Forza Milan

82. fejezet

- Tényleg Stephan, mi van az italunkban? - fordultak a barátom felé, aki egy huncut mosollyal a szája szélén válaszolt.

- 80% stroh rum, barna rum, fehér rum - sorolta fel az összetevőket.

Szörnyülködve néztem a kezemben tartott italra.

- Ez baromi erős. Azt mondtam, valami olyat hozz amiben alig van alkohol - könyököltem oldalba.

- Ne nézz így rám - tette fel nevetve a kezeit. - A barátosnőd választotta ezt.

- Réka baszd meg - csúszott ki a számon magyarul. - Nem volt ennél gyengébb?

- Nem tudom, ennek a neve tetszett a legjobban - vonta meg a vállát a lány majd vissza fordult Lolo és Ádi felé, hogy folyamatos beszédével szóval tartsa a két fiút.

Lopva végig néztem a csapatunkon. Zsolti egy kissé idétlen mosollyal az arcán nevetgélt mindenen amit mondtak neki, Noncsi Rékát ölelgette és közben magában röhögcsélt. Roni egyre bátrabban istenítette a német focistákat egy csapat olasznak, akik csak röhögtek a lány hevességén.

- Velem nem is táncolsz? - súgta kérdését a fülembe, mire belenéztem a szemeibe, amik huncutul csillogtak.

- De igen - mosolyodtam el és megfogtam a felém nyújtott kezét. Követtem a parkettre és mivel egy lassú szám kezdődött, a karjai közé bújtam. Ringatózva táncoltunk miközben egyre szorosabban simultunk egymáshoz. Stephan az állam alá nyúlt és megemelte a fejemet, hogy ajkai szabadon tapadhassanak az enyémekre. Furcsa, bizsergető érzés kelt életre a hasamban. Többet akartam, így ujjaimat a tarkójára csúsztattam és a hajába túrtam. Már nem is táncoltunk, csak álltunk a tömeg közepén és faltuk egymás ajkait. A levegő hiány miatt váltunk el egymástól. Vágytól elsötétedett szemekkel pislogtunk a másikra.

- Menjünk vissza - motyogta Stephan majd magával húzott vissza a többiekhez.

- Na megjöttek a mi szerelmes madárkáink is! - kiáltott fel Roni vigyorogva.

- Szerintem nem kéne többet innod - néztem rá elhűlve, mert az én drága barátnőm kipirult arccal és fáradt szemekkel pislogott körbe.

- Nem is ittam sokat - csücsörítette össze az ajkait. - Csak két zombit pusztítottam el - kacsintott össze Zsoltival.

- Basszus - ültem le nyögve a helyemre, majd körbe néztem, mert hiányérzetem támadt. - Noncsi hol van?

- Nem tudom - vonta meg a vállát Réka. - Az előbb elment a mosdóba, de még nem jött vissza. Gondolom, sokan vannak vagy az is lehet, hogy út közben elrabolták, hogy eladják őt valami szervkereskedőnek vagy...

- Köszönjük Rea - állítottam le a szófosással küzdő barátnőmet, aki már nem is figyelt rám, mert megint Ádit és Lolot támadta le a kifogyhatatlan kérdéseivel.

- Lexy - nézett egyszer csak rám Zsolti - elmondtad már neki? - kérdezte magyarul, de közben tekintete a barátomon állapodott meg. Mintha erre a kis időre lehalkították volna a zenét, mert mindenki meghallotta a kérdését. Volt aki azért nézett rám, mert értette amit a fiú kérdezett, de voltak olyanok is akik pont azért, mert nem értették.

- Miről van szó? - kapkodta köztünk a tekintetét Stephan.

- Semmi, semmi - próbáltam elbagatellizálni a dolgot, de nem engedték.

- Lex, joga van tudni - szólt rám Lolo is, mikor Ádi lefordította neki Zsolti kérdését.

- Most már rohadt kíváncsi vagyok - ráncolta össze a szemöldökét a barátom.