Csak mert a sulis történetekből sosem elég

12.rész

Sziasztok! Hoztam egy új részt, hátha feldobja a kedveteket, így a félév végi hajtásban. Jó olvasást hozzá!

Nem tudom miért engedtem meg hogy Roy jöjjön. Talán egy kis részem reménykedett benne hogy Joshhal kibékülnek, ahogy Even mondta.

Két kocsival indultunk útnak. Az enyémmel és Royéval. Természetesen hozzám ült Cindy és Josh, a többiek pedig a másikba. Biztos jól szórakoztak miközben nálunk mindenki morcos volt.

Josht az bántotta, hogy itt van Roy, és félt, hogy mik fognak történni, az elkövetkezendő napokban. Félt, de várakozott is. Hiszen bármi előfordulhat. És őszintén, örült volna ha esetleg letámadja, kérette volna magát, de engedte volna. Régen nem volt már része egy jó szexben.

Én is ideges voltam. Even miatt, hogy elutasított. És még idegesebb lettem magamra, amiért ideges vagyok Even miatt. Mert mióta számít nekem Even véleménye, és úgy önmaga? Eddig nem igazán gondolkoztam el az érzéseimen, de rá kellene már jönnöm, hogy miért zaklatom a barátnőm legjobb fiú barátját. És miért zavar ha mással van, és ha Sean kezét és ki tudja még milyét fogdossa. Ha elkezdenek nyilvánosan enyelegni, tuti kidobom a srácot. Bár az se jobb ha kettesben csinálják, mert akkor még tovább elmennek. Szó szerint.

Cindy nem volt ideges, se morcos, mivel bealudt. Hogy is lehetne, hogyha nem is tudja mik történnek körülötte?! Hogy a pasija egy fiúra van rá indulva. A legjobb barátjára. Megrázom a fejemet, hogy ki menjenek ezek a gondolatok a fejemből. És erősebben markolom a kormányt.

Hiányzik Even elégedetlen tekintete , a puffogása, és a féltékeny pillantásai, amit a visszapillantó tükörben váltottunk, amikor hurcolásztam őket suliba. Akaratlanul is hátra nézek, de csak Josh értetlen tekintetével találom szemben magam. Biztos kiülhettek a gondolataim az arcomra. Elég nyilvánvaló tudok lenni.

-Mi a baj?- Kérdezi suttogva. Nem most kéne megbeszélni ezt ezért csak megrázom a fejemet és az útnak szentelem figyelmem.

-Mi történt a konyhában Evennel?- Rákapom a tekintetem. Honnan tud róla? És mit tud?-Attól hogy mostanában nem beszélünk attól még érdekel mi van veled, és tudom hogy valami változott.

Az ablak felé fordul, mintha teljesen kizárna. Elöntött a bűntudat.

-Fogunk beszélni! Megbeszéljük ha oda érünk.

Csak bólint egyet.

Két órás volt az út, és ez alatt egyszer álltunk meg egy benzinkútnál. Igy kilenc körül meg is érkeztünk. Ahogy közeledtünk, a fából épült, üveg panorámás luxus ház felé úgy lettek egyre izgatottabbak a kocsimban ülők. Remélem, hogy a másik kocsiban is azok lettek.

Jól szórakoztam az arcukon, ahogy kiszálltunk az autóból. Mindketten eltátották szájukat, úgy bámultak.  Evenek is ideértek már, így volt szerencsém látni, ahogy gyermeki izgatottsággal pattan ki az autóból, hogy megnézze a házat, és a tájat. Gyönyörűen kezdett csillogni a szeme a reggeli napfényben. Meglátta, ahogy őt figyelem, és hirtelen kis pírfoltok jelentek meg az arcán. Túl hirtelen ahhoz, hogy a hideg levegőre foghatná.

Ahogy körbe vezetem a csapatot a házon, egyre jobban tetszik neki. Even imádattal figyel meg minden kis részletet, ahogy a nagy házban menetelünk.

-Mindenki választhat magának szobát.- Teljesen felbolydultak, mindenki siet hogy a legjobb szobát foglalja. Even higgadtan áll nem siet nem kapkod. És ez csak jó a számomra. Mögé lépek, és ujjaimmal végig simítom alkarját, hogy kézfejénél megállapodhassak, és ujjaimat összefűzhessem az övéivel. Érzem ahogy felforrósodik a teste. Tudja, hogy nem a drága kis Seanje vagyok. Neki sose fog így reagálni. Akkor sem ha erővel akarja.

-Megmutatom a szobádat.- Suttogom a füléhez hajolva.

Magammal húzom, felfelé a lépcsőn. A folyosó végén van a legjobb kilátású, kisebb toronyszoba, egy óriási ággyal. Ebből a szobából rálát az egész havas erdőre, a  hegyekre, és egy csoda szép kék tóra. Eláll a lélegzete, ezt pontosan meg tudom mondani, mivel szorosan a háta mögött vagyok.

-Ez lesz a szobám?- Nem lépett messzebb tőlem, így szinte ölelkezve állunk a szoba közepén.-Gyönyörű a kilátás.- Teljesen belefeledkezett a tájba, és egyre jobban belesimul a mellkasomba. Tudom, azt mondtam békén hagyom, de nem fog sikerülni. Hisz már most is milyen közel vagyok hozzá. És az orromba kúszó isteni illata se segít sokat a távolság tartásban.

-Már akkor tudtam, hogy csak te lakhatsz benne, amikor kiderült hogy ide jövünk.- Kezeimet derekára simítottam. Teljesen természetesen fordította fel a fejét, hogy mosolyogva csókot kérhessen. És nem vagyok én semminek sem az elrontója. Így nem haboztam finomam odaérinti saját ajkamat az övéihez, majd egyre érzékibb csókokat adni. Ujjait tarkómra vezette, beletúrt hajamba, és így húzott magához közelebb. Közelebb, és még közelebb.