Close, but not close enough /Befejezett/

27. A múltam, jelenem

Zora Winfield

Simon haza felé menet hívott, hogy közöljön egy számára s számomra is nagyon fontos, lehetőleg boldog hírt, miszerint a héten még fel vesszük a velem tervezett dalt. Először nagyon meglepődtem, hogy ilyen gyorsan el tudta intézni, de hát ő maga Simon, szóval miért is ne tudta volna? Hevesen tiltakoztam miszerint nem vagyok még eléggé felkészülve erre, de szerinte már évek óta kész vagyok erre a lépésre csak, most kicsit megijedtem. Végül megállapodtunk abban, hogy holnap a stúdióban próbálunk, s a napokban a videó is elkészül illetve a dal felvétel, hosszú lesz, de egy pillanatra elgondolkodva, én pont ezt szeretném véget vetni ennek az egésznek, szégyenbe hozni az anyámat, elárulni a bátyámnak az igazat a dal pedig pont erről szól. A dal pont a mostani életemre írtam át, a napokban, így minden tökéletesen fog benne passzolni. Azt szeretném, ha Harry részt venne Gemmával a forgatáson, szeretném, ha élőben tőlem hallanák először ezt a dalt és nem a netről vagy a tévéből kellene értesülnie egyes feleknek, hogy én vagyok az elveszett testvér, akit annyira keresnek. Szerény véleményem szerint örülök, hogy az anyám, még nem kereset amióta itt vagyok, azóta a beszélgetés óta nem. Csalódott is vagyok, mert ez számomra olyan, mintha tényleg nem érdekelném, igaz én mondtam, hogy ne keressen, ahogy a testvéreim se, de azóta változott pár dolog. Gemmával mondhatni már igazi testvéri kapcsolatot alakítottunk ki, Harryről ez még nem mondható el, de már megtűröm őket is a házban, nem kiabálok vele, velük olyan sokat. Zayn és Louis is tudomást szereztek a titkomról és eddig még mind ketten tartották a szájukat vagyis Zayn biztos, de Louis ő már más. A bátyám legjobb barátja, még csak reggel óta tud róla, ha pedig egyszer elkotyogja, akkor a bátyám nem fog engedni a hülye kifogásokból tudni akarja majd. A hosszúra nyúlt séta igazán jót tett a gondolataimnak, letudtam higgadni és átértékelni a mai viselkedésemet. Feldobódtam a daltól s azt hiszem ma még beszélnem kell Lukeval is. Azért van még olyan, amiről nem mondtam le, mert egyszerűen képtelen vagyok, az pedig a bosszú az édesanyám felé. Smstem Chadnek, hogy holnap egy kicsivel korábban menjen be a stúdióba, ott pedig mindent el fogok mondani neki.

Kulcsommal bajlódtam, hogy az ajtó végre engedelmesen beengedjen, ami másodpercek múlva sikerült is. Azonnal megszabadultam a kabátomtól, a cipőimtől majd táskámmal a kezembe indultam meg a lépcső felé, de a nappali előtt elhaladva kénytelen voltam megállni. Egy csapat fiú várt rám, amikor is rám emelték a tekintetüket a legtöbben félelmet láttam.

- Sziasztok! - köszönök mosolyogva, hisz amiket a stúdióban mondtam csak is idegességből és azért, hogy észhez térítsem őket.

- Zora! - pattan fel Mike és már előttem is van. - Ugye nem hagyod itt a bandát, ha kell térden állva könyörgök, csak ne hagy itt minket - könyörgött.

- Térden állva? - vontam fel a szemöldökömet. - Láthatnám.

- Kérlek szükségünk van rád, te vagy a naptárunk, a dalszöveg írónk, a banda ötödik tagja s nem mellesleg Luke barátnője, nekünk pedig a legjobb barátunk vagy - kezeit össze téve, kiskutya szemeket meresztet rám, alsó ajkamba haraptam ezzel vissza tartva nevető rohamomat.

- Könyörgés nélkül is maradtam volna - vontam vállat. - Ez azért még is csak vicces volt - indultam meg az emeletre.

- Ezért még számolni fogok veled, szőke! - kiállt utánam Mike.

- Egész nyugodtan, ismersz nem én fogok rosszul járni - kiálltok vissza. A szobában olyan hiányérzetem támad, ami eddig is megvolt, de most fel erősödött. A táskámból minden lényegeset kipakolok, kezemben a mobilommal indulok le a földszintre, ott is a konyhába, hogy harapjak valamit. Szeretnék még a dalon dolgozni, a stúdió előtt azt pedig csak most tehetem meg vagy csak ezzel akarom húzni az időt, hogy beszéljek Lukeval.