Close, but not close enough /Befejezett/

11. Anya

Zora Winfield

A szobám ágyán kényelmesen elhelyezkedve tanulmányoztam legújabb ajándékomat. Szerencsére a nevek megvoltak egy füzetembe, így mindenkit betudtam írni, egyedül a képek hiányoznak. Gyorsabban cselekszem, mint az agyam felfogná, a füzeteimmel együtt sétálok le a lépcsőn, majd osonok a pincébe. Rá ijesztek egy kicsit ezekre a majmokra. Zayn majd talán így nem fog viccelni a halálával, mert az akár valóra is válhatna. Az ajtót becsukom magam után, majd a másikat is. Teljesen elzártam tőlük magamat, már csak azért imádkozom nem ismerik a házat. Letelepedtem a bőrkanapéra, majd beletemetkeztem a munkába.

Ujjam ott körözött a név felett és fogalmam sem volt, mit is kellene tennem. Nem úgy gondolom, mint pár órával ezelőtt. Nem lehet közöm az igazi családomhoz. Megnyomtam a zöld ikont és vártam, hogy felvegyék.

- Igen? - szól bele a szülő anyám.

- Anne, én vagyok.

- Zora kincsem - sóhajt fel. - Harry megtudta, hidd el nem akartam...

- Tudom - szakítottam félbe. - Nem a magyarázatodra vagyok kíváncsi, csupán szeretnék kérni valamit.

- Amit csak szeretnél.

- Állítsd le Harryt és a nyomozását! Nem tudhatja meg azt, hogy ki is az ő húga. Nem állnék készen találkozni velük. A fiúktól tudom menyire is haladt a magánnyomozója, épp most kell leállítani, hisz a nevemet csak tőled tudhatná meg.

- Kincsem, adnod kellene nekik egy esélyt - válaszol megtörten. - Nagyszerű gyerekek, akik szeretnek téged.

- Kár, hogy én nem velük nevelkedtem - morogtam. - Jobb lenne, ha Gemma sem akciózna többet.

- Mit csinált?

- Oh, neked nem is mesélte? - lepődtem meg. - Ma reggel felhívott és bevallom nagyon rosszul viseltem.

- Biztos kinézte a számodat - töprengett el.

- Igen - adtam neki igazat. - Nézd Anne, te vagy a szülő anyám, de mások neveltek és nekem ők a családom. Az életem teljes mértékben oda köt, nem szeretek Angliába látogatni.

- Londonban vagy?

- Igen, de nem szeretnék találkozni - vágtam rá azonnal. - Összezavarodtam. Már az is eléggé bonyolult, hogy ismerem Harryt. Épp ezért nem jöhet rá ki is vagyok igazából.

- Nem tarthatod magad távol tőlük, olyan sokáig.

- Ameddig csak tehetem, megteszem - kötöttem ki. - Anya kérlek, tedd meg ezt nekem, sokkal nyugodtabb lennék míg itt tartózkodok.

- Beszélek velük, de nem ígérhetek sokat, ugyan olyan makacsok, mint te. Legalább gondold át, hogy találkozzunk.

- Átfogom és köszönöm! - mosolyodok el. - Mennem kell, mert épp nálunk vannak, még a végén valaki meghallja - fordultam az ajtó felé, bár ne tettem volna!

- Szeretlek, kincsem - búcsúzik anyám.

Erre nem voltam felkészülve, hogy valaki kihallgatja a beszélgetést, arra sem számítottam, hogy megtalálnak. Vajon csak ő hallotta az iménti beszélgetést? Mennyit hallhatott belőle?

- Hát te mit keresel itt? - erőltettek egy kíváncsi mosolyt az arcomra.

- Mindenki téged keres, eltűntél a szobádból - vont vállat.

- Mennyit hallottál a magánbeszélgetésemből?

- Eleget ahhoz, hogy tudjam Harry húga vagy.

- Sshh! - pisszegem le. - Ezt soha senkinek nem mondhatod el!

- Joga van megtudni - ellenkezik azonnal. - Az sem volt valami szép, ahogy édesanyátokkal beszéltél.

- Megérdemli, elhagyott engem aztán tízéves koromban ismerkedtünk meg. Szerinted fel lehetett annyi idősen fogni, amit magyaráztak? A válaszom nem teljesen, kellett még jó pár év, hogy tisztán megértsem! Szerető családom van, erre megjelent és bele rondított. Vannak szerető szüleim, egy öcsém és egy bátyám, aki egyben a barátom is!

- Minden bizonnyal jó oka volt arra, hogy mások neveljenek. Szeret téged, épp ezért akarta felvenni veled a kapcsolatot. Annet nem épp úgy ismertem meg, mint egy gonosz boszorkát. Biztos vagyok benne, hogy ha akarnád rendbe lehetne hozni az életed velük. Az igazi családodat is megismerhetnéd, hidd el, nagyon kedvesek. Attól még a másik családod is megmaradna - válaszolja. - Fúj ez undorító! - fintorodott el.

- Képzeld, nem tiltja a törvény, mert csak mostohatesó.

- Gondoltál már annak a következményére, hogy csak kihasznál téged, mert biztos idősebb, mint te - mutat rá egy pontra. - Akkor mihez kezdtek, ha szakít veled vagy te vele, bármilyen családi eseményen kínos lesz.

- Huszonhárom éves, nem használna ki. Egész életünkben ismertük egymást, ismerem elég jól - fontam keresztbe karjaimat. - Nem tudom ebbe még nem gondoltam bele, de hamarosan nem ártana - harapok alsó ajkamba, hiszen többet mondtam, mint szerettem volna.

- Hát itt vagytok, már kerestünk titeket - hallom meg Harry hangját.

- Az embert már a saját házában sem lehet békén hagyni? - csattantam fel. - Szerintetek miért nem mondtam el, hol is tartózkodom? Egyedül szeretnék lenni! Azt sem értem, miért van egyből öt bébiszitterem! Oké, hogy idősebbek vagytok, de tudok magamra vigyázni! - kirohanásomra egyikük sem számított, így össze szedve a holmimat a lépcső felé veszem az irányt.

- Neki meg mi baja? - hallom még Harry kérdését. - Ti jól kijöttök, össze vesztettek?

Amilyen gyorsan csak tudok kitörök a pincéből. Nem tudom mit fog kezdeni a most megtudott információjával, de nem mondhatja el. Ha elmondaná azzal elvenné a feléje vettet bizalmamat. Beszélnem kell még vele ha lenyugodtam, habár ha messziről elkerülném még jobb lenne. Nem is értem, hogyan lehettem olyan hülye, hogy barátkozni kezdjek bármelyikükkel is. Tessék ez lett az eredménye! Idő előtt megtudta, ezzel akár még árthat is nekem vagy a barátjára nézve inkább csendben marad. Hallom, ahogy Niall a konyhában kaját készít, ahogy a televízió szól a nappaliban, a bejárati ajtó pedig most csukódott. Nem foglalkozva semmivel indulok el az emeltre, elrejtve az elő bukkanó könnyeimet.

- Zora! - kiáltották a nevemet, majd csak azt vettem észre, hogy a szobám közepén ölelkezünk. - Mi történt? - távolodik el, keresi velem a szemkontaktust.

- Tudja! - zokogtam fel.

- Ki és mi csodát?

- Felhívtam anyát, hogy állítsa le a tesóimat, Zayn pedig kihallgatta a beszélgetést! - szipogtam.

- Nyuszifül, semmi baj! - simított végig az arcomon.

- De igen is, van! - dobbantottam a lábammal, mint egy öt éves hisztis kislány. - Azt kezd az információval, amit csak akar.

- Figyelj rám! - fogta kezei közé arcomat. - Nem fogja elmondani, nem tenné meg. Nyugodj meg szépen! Mond el, mi volt a reggeli kiborulásod oka.

- Gemma, felhívott és szeretne találkozni velem.

- Ez jó.

- Már miért lenne jó? - csattantam fel. - Zayn tudja, nem is kellett volna megismernem őket. A francba, hogy nem hagytam ki akkor a megbeszélést! - mérgelődtem.

Szorosan ölelt magához és igyekezet megnyugtatni engem. Csókokkal lepte el a nyakamat, az arcomat. Végül fogalmam sincs hogyan, de az ágyon kötöttünk ki, onnan pedig nem volt vissza út!