1.rész

3.7K 190 30
                                    


-Szia drága. Hiányoztál!- áll lábujjhegyre a lány és egy szemérmes puszit nyom párja szájára. Majd belé karol és máris az egyik rejtekhelyre vezeti, hogy megmutassa (ha talán elfelejtette volna), hogy mennyire szereti egyes testrészeit az említett drágának.

-Szia Cindy te is nekem.- Mondom neki, és elgondolkodom rajta, hogy mennyi érzelmet tudtam a hangomba csempészni.

Ahogy közeledünk egyre jobban rángat, hogy siessek. Húsz perc becsengetésig. Cindy kedvétől függ, hogy bele fog e férni az egész. Ahogy oda érünk neki tol a falnak és csábos mosollyal számhoz pipiskedik. A könnyű csókjai gyorsan vad hévbe csapnak át. A bőrdzsekimet rángatja rólam amíg a kezem a seggén kalandozik. Ma is miniben van, és ezt csakis az én kedvemért. Nyakamra hajol amit kiszív, és máris ereszkedik tovább. Kitapintja a dudort a nadrágomon, lehúzza a cipzárt száját kitátja és voilá. Nem sok előjáték volt pedig szinte az a kedvencem. Szinte. Igazából amilyen mélytorkost csinál Cindy rajtam gyorsan megváltozik a véleményem és ez lesz az első helyen. A kéj kezd elhatalmasodni rajtam, és érzem, hogy mindjárt elélvezek. Cindy begyorsít, és ezzel elveszi az eszemet. Leenged a torkán nyel egyet és nekem itt van végem. Beleélvezek a szájába, amit elkezdett úgy nyelni, mint egy hivatásos ribanc. Kielégülten szedem rendbe magam, és egy lágy puszit nyomtam volna Cindy szájára, de ő keményen csókolt vissza. 

-Cindy!- szólal meg egy halk hang nem messze tőlünk. A lány arcán láttam átfutni egy ijedt arckifejezést, de amikor megfordul már el is tűnik, és melegen mosolyog a minket megzavaróra. Nem értem, hogy tud ilyen nyugodtan viselkedni, miközben rám majdnem a  szívinfarktust hozta, pedig nem vagyok egy olyan ijedős fajta. Lenyúlok a gatyám cipzárjához, hogy megbizonyosodjak róla, hogy normálisan felöltöztem e. Szép lenne kilógó fasszal rohangálni egész nap.

Miután észhez térek ezekből az értelmes gondolatokból megnézem, ki is zavart meg minket és hozta rám a szívbajt. Cindy, Even Lowellel beszélget. Aki most feszülten nézeget az irányomba. A fiú a drágaságommal szokott lenni, mint a legjobb barátja. És csak azért tűrök el egy másik fiút Cindy közelében, mert a srác, hát, hogy is mondjam, elég ... nőies. Szóval nem hiszem, hogy féltenem kéne tőle Cindyt.

–Szia Even. Mi szél hozott?- kérdezte mézes- mázosan miközben puszit adnak egymásnak. Még mindig nem értem ezt a pusziskodó dolgot. De ha jól esik nekik, akkor csak hajrá. Én csak biccentek egyet neki és már megyek is el tőlük hagy csacsogjanak csajos dolgokról. Azt azért még hallottam, hogy Even valami tegnap esti randi miatt kereste.

Első óránk tesi, így a csodás, higiénikus öltöző felé kellene vennem az utamat, de rá kellett jönnöm, hogy a reggeli egészségügyi szopás éhessé tett, ezért inkább a büfébe indulok. Számolgatom, hogy mennyi apró van nálam. Cindynek vehetnék teát, bár nem hinném, hogy tudnánk találkozni még tesi elött szóval el is vetem az ötletet.

Mielőtt még elítélnétek, én beálltam a sorba, de olyan hosszú volt, hogy muszáj volt előre indulnom, amikor is valaki ráugrott a hátamra. A frászt hozza rám, ezért magam elé rántom. Az én hátamnál ugyan ne ólálkodjon senki. A mozdulat következtében Josh Willov -az én legjobb barátom- szemébe bámultam igen közelről, és amint ezt észre vételeztem el is engedtem, de még így sem távolodott el mert időközben a nyakamba kapaszkodott és onnan vigyorgott fel rám.

-Szia Dylan. Mizujs? Látom szeretgetős napod van. Ilyen szépen még sosem kaptál a karjaidba.- angyalian csilingelt a hangja mint mindig, de én már tudtam, hogy nem ilyen ártatlan teremtés. Belül egy perverz biszex kiscica.

-Szia Josh! Hogy sikerült tegnap a randid?- kérdésemre lebiggyedt a szája és elengedett.

-Képzeld nagyon rosszul. Már tök régóta hajtom azt a csajt, és most végre el tudtam vinni randizni. Erre egy olyan éttermet választott ahol csak pasi felszolgálók vannak, és olyan jól néztek ki.- ábrándozott miközben sorra kerültünk a büfében, vettem kávét, szendvicset és nyalókát. A büfés néni elég unottan bambult rám ezért szépen rámosolyogtam hátha szebb lesz a napja, de meg se rezdült. Így legyen kedves az ember... A nyalókát Josh kezébe nyomtam. Köszönetképp megpuszilt és már mondta is tovább a történetét.- Szóval az volt, hogy elkezdett velem flörtölni a pincérünk. A csaj meg észre vette. Az elején nem szólt érte semmit, csak nagyokat sóhajtozott, aztán próbálta felhívni magára a figyelmet. Csak aztán a pasa az arcomba tolta a farkát, és hát teljesen felizgultam amit észre is vett a lány. Aztán rám borította az italt és a kedvenc pólóm teljesen martini illatú lett. Tudod az a fekete.

Mérgelődött mellettem miközben a tesi terem felé kezdtünk menni. A folyósón már elég kevesen voltak, mivel pár perc múlva kezdődik az első óra.

-És te hogy vagy drágaság?- kérdezte cukin felpislogva rám. Eléggé elő vette ma a cukormázas énjét. Akkor szokott így viselkedni amikor felgyülemlik benne a "feszültség".  Azaz nem sikerült neki felcsípnie egy partnert sem a közelmúltban.

-Hát én jól vagyok Cindy van mostanság felpörögve. Vagyis hogy egyfolytában leteper bárhol és bármikor és mindig csak "játszani" akar. Nem is zavarna csak tudod.. nem megy úgy a dolog hogy mindig álljak...érted.- Teljesen zavarba jöttem ettől az egésztől pedig én igazán nem vagyok az a pironkodós fajta.

-Nem a te hibád, ha ezért aggódsz. Tudod mostanában engem is csak az izgat fel ha valaki jól megbasz.- Kacsint rám miközben a nyalókát nyalogatja élvezettel. És szerencsétlenségemre nem a kisgyerekes cuki fajtából. Hanem az erotikus nyelves fajtából...

-És ezen kívül jól meg vagytok?- Kérdezi kirángatva álmodozásomból.

-Hát amúgy minden lapos és nincs semmi érzelem. Nem vagyok érzelgős de azért nem ártana egy kapcsolatban ha nem csak leteperjük a másikat amikor fel vagyunk izgulva.- gondolkozom hangosan. Josh csak elhúzza a száját és együtt érzően belém karol.

Beérünk az öltözőbe, kicsit késve és meglepetésünkre mindenki bent volt egy csoportba gyűlve. És középen Evan ült, Cindy legjobb barátja. Az összes fiú érdeklődéssel figyelte, amit mesélt. A mi érkezésünkre senki se figyel fel, csak Even, de ő se szán ránk egy pillanatnál több időt, már vissza is fordul a fiúkhoz, hogy a figyelmükben fürödhessen.

Kihagyták nekünk a helyet, ahol öltözni szoktunk, így neki is kezdtünk gyorsan. 

Ahhoz képest hogy Even minden figyelmet lekötött elég sokan nézték végig ahogy Jhos levetkőzik. Ezt a pici észre is vette és még rá is játszott hajolgatásokkal, és pucsításokkal.

Őszintén bevallva az én szemem is meg-meg akadt a kerek seggén. És ahogy elkaptam a tekintetem Evanébe botlottam akit eléggé bosszúsan nézett rám. Az arca kisimult és érzéketlen lett amikor meglátta hogy figyelem. Felállt és segg riszálva kiment.

Elég nagy versengés van közte és Josh között. Ők az osztály úgymond cicái és mind ketten majd megőrülnek a figyelemért. Josh ribancos módon kelleti magát, Evan pedig kicsit vissza fogottan.

A teremben csodák csodájára már kint voltak a lányok kis csoportokba vegyülve. A helyiség kissé büdös terében kerestem Cindyt. És meg is láttam, ahogy épp Raynek egy focis srácnak rázza magát extra mini gatyájában.


Csak mert a sulis történetekből sosem elégWhere stories live. Discover now