Luce In Me [átírás alatt]

🔸6🔸

Maxim teljesen összezavart, teljesen megkevert... Elvett majd adott... Összetört majd össze rakott.. Menthetetlenül kapaszkodtam hozzá.
-Ne haragudj rám.. - néztem végre a szemeibe... Fogalmam sem volt miért kérek bocsánatot.. Csak úgy éreztem meg kell tennem.
-Nem haragszom... Enzo, eléggé komolyan vesz mindent.
-Maxim,kérlek mondd, hogy nem hagysz egyedül.
-Rossie értsd meg sokkal jobb helyed lesz Londonban.. Nem akarom, hogy addig maradj míg a helyzet elfajul..
-Mi fog történni később Max? Miért akarsz elküldeni engem? Kérlek ne nézz így rám.. Veled szeretnék maradni... Érted?
-Nem akarlak tönkre tenni..
-De hát nem teszed..
-De más megfogja.. - kezeit kiszabadítva enyémek görcsös szorítása alól egy utolsó égető pillantásal megjutalmazva távozott a szobából, nem értettem... A vírusok, tönkre tesznek, jól tudtam.. De valami volt a háttérben amiről nem tudtam.. Amiről nem tudhattam, az ok amiért Londonba kell repülnöm..
Órák múlva Alex lépett be a szobámba kezében egy tálcát szorongatva.
-Szia.. - mosolyogtam rá kedvesen , mire ő egy bizonytalan mosolyt lejtve az ágyamra rakta a tálcát amin egy újabb adag injekció volt.
-Ezt muszáj most be adnom! - pöckölte meg az üvegcsét, majd a bőrömbe szúrta és az szét szóródott a testemben. Sosem fogom meg szokni ezt az érzést,mintha mindenki a halálom akarná... De mit ártottam bárkinek is?
-Mellékhatások? - féltem tőlük, fájdalmasak voltak..
-Köhögés, hányinger, ájulás, ha a szervezeted teljesen le gyötört lesz úgy is ki ürül! -láttam valamit a szemeibe egy alkalommal sem láttam még ezt a valamit hasonlítani Maximéra, az övé tiszta volt és el zárt.. Olyasmi ami egy magam fajta lánynak elérhetetlen volt..
-Rossie azt hiszem tudnod kell valamiről..
-Baj van?
-Én... Igazából.. úgy halottam, és gondoltam tudnod kéne ! - kezdtem meg ijedni, Alex halál komoly arccal folytatta..
-Maxim el utazik! Úgy három hétre, és addig Lorenzo itt marad veled.. Elvileg azért hogy megszokd az új helyzetet majd ..- ez nem velem történik meg... Nem lehet.. Csalódott voltam, szomorú, es mérges utolsó ötletként megrohamozva a folyosót kezdtem el keresni a magyarázatot.
-MAXIMILIAN BIANCHI! Hol az istenben vagy? - kiabáltam végig a hosszú folyosón miközben próbáltam fel venni a leghatározottabb hangsúlyt. Az egyik ajtó nyikorogva ki nyílt és kilépett rajta, haja kócos volt, szemei álmosan csillogtak felém.. Olyan édes volt.. Koncetrálj Rosalie épp mérges vagy rá! Ott állt és kérdőn pillantott rám hatalmas léptekkel közeledtem felé majd lecövekelve közvetlen előtte mélyen a szemébe néztem.
Megragadtam az állkapcsát és kényszerítettem hogy rám nézzen. Elborult az agyam..
-Tehát itt akarsz hagyni? Ez lenne a nagy terved lelépsz hátha még jobban össze törsz nem? Elhurcolsz ide az isten háta mögé, kezdek bele törődni hogy azzal az egy emberrel kell le élnem az eletem.. Aki megakar ölni. De erre kiderül hogy ő is elhagy engem, mint mindenki eddig az életembe.. És valami idegen kezébe lök mert fél a jövőtől. Miért csinálod ezt? Hát tényleg semmit sem érzel irántam Maxim? - zöld szemeiből szinte testet öltött a meg bánás...
-Nem akarom, hogy az életed tönkre menjen.
-De már tönkre ment, nyolc évesen. Te is jól tudod hogy mennyi szarságon kellett keresztül mennem, mennyi ember hagyott el, mennyi ember tiport meg. Te is közéjük tartoznál? - ez alkalommal vissza tért bele az élet és ő ragadott meg engem.
-Sosem akartam ezt érted? Értesz engem Rossie? Azt akartam, hogy megtaláld bennem azt az embert akire vágytál.. Aztán elfajult minden.. A feladatom pedig az lett, hogy tönkre tegyelek.. Téged. Ellenkeztem.. De akkor a haláloddal fenyegettek... Most pedig, remény akadt rá, hogy boldogan éld le az életed, és meg se próbáld kérni tőlem hogy szalasszam el! - észre sem vettem hogy potyognak a könnyeim, szomorú voltam, felfoghatatlanul szomorú.
-Ha ez lenne a sorsom, boldogan halok meg MELLETTED! És ne kérd azt tőlem, hogy is kérhetnéd hogy éljek boldogan nélküled! Hosszú idő óta rohadtul nem szerettem még úgy senkit sem mint téged! Ne merészelj itt hagyni engem! - állkapcsa meg feszült és keze ökölbe szorult, nem tudtam mi játszódhat le benne, harcoltak az érzései..
-Hát nem érted? -nevetett fel keserűen..
-Én sem szerettem senkit úgy mint téged!- átöleltem hatalmas testét, kimondta... Szeret engem..
-És megrémít a tudat, hogy elveszíthetlek, csupán azért mert valakinek nem tetszik a gyönyör ami belőled áramlik. Értsd meg, amint tehetem mellettem tudlak majd, de ameddig veszélyben forog az életed, nem maradhatsz mellettem. -harcoltak bennem az érzések, veszekedni akartam. Harcolni Maxel, kiharcolni hogy mellette maradhassak, de elszánt volt és vakmerő. Tudta mit csinal.. Közben pedig bele nyugodtam a tudatba hogy szeret engem, és hogy megakar védeni.. Három hét nem a pokol nem? A félelem ami megrohamozott.. És volt az utolsó érzésem... Féltem. Rettegtem mindentől.
-Miért pont én Maxim? - zokogtam bele a mellkasába.. Ő pedig megpróbált mégkozelebb tudni magához.
-Túl jó vagy ehhez a világhoz.. És túl rossz a világ hozzád..

Módosítva :2018.01.07