Forza Milan

75. fejezet

- Úristen - sóhajtott fel Noncsi is. - Ez már tényleg beteges.

- Nem is - biggyesztettem le az ajkaimat. - Na jó, egy kicsit - vigyorodtam el ismét és körbe néztem a szobámba.

- Ez rohadt jó - terült el az ágyamon Noncsi és Zsolti szinte egyszerre.

- Ú, én innen el sem mozdulok - hunyta le a szemeit a sötét hajú lány.

- Nem akarok belepofádzani, de annak anya nem nagyon örülne. Szerintem ha sürgősen nem jelenünk meg a konyhában, felderítő csapatokat fog a keresésünkre küldeni.

- Pedig olyan jó itt - nyafogtak tovább az ágyamon fekvők.

- Lehet, de én meg éhen halok - vonta meg a vállát Vera, majd kilépett az ajtón. Olyan volt, mint egy falka vezér, mert a többiek, kisebb morgásokkal, de követték. Jókedvűen siettem volna utánuk, mikor Ádám visszahúzott.

- Bocsi Lexy, de haza kell mennem - mutatott a telefonján megjelenő sms-re.

- Ó, akkor nem is alszol itt?

- Sajnálom, de nem lehet. Segítenem kell otthon.

- Hát jó - szomorodtam el. - De azért holnap eljössz velünk a San Siroba?

- Ki nem hagynám - nevetett fel. - Kíváncsi vagyok, mit fognak szólni a barátaid, amikor bemutatod nekik a "naaaaagy" Fáraót.

- Maradj már - löktem vállon zavartan. - Muszáj beparáztatnod?

- Nyugi, szeretni fogják - simított végig az arcomon kedvesen. - Már csak azért is, mert odáig van érted.

- Hé, mi van itt? - sétált felénk Lolo mosolyogva. - Csak nem megpróbálod elcsábítani a sötét oldalra a barátomat? - húzta fel a szemöldökét vigyorogva a szöszi.

- Mivel te lecseréltél egy meleg rajongóra, így kénytelen voltam váltani - nézett kihívóan rá Ádi.

- Nem is cseréltelek le - kezdett duzzogni a srác. - Mint már mondtam, nem tehetek róla, hogy mágnesként vonzom az embereket.

- És a mágnes melyik oldala vagy édesem, a kék vagy a piros? - rántotta magához Ádám a fiút, majd hevesen megcsókolta.

- Azt hiszem én most lelépek - fordultam meg vigyorogva. - Lolo, ha végeztél a mandula vizsgálattal, akkor majd gyere a konyhába - mondtam, majd hangosan felröhögtem, amikor megláttam, hogy mind a két fiú egyszerre emeli fel felém a középső ujját anélkül, hogy elszakadnának egymástól.

Ahogy beléptem a zsúfolásig megtelt helységbe, minden szem rám szegeződött.

- Na az emlegetett szamár is megjelent.

- Én is szeretlek Roni - paskoltam meg a lány vállát erőteljesen.

- Hé, ne keménykedjél nekem - vigyorgott rám.

- Mert akkor mi lesz?

- Bedoblak a tigrisek közé vacsorának.

- Nem inkább te mész vacsorára a Tigrishez? - vigyorogtam rá gúnyolódva.

- Kusika - emelte fel a kezét és tarkón csapott.

- Lex, azt tudtad, hogy Pityu a kísérő tanár? - nézett sokat mondón Verára Noncsi.

- Ja, hogy ezért akarsz te a Tigrissel vacsorázni - pislogtam mindent tudóan a lányra.

- Drága Ronim - szólította meg anya, a már így is teljesen zavarba lévő lányt. - Még mindig azt a furcsa vonzalmat érzed a tesi tanárod iránt? Akarsz róla beszélni? - hülyéskedett nevetve.

- Hagyjatok már - nézett ránk dühösen, de tudtuk, hogy nem haragszik ránk. - Most mit csináljak, ha egyszerűen olyan kis... - kereste a megfelelő szavakat, de Zsolti megelőzte.

- Pityúúúú?

Hangos röhögés söpört végig rajtunk, amit az ajtón belépő Lorenzo mosolyogva figyelt.

- Mi ez a jó kedv? - nézett rám tanácstalanul.

- Imádjuk szívatni egymást és most Ronin a sor - mutattam a rákvörös fejjel ülő lányra, miközben olaszra váltottam, hogy a barátom is betudjon csatlakozni közénk.

- Na, ha mindenki itt van, akkor most már lehet szedni - tette le elénk anya a hatalmas tálat, ami stílusosan tele volt milánói makarónival.

Mindenki hatalmas adagot szedett belőle, majd kajálni kezdtünk. A baj csak az volt, hogy mi evés közben sem tudtunk csendben maradni, így a konyha csak úgy zengett a ricsajunktól. Anya mosolyogva nézte "kicsiny" társaságunkat. A rengeteg szorgos kéznek és üres hasnak köszönhetően, hamar elfogyott az összes tészta, mi pedig jóllakottan dőltünk hátra a székünkben.

- Petiék bánhatják, hogy kimaradtak ebből - sóhajtott fel Réka.

- Jé, te is itt vagy? - vigyorogtam rá gúnyosan.

- Most miért mondod ezt?

- Mert mióta megjöttetek le sem lehet robbantani téged Loloról - nevettem fel.

- Jól van na! Tudod, hogy ezek a kis husik a mindeneim - pislogott hatalmas szemekkel a szőke srácra. - Tényleg, Ádi hol van?

- Biztos elüldözted! - röhögött fel Noncsi hangosan.

- Haza kellett mennie segíteni - világosítottam fel a már falfehér arcúvá vált lányt. - Nyugi, semmi köze ahhoz, hogy letámadtad a barátját.

- Jaj, ne haragudj - nézett riadt szemekkel Lorenzora. - Ha túl sok vagyok csak szólj rám.

- Oké, ha úgy érzem, majd szólok - nevetett rá kedvesen a fiú. - Amúgy ez annyira furcsa - motyogta a orra alá, de meghallottuk.

- Mi?

- Hát ez az egész - mutatott körbe. - Szinte nem is ismerjük egymást, mégis úgy beszélgetünk, mintha ezer éve haverok lennénk és egyiktek sincs megbotránkozva azon, hogy meleg vagyok. Tényleg nem zavar titeket? - nézett hirtelen körbe.

- Nem - rázta mindenki a fejét, majd Zsolti a fiú felé fordult.

- Figyi, nem fogok hazudni neked. Én nem vagyok úgy oda érted, mint a lányok, sőt. Kemény fenntartásaim voltak veled szemben, de ezt idővel legyőztem. Lexy szeret és nekünk ez a lényeg, a többi elhanyagolható dolog.

- Köszi, hogy ilyen őszinte voltál - nézett rá hálásan Lorenzo. A hirtelen jött feszült hangulatot Roni törte meg.

- Na, melyik filmet nézzük meg először?

- Amerikai Pite három - hangzott az egyöntetű válasz.

- Akkor nyomás - hessegetett ki minket a konyhából anya. - Majd én elpakolok, ti csak élvezzétek ki ezt a néhány napot, amit együtt tölthettek - mosolygott ránk.

Miután mindannyian megköszöntük egy-egy puszival a kaját, felszambáztunk a szobámba. Együttes erővel felfújtuk a matracokat és mindenki elfoglalta a számára kényelmes helyet. Elindítottuk a filmet és rengeteget nevettünk rajta. Ahogy végig néztem a számomra oly kedves arcokon, a szívem összefacsarodott. Rájöttem, hogy rohadtul hiányoznak, ha nincsenek mellettem.