hogy zavaros a helyzet, de elmagyarázta miszerint ő már tisztán lát és én nem csinálnék ilyet, ha nem érezném én is ugyan azt. Ebben valóban igaza van! Rosszul lennék attól, ha bele gondolok épp a fogadott, jobban szeretett testvéremmel fekszem le minden egyes alkalommal. Talán ideje lenne kimondanom?!

- Én is szeretlek - suttogom fülébe, miközben erősen markolom a haját. Hallom ahogy elakad a lélegzete és rám emeli tekintetét.

- Te nem úgy szeretsz, mint én téged - nyögi ki végül. Ezt meg honnan szedi? - ráncolom össze homlokomat.

- Pontosan úgy, mint te - suttogom ajakira, mire azonnal csókba forrunk össze.

- Mond még egyszer - morogta.

- Szeretlek, édes - suttogom a bűvös szavakat ajkaira. A testünk újra éled, mintha nem cipelne mászás súlyokat és ott folytattuk ahol befejeztük. Nagyon bízom abban, hogy elhisz és felfogja amit mondtam. Ismernie kell, hisz ezek után nem lehetünk többé barátok, az már nem menne. Megerősítettem neki és saját magamnak is, nincs vissza út. Szeretjük egymást, ez a mi végzetünk. Nem akarom elveszíteni és nem is fogom, ha rajtam múlik. Betölti a napjaimat, a legjobb barátom és a szerelmem is egyben. Nyugodt vagyok, mert bármit elmondhatunk a másiknak. Soha nem kell titkokat rejtegetnem előtte. Minden porcikám utána sóvárog, érzem a reakciókat amiket kiváltok belőle. Szeret engem!