Luce In Me [átírás alatt]

🔸15🔸

Reggel... fájt mindenem, és olyan fáradt voltam, hogy az tapintható volt. Lassan pislogtam egyet vagy kettőt, már nem emlékszem, és farkasszemet néztem az engem igézően bámuló Maxel. Az arca nyúzott volt, es kótyagos, lila foltok ékeskedtek a szemei alatt.. Miért nem aludt?
-Jó reggelt.. -motyogtam, hátha valamicskét majd felébredek, de az álmosság nem múlt, és a hasító fájdalom se ami a fejemből áradt.
-Őszintének kell velem lenned. - hangja rekedtes volt, és egy pillanatra sem vette le rólam igéző zöld szemeit.
-Csak vizet kértem.. Aztán pedig rosszul lettem. Telejesen hülyének nézett mindenki..
-Ki adta neked oda?
-Neki... Ohm szőke haja volt, és kék szeme és volt egy anyajegy a szeme alatt.-nem emlékeztem semmire, erre viszont pontosan. Undort tükröző szemekre és minden vonásban tekintély tükröző arcra.
-Margaret .. - ismét könnyek mardosták a szemem, még mindig fájt mindenem, bedrogoztak...
Én pedig naivan megbíztam bennük.. Mert ilyen voltam.. Naivan bíztam az emberek nyolcvan százalékában. Talán sosem növök fel,talan sosem fogom majd fel, hogy az emberek rosszak. Talán sosem...
-Ne haragudj rám... - könnyek, hatalmas krokodil könnyek, égetően folytak végig az arcomon.
-Hé.. - fogta közre hatalmas kezeivel az arcom. - nem haragszom rád.. Akire haragszom az nem te vagy.. Rozalie az emberek rosszak, a világ kegyetlen, te pedig egy kegyetlen világban élsz..
Olyan tisztán amennyire csak lehet, soha senkiben ne bízz...
-Benned sem?
-Bennem főleg ne...

Ahogy előttem sírt, azért mert sajnálta, hogy bedrogozták, felvilágosított...sosem szabad egyedül hagynom őt.
Azt akartam, hogy pihenjen, ha kell aludja végig a napot ,csak csukja be a szemét és gondoljon valami szépre, gondoljon arra a világra amiben akkor élt mikor én nem tettem tönkre, gondoljon a családjára, gondoljon egy párhuzamos világra amiben mindenki olyan mint ő, tiszta és ártatlan.
A ház csendbe és magányba burkolózott , Lorenzo és Amy valahol a ház melyeben lehettek, én pedig a szánakozótól eljutottam a dühösig. Talán akkor kellett volna cselekednem, mikor lehetett, akkor mikor még volt rá esély, hogy Rosalienak normális élete legyen amiben sem én nem vagyok, sem a vírusok, sem ez a mocskos világ ami egy szempillantás alatt beszippantja az olyanokat akik nem vigyáznak, amiben nincs aki bedrogozza őt. Senki aki bánthatná, senki aki összetörné a gyönyörű lelkét. De eljátszottam minden esélyem.
Csatt.
Egy hatalmas ütés a falba, inkább a fal mint egy fej.
-Max, minden oké?
-Semmi sem az... - Enzo hatalmas lépteivel szelte át a köztünk lévő távolságot és mellém ült a lépcsőre.
- Történt valami tegnap?
-Mi nem történt tegnap.. Ez a helyes kérdés. Margaret pasztel szőke hajától és a kábult barna hajú síró szépségen át.. Minden. Az a szőke ribanc bedrogozta..
-Margaret is ott volt? Várj, bedrogozta Rosset? És mégis kivel volt?
- Massimoval... Most ő bassza.. Aztán kidobja, de egy estére biztos hatalmas felüdülés lehetett neki, ki játszani újra a kisebbeket...- a fiú szemei elkerekedtek ahogy a felismerés ezerrel száguldott végig rajta. A múltam része volt, csupán elkellett játszanunk, hogy nem ismerjük a másikat, és tudatlan ismeretlenként fogadnunk egymást. Elkellett játszanunk, ő pedig túl játszotta a szerepét.

Vissza emlékezés

A csípős decemberi levegő beférkőzött férkőzött a felsőm alá ,meg remegtem ahogy az alkohol szaga az orromat facsarta.A szórakozo hely tele volt emberekkel akik már javában ittasak voltak ,ide oda dölöngéltek előttem ahogy próbáltam egy pult meletti bár széket megkaparintani .Meg könnyebülten éreztem magam ahogy le ültem a székbe,a whiskym iszogatva érztem hogy két székkel arébb egy tekintet lyukat éget az arcomba .A tekintet felé fordulta ,és abban a pillanatban meg szédültem .Azok a gyönyörű mély kék szemek ,az szőke hullámos haj az ártatlan tekintet azonnal rabul ejtett ,nincs szerelem első látásra ??Marhaság ..a szívem hevesen kalimpált, a világ forgott körülöttem ahogy a mellettem lévő székre le ült.Nem mertem megszólalni csak hevesen kapkodtam a levegőt mi ütött belém? A lányok mellett a hűvös oldalam mutattam, most pedig úgy kapkodtam a levegőt mint valami berezelt óvodás.
-Mi van szépfiú,ennyire félelmetes lennék ?-zavartan el mosolyogtam magam, túlságosan is hatással volt rám.
-Tudod az ember nem találkozik minden nap ilyen szépségekkel ...-az arca vészesen közelítette az enyémet, kezeit a nyakamba akasztotta, majd a fülemhez hajolt.
-Akkor nem kellene elhalasztani ilyen nem mindennapi dolgot, nem de bár?

1 évvel később

-Max,szívem már csak ennyi van benne nem hagyhatjuk hogy kárba vesszen!-mutatott az utolsó kortynak tűnő whiskyre az üvegben.
-Rafinált egy lány vagy, nem igaz? -kijelentésem megnevetette a lányt az ölemben, majd a számhoz emelte és arra kényszerített hogy megigyam ,annyira szerettem ezt a nőt mint még senkit ,meghaltam volna érte, annak ellenére, hogy alkoholistát csinált belőlem. De főleg hülyét.

2 évvel később

19 éves önmagam lázongott a nő ellen aki tönkre tette. Tönkre tette az életét, a létét, és a jellemét.

Magamnak sem mertem bevallani, ami eddig égetően marta a tudatom, alkoholista. Olyan lettél mint az apád Max...
Rácsok. Nem csak a fejemben léteznek, azt mondta ez csak egy játék. Kövessem.
Aztán a játék véget ért. És a cella bezárult. Magam sem jöttem rá, mit keres egy nálam három évvel idősebb nő pincéjében egy ráccsal zárható terem.
Feküdtem, a saját mocskomban, óránként lejött kezében valami újabb drága whiskyt szorongatva.
Nevetett. Törékeny, gyönyörű, szőke hajú, kék szemű, ártatlan gyilkos volt ő.

A z é n g y i l k o s o m.

3 évvel később

Négy napja nem jelentkezett, 96 órája józannak vélem magam. A tüdőm lassan feladja, a szemeim kabultan csillognak a porba.
5760 perce a mennyországban érzem magam. Vagy a pokolban. Nézőpont kérdése.
Az ő hangját hallom, nem tudom pontosan, hogy képzelem-e vagy tényleg azt hallom ahogy vékony hangja megadó hangnemben kúszik végig a nedves falakon.
Az ajtón hatalmas lendülettel fordul ki a helyéről, ahogy egy fekete bőr bakancs alsó részével találkozik.
Az illető magas, fekete kócfészek terül el a fején, kioldja a rácsomon lévő lakatot, majd nehéz léptekkel közelíti meg sorvadásnak indult testem.
Arcán meg-meg bicsaklik a szánalom.
- Itt Lorenzo , a pincében vagyok, van itt egy sérült. Erősítést kérek. - az arcomon lévő kín a meggyötört kezeim és testem a szemeim amikben a könnyek gyűltek össze a szívem amelyet össze gyűrve egy konténerbe dobtak mind tükrözött engem .Belül bomlásnak indultam, a lány aki aznap ott a pult előtt és iszogatta a méreg drága martiniját, a lány akinek gyönyörű lelkét bomlásnak indította a gyűlölet, a lány aki három év alatt teljes kudarcba küldött, a lány aki a pokolnak szánta a lelkem, most eltűnt. Itt hagyott engem. Itt hagyott, a gondolataimmal, a gyászommal és minden lélegzetemmel.
Lassan kezdtem elveszíteni minden lélekjelenlétem.
Feladtam.
És átadtam magam a sötétségnek.
Ami fénybe torkollott.

Módosítva :2018.06.28